Újabb labdarúgó-válogatott látogatta meg Ferenc pápát: ezúttal a világbajnoki címvédő német együttes tette tiszteletét a Vatikánban. A Nationalelf a találkozót követően unalmas döntetlent játszott Milánóban a házigazda olaszokkal.

Újabb labdarúgó-válogatott látogatta meg Ferenc pápát: ezúttal a világbajnoki címvédő német együttes tette tiszteletét a Vatikánban. A Nationalelf a találkozót követően unalmas döntetlent játszott Milánóban a házigazda olaszokkal.
Wim Eijk, az utrechti egyházmegye római katolikus bíborosa szerint a gender elmélettel szemben meg kell védeni az embereket, ezért üzent Ferenc pápának is: enciklikát kell kiadni a véleménye szerint
Nincsenek bizalommal a német fiatalok az egyházi intézményekkel szemben – derül ki egy felmérésből. Érdekesség, hogy a politika és a média intézményeiről még rosszabb véleménnyel vannak a megkérdezettek.
Magyarországon az abortuszok száma 2010 és 2015 között 23 százalékkal – több mint kilencezerrel -, idén az első negyedévben pedig további 4 százalékkal csökkent.
Újabb földrengés rázta meg Olaszországot: a hétvége folyamn Nursia településen hatalmas károkat okozott a földmozgás. A térség érseke egy tornateremben aludt, miután az érsekség is súlyos károkat szenvedett.
Ezen a napon, 1978. október 16-án szállt fel a füst a Vatikánban a Sixtusi-kápolna kéményéből. Ez azt jelentette, hogy sikerült megválasztani a Katolikus Egyház 264. pápáját.
99 évvel ezelőtt, 1917. október 13-án Fatimában, 70.000 imádságos zarándok, kíváncsiskodó jelenlétében Mária megmutatta a kételkedőknek, hogy a három kis gyermek Francesco, Jacinta és Lucia igazat mondanak. A Nap táncolt az égen (napcsoda). Mária ténylegesen megjelent és ezáltal megnyílt a mennyország ajtaja a kis falu felett.
Szeptember 23-án, immáron a második szezonját kezdte a Felház ifjúsági dicsőítő mozgalom. Nehéz megfogalmazni, definiálni a közösséget, mert ők maguk is keresik a helyüket a színes vallási palettán. Egy biztos, már közösségről beszélhetünk, hiszen rendszeres időközönként összejönnek, hogy dicsőítsék az Istent, énekeljenek, imádkozzanak, hallgassák az Igét.