Szeptember 23-án, immáron a második szezonját kezdte a Felház ifjúsági dicsőítő mozgalom. Nehéz megfogalmazni, definiálni a közösséget, mert ők maguk is keresik a helyüket a színes vallási palettán. Egy biztos, már közösségről beszélhetünk, hiszen rendszeres időközönként összejönnek, hogy dicsőítsék az Istent, énekeljenek, imádkozzanak, hallgassák az Igét.
Pénteken barátaimmal mi is ellátogattunk a Tüske csarnokba és bekapcsolódtunk imádságukba. Az est folyamán olyan 2500-3000 fő fordult meg hosszabb rövidebb időre, hogy a szokványos, mindennapi életét háttérbe szorítva, a lelkével is foglalkozzon.
Jó volt látni a sok-sok fiatalt, akik nem a város valamelyik forgalmas szórakozó helyén tobzódnak, hanem a Felházon vannak.
Rendkívül szervezett, átlátható és nyugodt volt minden. A csarnok lelátóin megpihenve szemlélni lehetett a dicsőítés különböző gesztusait. Kitárt karral, térdelve, ülve, táncolva, mindenki a saját érzése szerint akart kapcsolatba kerülni az Istennel.
Ha pedig imádkozni szerettél volna valakivel, vagy éppen imára volt szükséged, akkor az önkéntes „imádkozókhoz” tudtál fordulni. Számomra megindító volt látni a hosszú sorokban álló lányokat és fiúkat, akik arra vártak, hogy együtt imádkozzanak valakivel. Nem számított, hogy ki milyen vallású, milyen életállapotú, csak a szíve és a benne lakó Isten volt fontos.
Este hazafelé utazva azon gondolkodtam, hogy vajon mi a Felház sikerének a titka? Miben kell fejlődnünk nekünk, katolikusoknak ahhoz, hogy ennyi fiatalt a saját köreinkből meg tudjunk szólítani, és össze tudjunk hívni imádkozni és énekelni? A választ még mindig keresem, nem biztos, hogy megtalálom, de örülök, hogy valami elindult Budapesten, amiben Isten áll a középpontban.
Bese Gergő atya
Kép: Felház Facebook oldal
Még nem érkezett hozzászólás