Második alkalommal rendezték meg az Országos Cigánypasztorációs Lelkigyakorlatot. A háromnapos eseményre közel százötvenen érkeztek Nagykállóba. A szervezők szerint a társadalmi feszültségek is indokolták egy ilyen rendezvény megszervezését.

Második alkalommal rendezték meg az Országos Cigánypasztorációs Lelkigyakorlatot. A háromnapos eseményre közel százötvenen érkeztek Nagykállóba. A szervezők szerint a társadalmi feszültségek is indokolták egy ilyen rendezvény megszervezését.

Hogy melyik a kedvenc könyvünk, arra nehezen tudunk válaszolni. Azonban arra már igen, hogy melyik könyvek voltak elsöprő hatással ránk. Íme három-három könyv, melyek túlzás nélkül megváltoztatták az életünket. (A Bibliát értelemszerűen most nem raktuk bele.)

A kínai Sanhszi tartományban a kormányzati hatóságok elrendelték, hogy mindenki, aki állami támogatásban részesül – például szociális segélyben – köteles lecserélni a lakásában található hitét jelképező tárgyakat, képeket – beleértve a Jézusról készült képeket – a kommunista vezetők portréira, Mao Ce-tung és Hszi Csin-ping elnök képeire – írja a CNA.

Ferenc pápa is sokszor hangsúlyozza, hogy lépjünk ki a templom falain kívülre, amit egyre több pap meg is tesz, így egyre szélesebb körben evangelizálhatnak. Joel atya is aktív a közösségi médiában, hogy minél több embert szólíthasson meg. Erről és további érdekes témákról nyilatkozott a Mandinernek. Ezt az interjút szemlézzük most.

Szomorú esemény árnyékolta be Salvadorban a vértanúk jubileumának az évét. Megölték a zacatecolucai egyházmegye szemináriumának elöljáróját, Cortez atyát.

Aki aktívan követi az Instagram-oldalunkat már megszokhatta, hogy gyakran megkérdezünk Titeket egy-egy érdekes témában, mivel őszintén kíváncsiak vagyunk a véleményetekre. A héten arra kerestük a választ, hogy mennyire fontos számotokra az, hogy a (jövendőbeli) párotok hívő legyen? A válaszok egyértelműek voltak: a több száz szavazó kilencven százaléka szeretné, hogy a társa is komolyan vegye a hitét. A szavazást követően a 777 csapatából kértünk meg néhány szerkesztőt, hogy személyes példájukat elmesélve fejtsék ki: miért fontos számukra, hogy a párjuk/házastársuk hívő legyen?

„Az egyház tényleg csak erről tud beszélni?
És egyáltalán kinek mi köze ahhoz, hogyan élek?
Ez az én életem, az én testem, az én időm.”

Szinte észrevétlenül, de egyre markánsabban van jelen az LMBTQ-ideológia a keresztény körökben – immáron nem csak külföldön, hanem Magyarországon is. A téma rendkívül érzékeny, amelyről egyre kevesebben mernek nyíltan beszélni, hiszen a tolerancia diktatúrája nem engedi a hagyományos értékek hangsúlyozását. A vád hamar megszületik, párbeszédre esély sincs. Ahogyan az elmúlt négy évben, úgy a jövőben is szeretnénk hangsúlyozni, hogy különbséget teszünk a bűn és a bűnös között, senkit nem kívánunk elítélni, de lelkiismeretünket sem kívánjuk elhallgattatni – pontosan azért, mert vannak olyanok, akik tudatosan ezt szeretnék. Schittl Eszter vendégszerzőnk írása.
