2020. 08. 24.

Belgiumban évek óta nő a felnőtt keresztségek száma

A belga katolikus egyház nemrég arról számolt be, hogy jelentősen emelkedett idén a felnőtt keresztségek száma. Eddig 305-en vették fel a keresztséget a felnőtt lakosság körében, ami 61 fővel több, mint tavaly. 

A belga katolikus egyház honlapja, a CathoBel nemrég arról az örömteli hírről számolt be, hogy idén eddig 305 felnőtt vette fel a keresztséget, ami 61 fővel több, mint 2019-ben.

A felnőtt keresztségek száma Belgiumban évek óta stabil növekedésnek indult. Míg 2010-ben még csak 143 fő, 2015-ben már 180 felnőtt keresztelkedett meg. Noha Belgium 11,5 millió fős lakosságának jelentős része papíron katolikus, a vasárnapi misék látogatottsága csak 7% alatti. 

„2020-ban a vallóniai Tournai egyházmegyében kérték a legtöbben, 127-en, a keresztség felvételét. Ezt követi a Mechelen-Bruxelles-i főegyházmegye, ahol 93 a számuk. Antwerpen és Liège egyházmegyéi 23 és 19 megkeresztelttel következnek a sorban. Az ország többi egyházmegyéjében általában tíz-tíz fő kérte a keresztség felvételét.” – írja a Vatikáni Rádió.

Augusztus 23-án vasárnap például a 42 éves Narumol Chanassit 18 éves fiával és 8 éves lányával együtt vette fel a keresztséget Borgerhout település egyik plébániáján. A thaiföldi származású férfi türelmetlenül várta a pillanatot, a keresztelő előtt így nyilatkozott:

„Augusztus 23. családunk számára egy új élet kezdetét jelöli majd, amelyre már régóta vágytunk” – mondta a CathoBel oldalának. 

 

Borítókép: Kenzo TRIBOUILLARD / AFP / Europress
Hírek
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás