94 éve hunyt el Tóth Árpád, az egyik legzseniálisabb magyar költő, ebből az alkalomból elhoztuk nektek egyik nagyon szép istenes versét.

94 éve hunyt el Tóth Árpád, az egyik legzseniálisabb magyar költő, ebből az alkalomból elhoztuk nektek egyik nagyon szép istenes versét.

Az irgalmas szeretet gyakorlása nagyon fontos az üdvösségünk szempontjából – akkor is, ha ezért semmilyen dicséretet, elismerést nem kapunk az emberektől. Elgondolkodtató írás Kissné Berta Rita vendégszerzőnk tollából.

Kerényi Lajos Atya 1927-ben született, 1952-ben szentelték pappá. A II. világháborúban megjárta a frontot, majd orosz fogságba is került, a Szovjetúnióban egy szénbányában dolgozott. Már fiatalon megkapta az elhívást az Istentől, s ez az elhívás a hivatása lett. A nagymarosi és az egerszalóki ifjúsági találkozók egyik alapítója, számos kórház „lelki doktora”. Lajos Atya idén ünnepelte rubinmiséjét, azaz papi felszentelésének 70. évfordulóját. A Margaret Blog vele készült interjúját szemlézzük.

A szívünk olyan, mint egy iránytű, mi dönthetjük el, mire figyelünk és így merre tájoljuk magunkat. A problémák jönnek-mennek, de van legalább 4 olyan dolog, ami biztos talaj a lábunk alatt!
Az Ez az a nap! Magazin cikkét szemlézzük.

Papp Miklós vasárnap esti írása a sikerről – és az alázatról.

„Isten szépen lassan eltakarította a szégyent, bűntudatot, félreértéseket és hazugságokat, amelyek eddig blokkolták az útját a szívemhez, és elkezdte megtölteni, felmelegíteni a szívemet.” Az Egytestté Instagram-oldal szerzője, Nagyné Végh Csenge gyönyörű módon fogalmazta meg az Istennel való kapcsolata formálódását.

„Hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek!” – így bátorította az apostolokat Jézus, és bátorít minket ma is. Gyakran azonban megfeledkezünk az evangelizációról, pusztán a saját hitünk mélyítésére fókuszálunk, vagy nem vesszük tudomásul, hogy az Evangélium hirdetése nem kedv kérdése, hanem keresztényi kötelességünk.

Isten több néven mutatkozik be az igén keresztül, és mindegyik nagy jelentőséggel bír. Ő a gyógyító, a jelenlévő, a mindenható Isten: érdemes a nevein és az Ő személyén gondolkodnunk ezek által!
