Miért is kellene hálásnak lennünk most, amikor a szemünk láttára hullik darabokra az eddig megszokott életünk? Mégis miről szól a hála valójában? Erről szól Barlay Gábor írása, aki a jezsuiták újságíró képzésén írta ezt a blogot. Érdemes közelednünk ehhez a hozzáálláshoz!
Két év világjárvány után, egy véres háború szomszédságában, a rezsiválság közepén talán furcsának tűnhet jelen írás témája: a hála. Miért is kellene hálát adnunk? Jól megszokott életünk alkotóelemei szemünk láttára hullanak darabokra, és minden, amiről azt gondoltuk, nekünk alanyi jogon jár, mint például melegvíz vagy fűtött lakás, béke, biztonság, egészség vagy az olcsó élelmiszerek dömpingje, alapjaiban kérdőjeleződik meg. De talán nem véletlen, hogy épp most erősödött fel a vágy, született meg a gondolat: itt az ideje a számvetésnek, nézzük meg egyszer végre alaposan, vajon félig – vagy akár teljesen – üres az a bizonyos pohár, vagy esetleg tele van, csak nem vesszük észre, olyan áttetsző a tartalma?
Elismerem, tényleg nem könnyű a mai összetett helyzetben optimistának maradni. Ugyanakkor tapasztalatom szerint
a hála nem más, mint hozzáállás, egy olyan tudatos döntés, amit én magam hozhatok meg szabadon.
Bármikor lehetőségem van úgy dönteni, hogy a körülményeimtől függetlenül, sőt, azok ellenére megköszönöm a Jóistennek, aki vagyok és amim van, és eldönthetem azt is, hogy nem elégedetlenkedem, nem panaszkodom tovább, hanem hálatelt szívvel fogadom el azt az életet, amit jelenleg élek.
hirdetésNéhány évvel ezelőtt elkezdtem minden este tudatosan összeszedni a napomból tíz olyan dolgot, amiért aznap hálás lehetek. Ez először igen nehéz feladatnak bizonyult, de azután belejöttem, és nemsokára annyira megszerettem ezt a gyakorlatot, hogy azóta sem hagytam el. Egy szürke és hideg novemberi hétköznap végén nagyon jó szembesülni azzal, hogy ma is történt velem legalább tíz olyan esemény, aminek szívből örülhetek, ami miatt hálás lehetek a Mennyei Atyának!
Ha egy kicsit alaposabban szétnézünk magunk körül, könnyen felfedezhetjük mindazt a sok szépet és jót, ami körülvesz minket, és amiért azonnal hálásak lehetünk.
Itt van rögtön a teremtett világ szépsége, amit egy séta vagy kirándulás közben megcsodálhatunk; örömöt adhat az egyéni vagy közösségi sportolás; rácsodálkozhatunk arra is, hogy mennyi jószándékú ember dolgozik hivatásszerűen vagy szabadidejét feláldozva mások megsegítésén; de örvendezhetünk egy váratlan baráti találkozásnak, családtagjaink mindennapi szeretetének is, és a sort még hosszan folytathatnánk.
Otthon, a családban a gyerekekkel karácsony estéjén szoktuk felolvasni azokat a hálakártyáinkat, amelyeket egész évben gyűjtünk: egy doboz van kitéve az előszobában a kisszekrényre, és mindig, ha valamelyikünkkel valami jó dolog történik, ír egy cetlit és bedobja a dobozba. Így karácsonyra már egész tekintélyes papírkupac gyűlik össze, amit szenteste előveszünk, és nagy örömmel osztunk meg egymással. Közben újra és újra elcsodálkozunk azon, hogy egy nehéz, kihívásokkal teli év végén is mennyi minden történt velünk, amiért hálásak lehetünk, és amit a hétköznapok taposómalmában már rég elfelejtettünk. Jó újra fel- és elismerni, hogy a Jóisten mennyire a tenyerén hord minket, mennyire szeret akkor is, ha ennek sokszor nem vagyunk tudatában!
Idén nyáron Medjugorjéban jártunk a feleségemmel, ahol az egyik legnagyobb élményt az jelentette számomra, hogy minden nap a szentmise végén két látnok felolvasta a Magnificatot:
„Magasztalja lelkem az Urat, és szívem ujjong üdvözítő Istenemben.
Tekintetre méltatta alázatos szolgálóleányát:
Íme, ezentúl boldognak hirdetnek az összes nemzedékek,
mert nagyot művelt velem Ő, aki hatalmas: Ő, akit Szentnek hívunk…” (Lk 1, 46-49)
Nem tettek hozzá semmit, nem kommentálták, egyszerűen felolvasták, majd visszaültek a helyükre, és ez minden nap ugyanígy ismétlődött. Belegondoltam: nekik, akik annyi mindent láttak és hallottak az elmúlt évtizedekben, hogy telekürtölhetnék a világot izgalmas történetekkel, lenyűgöző élményekkel és különleges látomásokkal, mostanra úgy tűnik,
egytelen mondanivalójuk maradt a világ számára: „Magasztalja lelkem az Urat!”
Szeretnék én is ezzel a lelkülettel búcsúzni az óévtől, és ugyanígy várni az újat: hálát adok, Uram, mindenért, ami történt velem, és előre megköszönök minden kicsi és nagy ajándékot, amit a következő esztendőben tartogatsz a számomra!
Barlay Gábor
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás