Az ITA Airways A320neo gépével utazik Budapestre Ferenc pápa április 28-án és 10 óra után néhány perccel landol – derült ki az Airportal oldalról.

Az ITA Airways A320neo gépével utazik Budapestre Ferenc pápa április 28-án és 10 óra után néhány perccel landol – derült ki az Airportal oldalról.

Ismét Varga Emese meséjét hoztuk nektek, amelyet az őszi meseíró pályázatunkra küldött. Több olyan mese is született, amit végül a kötetbe nem tudtunk beválogatni, de úgy gondoltuk, értékes történetek, így örömmel mutatjuk meg ezeket nektek.

Igazi csemege ez a táncos videó, elég hozzá ismerni a Biblia főbb karaktereit és történeteit. Bevalljuk, mi sírva nevettünk rajta!

Még ha bóknak szánták is a költői kérdést, inkább sértésként fúródik az egyedülálló szívébe. Mindegy, hogy jó szándékú barát vagy rokon száját hagyja el a kellemetlen érdeklődés, mindenképpen azt feltételezi, nem vagyunk egészen rendben. Sőt a szavak mögött ki nem mondott ítélkezés húzódik meg: „Ha ilyen menő vagy és mégis szingli, akkor valami baj lehet veled.” A kínos pillanatok sorát persze hosszan lehet folytatni, hiszen egyedülállóként ki ne élte volna át azt a szorongató helyzetet, amikor harmadikként vagy ötödikként kellett feltalálnia magát egy párokból álló csoportban.
A Református.hu cikkét szemlézzük.

Néha valami nagy változást várunk az életünkben, valójában azonban a legnagyobb változások is a rendszeresen végrehajtott kis tetteknek köszönhetően következnek be. Íme 5 egyszerű, ám annál fontosabb szokás!

Miután lemegy a nap, valahogy azt gondoljuk, hogy Isten „nem látja” a bűneinket. Milyen furcsa elgondolás, és mégis: már Jézus is felhívta a figyelmet erre a jelenségre.

221 nap, 3500 mérföld, 10 ország, rózsafüzérrel, gyalog – nem kis zarándoklatra vállalkozott ez a fiatal, de megcsinálta!

Egyre nagyobb mértéket ölt az eutanázialiberalizáció a nyugati országokban. De milyen morális, vallási és orvosetikai következménye lehet ennek a folyamatnak és vajon a halálkultuszt vagy az egyén szabadságjogát építi az eutanázia? Az Ez itt a kérdés című műsor erről szóló adásából gyűjtöttünk össze 8 fontos gondolatot.
