Antal-Ferencz Ildikó nemrég meghívást kapott az Ohio állambeli Clevelandbe, ahol az Egyesült Államok legnagyobb magyar származású közössége él. A meghívás részben az Első Magyar Református Egyház lelkésze hivatali beiktatásának 20. évfordulójára szólt. Végül nem tudott elutazni az eseményre, de megígérte, hogy utólag kikérdezi a lelkészt és feleségét, hogyan látják az clevelandi magyar reformátusok sorsának alakulását, ottlétük 20 évének tükrében. Beszélgetőtársai tehát ezúttal főtiszteletű dr. Krasznai Csaba református püspök, a Kálvin Egyházkerület püspöke, tiszteletbeli magyar konzul és felesége, Krasznai Beáta pedagógus, pszichológus, a vasárnapi iskola és a Nebuló Magyar Nyelviskola vezetője, akik nemrég ünnepelték 23. házassági évfordulójukat, és három gyermek szülei is.
Egy kis clevelandi (református) történelem
Az Egyesült Államok első magyar református gyülekezete, az Első Magyar Református Egyház 1891. május 3-án, tehát pontosan 132 éve alakult Clevelandben, Jurányi Gusztáv lelkész, a magyarországi református zsinat akkori küldöttének kezdeményezésére; az ő munkássága alatt vásároltak telket és kezdték el építeni az első templomot. A gyülekezet gyorsan növekedett, hiszen a legnagyobb magyar kivándorlási hullám az 1800-as évek legvégén, az 1900-as évek elején érkezett, majd a II. világháborút követő és az ’56-os kivándorló hullámok is felduzzasztották az egyébként sem kicsi egyháztagságot.
hirdetésAz Egyesült Államok legnagyobb, egy tömbben élő magyar közössége Clevelandben jött létre: a Buckeye utcát és környékét „kis Budapestnek” vagy „kis Debrecennek” hívták.
A református egyházi életet hatvan nyírségi kivándorló indította el. Először bérelt szobákban tartottak istentiszteletet, mert bár sokuknak saját otthona sem volt még, először Istennek akartak házat építeni. 1894-ben nyitotta meg kapuját a fából készült templom, 1904-ben már kőtemplomban jöhettek össze a hívek, 1949-ben pedig felszentelték az amerikai reformátusok körében is egyedülálló, az ottani magyar református közösség legnagyobb, több ezer személy befogadására alkalmas templomát. Később, hasonlóan más amerikai városokhoz, ahol tömbben élt a magyar lakosság (például New York, vagy New Jersey államban Passaic és New Brunswick), a jellemzően nem Európából érkező, más nemzetiségű friss bevándorlók betelepedésével a magyarok fokozatosan kiköltöztek a korábban általuk benépesített, kiépített környékről. A clevelandiak nehéz döntést hoztak: a katedrális épületét eladták és 1996-ra modern, ma is otthont adó templomot építettek a Walton Hills nevű kertvárosi részben. Kezdetektől fogva részt vettek az amerikai Krisztus Egyesült Egyházához tartozó Kálvin Egyházkerület munkájában, és 2019-ben váltak a Magyar Református Egyház tagjává.
A kezdetekről elég sok információt lehet találni a templom és a reformátusok honlapján, de a jelenről kevésbé, így ez volt első kérdésem a püspökhöz, aki elmagyarázza azt, amit 10 hónapja New Jersey államban élő katolikusként magam is megtapasztaltam, hiszen minden felekezetre igaz: a nagy kivándorlásokat követően a magyar egyházi közösségek robbanásszerű növekedése annak is köszönhető, hogy a templomok akkoriban nemcsak a vallás és a hit megélésének színhelyei voltak, hanem a magyar identitás és a magyar kultúra ápolásának szerepét is felvállalták.
„Bárhová megyünk Amerika-szerte, a hit és a magyar kultúra és identitás kéz a kézben jár; és bár számomra egyértelmű, hogy a hit az első, mert ez az egyház küldetése: a Krisztusi hit megélése és továbbadása, de a kettő itt mindenhol együtt jár. Ilyen szempontból speciálisak az egyházaink és fontos küldetésük van; bástyák vagyunk – ellentétben akár a magyar, vagy az erdélyi, délvidéki és felvidéki egyházakkal, ahol a templomok főleg a vallás és a hit színterei. Éppen ezért, nálunk jellemzően az is eljön egy templomi közösségi programra, akit nem, vagy nem elsősorban a hite vonz oda, hanem a magyarságát akarja építeni és kiteljesíteni – és ez nem gond, sőt, én ezt missziós területként fogom fel: annak, aki még nem hisz Istenben, megmutathatunk egy másik utat a Szentlélek segítsége által. Ebből a szempontból jobban érthető a magyar református közösség korábbi nagy növekedése is, aminek csúcsa itt a ’50-es években a 3-4 ezer fő volt.”
Fotó: A közösség 130+1 éves évfordulójának ünnepsége
A jelenlegi tagságról azért nem találni semmilyen adatot, mert csak az egyházkerületnek van ilyen hivatalos dokumentuma, amiből kiderül: ők is „egy fogyó, elöregedő és anyagi problémával küzdő gyülekezet”; de ez nem jelenti azt, hogy ne lennének élő gyülekezet. Az egyházkerületnek jelenleg húsz gyülekezete van New Yorktól Chicagóig és Buffalótól Floridáig – négy Clevelandben –, melyekben nagyrészben már angol nyelvű szolgálatok vannak, és amiből 35-40% életképes – magyarázta a püspök, majd hozzátette: „Ez egy nagyon nehéz szívvel kimondott szám, ráadásul még ők is nehézségekkel küzdenek, de megtartják a szolgálatukat, ahogy például mi is, mert van állandó lelkipásztoruk – ez az egyik kulcsa a megmaradásnak.” Ezért is indította el azt a magyar kormány és a Magyarországi Református Egyház által támogatott lelkészi mentorprogramot, amelyben hat-kilenc hónapos rotációban fogadnak magyar lelkipásztort vagy házaspárt, akinek náluk lesz a bázisa, onnan szolgál a környékbeli vagy távolabbi szórványgyülekezetekben, és aki hazatérve saját közösségét gazdagíthatja itteni lelki élményeivel és tapasztalataival – tehát úgy segítenének Amerikában, hogy közben nem súlyosbítják az otthoni ugyancsak súlyos lelkészhiányt.
Megtudtam azt is, hogy annak ellenére, hogy a járvány alatt nagyon szigorú szabályokat vezettek be, és így náluk senki nem betegedett meg, az Első Magyar Református Templom tagjainak létszáma a covid előtti időszakhoz képest mégis nagyon labilis és folyamatosan csökkenő: az idős tagok egyre inkább otthonukhoz kötötté váltak és így kb. 35-40 idős taggal csökkent a stabil 75-80 fős közösség, ami óriási veszteség. Jelenleg 150 fő körül van a létszám (beleértve a fiatalokat és a gyermekeket), aminek fele rendszeresen látogatja a még mindig legnagyobb amerikai magyar református gyülekezetet.
Elamerikanizálódott magyar református közösség
Amikor a Krasznai házaspár 2003. május 9-én Clevelandbe érkezett, azt látták, hogy a gyülekezetük teljesen elamerikanizálódott, a szó szoros értelmében: heti egyetlenegy magyar istentisztelet volt, semmilyen más alkalom, program nem létezett. „Megdöbbenés volt számunkra, hiszen előtte is egy Magyarországról érkezett lelkipásztor szolgált itt; ugyanakkor elődeink két-három, legfeljebb öt évig maradtak, ami mutatja, hogy valami nem volt rendben itt. A kelet-oldali református egyház, azaz a mi gyülekezetünk, amúgyis az elamerikanizálódott magyar egyházak között volt számontartva – míg a nyugat-oldali egyház jobban őrizte magyarságát itt Clevelandben –, ezért
amikor megjöttünk, rögtön nagy hangsúlyt fektettünk arra, hogy elindítsunk magyar alkalmakat az akkori kicsi, de erős mag számára.”
Ez kb. 15-20 idős, azaz ’56-os magyart és fiatalabb tagokat, összesen kb. 50-60 főt jelentett, főleg középkorúakat és idősebbeket; gyerekek és fiatalok alig voltak jelen a gyülekezetben. Krasznai Csaba bevezetett két újdonságot: kiscsoportos lelkiszolgálatot az amerikai tagok számára (házaknál, nem feltétlenül a templomban – ezt még a gazdagréti egyházközségben, dr. Lovas András lelkipásztor mellett tanulta meg, és e módszer alapján képezett ki Clevelandben laikus vezetőket); és bibliaórát a fiatal felnőtt magyarok számára, amelyeket ő vezetett. Mindkét kezdeményezés sikeres volt, utóbbiban robbanásszerű növekedés indult – a gyülekezet láthatóan ki volt éhezve egy új, friss lelkipásztori vezetésre, és kiderült, hogy a fiatalok, akik közül többen az amerikai egyházhoz is tartoztak, a magyar közösségbe is szerettek volna járni. „Minden második pénteken jött stabilan 20-30 fő, de a feleségemmel szervezett húsvéti és karácsonyi alkalmakkor felbukkantak olyanok is, akikkel korábban soha nem találkoztunk – jellemzően az országban illegálisan élő, egyedülálló munkások is eljöttek, akiknek nem volt kivel ünnepeljenek –, ilyenkor akár hetvenen is összegyűltünk.”
A bibliaórák, imaalkalmak mellett minden hónapban egyszer ebéd volt/van a templomnál, aminek nemcsak az anyagi támogatás megteremtése, hanem a közösségépítés is a célja. A gyülekezet természetesen megtartja a magyar egyházi és állami ünnepeket, kiegészítve az amerikai ünnepekkel, hagyományokkal. Mivel nagyon fontos számukra a másod-, illetve harmadgeneráció is – mert nélkülük a gyülekezetnek nem lenne jövője –, és azok is, akiknek egyáltalán nincsenek magyar gyökereik, de csatlakoztak hozzájuk az elmúlt évek során,
igyekeznek ötvözni a két kultúra adta lehetőségeket, feladatokat: a közös istentiszteleten és különleges ünnepi alkalmakon örömmel vesznek részt és tiszteletben tartják egymás hagyományait.
A legnagyobb kihívás számukra, hogy a fiatalok különböző csoportjai (itt született, rendszeresen járó tagok, nem szorosan kapcsolódó sokadik generációk és az átmenetileg itt tartózkodók) számára olyan programokat, lelki támogatást nyújtsanak, amiben mindenki megtalálja, amit keres, és közben egységes gyülekezetet is alkossanak.
Fotó: Szüreti bál 2019-ben
Bea elmesélte: a hat éven keresztül stabilan zajló bibliaórákat 2010-ben abbahagyták, mert gyakorlatilag magyar klubbá alakultak. „Reméltük, hogy betagozódnak, de nem így történt: pénteken eljöttek hozzánk, vasárnap viszont nem jelentek meg, inkább az amerikai templomba mentek, így a gyülekezetünk nem érezte őket magukénak. Közben megszülettek és felnőttek a gyerekeink, mindketten tanultunk – én elmentem egyetemre, Csaba a doktoriját végezte –, így másfajta igények is felmerültek.” Megalakult a vasárnapi iskola a fél 10-es magyar istentisztelet alatt, majd a magyar iskola a 11 órás angol istentisztelet alatt (közben egy másik szobában zajlott az angol vasárnapi iskola). Előbbiben a bibliaismeret, imádkozás, dicsőítő énekek tanulása az elsődleges, utóbbiban magyarul tanulnak olvasni, írni a gyerekek. Az azóta az Ohio állam által hivatalosan bejegyzett Nebuló Magyar Nyelviskola célja nem a magyar iskolai tananyag oktatása, hanem egy átfogó kulturális nevelés, magyar irodalomból és nyelvtanból, történelemből és földrajzból.
A covid nekik sem segített, és többen el is költöztek. A létszám 20-30 között mozog, most öt csoportjuk van: a legnagyobbak azok a 16-18 évesek, akikkel 9-10 éve elindult az oktatás; a legkisebbek a 3-4 évesek, és van egy angolul beszélő, magyarul értő csoport – nekik gyakran kulturális foglalkozást tartanak, például farsang, március 15-e kapcsán. „A mi gyerekeink elég jól olvastak már magyarul, de több gyereknek a magyar karácsonyi verset a szájukba kellett rágni. Ezen fennakadtam és elindítottam a magyar iskolát. Mindenkinek saját tananyagot írtunk: én elfogadtam, hogy a gyerekeim szókincse sosem lesz olyan, mint az enyém, de olyan erős alapokat kaptak, hogy ha hazalátogatnak, többnyire nem veszik észre rajtuk, hogy nem otthon nőttek fel.
Büszke vagyok arra, hogy a városban az egyik legláthatóbb iskola lettünk, mert a városi programoknál gyakran vállaljuk a színpadi szerepléseket.
A mi iskolánk nem egy ellen-iskola, hanem egy hétvégi magyar iskola, amit vasárnap tartunk, mert minket Isten arra hívott, hogy mi ezt a gyülekezetet építsük. A mi célunk ezzel, ahogy minden mással is, az evangelizáció. Van olyan család, akit soha nem látni a templomban, de a gyerekek nemcsak a magyar iskolába, hanem a vasárnapi iskolába is eljönnek – nagyon szép és igényes kézműves eszközökkel dolgozunk, ezért is nagyon szeretik a gyerekek –, és ott hallanak arról, hogy Istent hogyan hívod be a szívedbe, hogyan követed őt. Nyáron is azzal küldjük el őket, hogy Jézus azalatt is velük lesz; és ha bármilyen bajuk van, hogyan tudják Vele megbeszélni. Nem mindenki érti: bár nekünk is nagyon fontos a magyarság, a hitélet még fontosabb: amikor időnként a két istentiszteleteket összevonják, a magyar iskola marad el, nem a vasárnapi iskola”.
Amikor a számokra rácsodálkoztam, Csaba elismerte: valóban kicsik Cleveland és környéke százezres nagyságrendű magyar származású lakosságához képest – ebből a Kárpát-medencében született kivándorlók száma kevesebb, mint tízezer főre tehető, a legtöbben pedig már másod-harmadik, stb. generációsok. Szerinte ennek egyik oka az, hogy az utóbbi évtizedekben a kivándorlás csökkent és akik nem telepednek le, nem tagozódnak be közösségekbe sem. A másik ok, hogy sok kis magyar közösség van, nagyon sok programmal, és így a viszonylag nagy létszám szétaprózódik. A nyolc egyházat és 15 világi szervezetet összefogó Egyesült Magyar Egyletek ernyőszervezetként igyekszik koordinálni a programokat – minden januárban van egy egyeztető gyűlésük –, így a főbb alkalmak nem ütik egymást, mégis óhatatlanok az átfedések, az események számossága miatt. „A programok mennyisége miatt talán egy kicsit megcsömörlöttek az emberek. Összehasonlításképpen: Los Angelesben vagy Chicagóban két-három havonta van egy-egy nagyobb rendezvény, itt folyamatosan. Friss tiszteletbeli konzulként tavaly óta azt is látom, milyen sok magyar él itt, akikkel 20 év alatt még sosem találkoztam. A magyarok nagyon el vannak szigetelve az összmagyarságtól, egymástól és a rendezvényektől is. Számomra is nagy kérdés, hogy ha valaki magyarnak tartja magát, miért nem vesz részt egy október 23-i vagy március 15-i megemlékezésen, ami alap lenne. Ilyenkor nem kétszázötvenen, hanem sokkal többen kellene lennünk.”
Fotó: Nebuló Magyar Nyelviskola
Bea hozzátette: az akár háromezer fős cserkésznap azért kivételes, mert nemcsak a magyarokat vonzza, és mert maga a helyszín is közismert, sokan messziről is ideutaznak. „És még nem is említettük az akroni magyarokat, akik itt vannak tőlünk 20 percre. Mindenki a maga szervezetét építgeti, de így az egyes szervezetek létszámait sem lehet növelni. Mi nem vagyunk pesszimisták, reálisan látjuk ezeket a számokat. És hozzá kell tenni azt is, hogy azok a szervezetek és gyülekezetek élték túl a száz évet, akik nyitottak a következő generáció felé.”
A kivándorlók egy része ugyanis nem tanította meg gyerekeit magyarul, de ha azt mondanánk nekik, hogy ők nem magyarok, nagyon megsértődnének,
mert a nevük az, és pont úgy készítik a csirkepaprikást, mint otthon, de a szüleik azzal a felfogással jöttek ki ide, hogy a magyar egy titkos nyelv és asszimilálódni kell. „A Buckeye utcán még mindig sok magyar kiírást, cégtáblát látni. De ott ma már nem mersz leparkolni, sötétedés után nem mersz elindulni, s ha mi nem jövünk ki onnan, most már nem lenne közösségünk. Dr. Ladányi Albert gondnokunk nem beszél magyarul, de tartotta a magyarságát; többen a gyülekezetből nem jártak Magyarországon, de beletették az életüket a magyarságba. Valóban furcsa, mi is másképp gondolkodunk, de ha ők nincsenek, a közösség nem élte volna túl. Egyébként ők is nagyon bánják már, hogy nem beszélnek magyarul. Nekem nincs H betű a kocsimon, meg zászló a házon, de a magyar nyelv számomra nagyon fontos. Mindig aggódva figyeltem a gyerekeimet, még értik-e, amit mondok nekik, és nagyon megkönnyebbültem, amikor kiderült, hogy még a magyar szóvicceket is értik.”
Debrecenből Torontón át Clevelandbe
Ha már szóba került családi életük, megkértem őket, meséljenek külföldre költözésükről. Megtudtam, hogy Krasznai Csaba 1997-től két évet töltött Washington DC-ben első Csikesz Tibor ösztöndíjas diákként, és miközben társlelkészként szolgált Nt. dr. Bertalan Imre mellett, második mesteri diplomáját is megszerezte. 1998-ban letette papi vizsgáját a Debreceni Református Teológiai Egyetemen, 1999-ben pedig visszatért Magyarországra, de megmaradt benne a diaszpóra szolgálatának vágya, amiről felettesei is tudtak, ezért Torontóba küldtek fél évre helyettesíteni az Evangélikus-Református Magyar Egyesült Egyházba. Ott olyan jó kapcsolatba került a hívekkel, hogy visszahívták teljes idejű lelkésznek, azonban idővel mindenféle adminisztratív problémák merültek fel, így Bertalan Imre és Kovács Albert segítségével, valamint az ösztöndíjprogramot szervező hölgy, Chikes Mária bátorítására újra jelentkezett az amerikai lelkészközösségbe. Így került Clevelandbe, ahol épp akkor ürült meg a pulpitus.
Bea nevetve hozzátette: kimaradt a felsorolásból, hogy 2000-ben összeházasodtak, és kétszer utasította vissza a torontói hívást, mert akkor lett volna az esküvőjük, de amikor már harmadszor jött a hívás, előrehozták az esküvőt és kiutaztak Kanadába fél évre. Egy évre rá újra, első gyermekük is ott született. Még a debreceni egyetemi évekből ismerik egymást, ő a tanítóképzőn végzett. „A főiskolán nagyon erős hívő közösségünk volt, Budapestre is úgy mentem dolgozni, hogy kerestem magamnak egy új közösséget, így kerültem a Timóteus Társasághoz, ahol egyetemistákkal dolgoztam, lelki alkalmakat szerveztünk többszáz diáknak, így nagy szervezői készséget és tapasztalatot szereztem. Hatalmas lelki többlettel jöttem el a Timóteustól, nyugodtam mondhatom: én gyakorlatban szereztem meg azt, amit Csabának a teológián elméletben oktattak. Nagy ajándék volt ez lelkészfeleségként, amikor ide kijöttünk. Jól kiegészítettem azt, amit a férjem végzett, és ez a gyerekeinken is látszik. Én mindig részidőben dolgoztam, hogy ők mindig érezzék: mindig itt vagyok nekik – hiszen más segítségünk nem volt.” Bea szerint amit a Timóteustól kapott, azóta is meghatározza életét, mert bár Budapesten jogi egyetemre készült, végül lelkészfeleségként Amerikában kötött ki:
„Isten nagyon mást tervezett, mint amit én emberileg magamnak kitaláltam…”
Fotó: Krasznai házaspár
A házassági évfordulójuk kapcsán szóba került, hogy bár hívő körből jönnek, nagyon sok ismerősük elvált. „Emlékszem, mikor egy Timóteus-előadáson az előadó azt mondta: 20 év múlva az itt ülők 70%-a nem fogja Jézust követni. Megdöbbentő volt. Lelkesek, fiatalok voltunk – persze, hogy nem hittünk neki. Nem tudom, végül igaza lett-e. Ami a baráti házaspárokat illeti, sokan leélnek egymás mellett 10-20 évet, és bár egymás mellett haladtak, a végén mintha külön célokhoz értek volna. Nekem is igazodni kellett Csaba útjához: ő megcsinálta a doktoriját, püspök lett, utazott – én meg itthon ültem a gyerekekkel. Nekem is kellett egy saját életszeletke, ami szintén növekedhet. Ez a Nebuló is, és ez a saját szakmám is. De a családi egyensúlyt megtartani az évek során így nagyon nagy művészet volt.”
A gyerekek születése után 2010-ben Bea elvégezte a gyermekpszichológiát, majd 2019-ben klinikai pszichológus lett, és azóta lelkigondozó. Egy keresztény magánrendelőbe került három évig, ahol főleg házaspárokkal és mindenféle problémákkal, fóbiákkal, depresszióval, továbbtanulási kérdésekkel hozzá forduló tinédzserekkel foglalkozott, sőt, egy időben kihelyezték az egyik középiskolába, várandós tinédzserekhez. „Ez egy nagyon felelősségteljes munka, a törvényváltozásokkal naprakésznek lenni, hivatalos szervekkel együttdolgozni, nagyon precíz papírmunkát is igényel. Egészségügyi okból végül otthagytam őket, saját praxist fogok nyitni, ami szintén nagy felelősség – ráadásul kétévente meg kell újítani az engedélyt –, de nagyon szeretem. Még sokat tudnék mesélni róla, de röviden: nagyon hálás vagyok Istennek ezekért a találkozásokért, mert
így megmutathattam a hozzánk fordulóknak: mi, keresztények elfogadó és nem ítélkező emberek vagyunk.”
Arra a kérdésemre, hogyan élik meg ezt a nagyon aktív életet a gyerekeik, összenevettek: aktívan. A 20 éves Ráhel másodéves egyetemista könyvelés-spanyol szakon, hobbija a színészet és a csellózás; a 18 éves Jóel orvos szeretne lenni, a 16 éves Olívia keresztény magániskolába jár, szabadidejében versenyfalmászó. Csaba felemlegette, hogy egyszer kapott egy jótanácsot: élvezzen minden pillanatot a gyerekeivel, ami nagyon beigazolódott. „Nagy hangsúlyt fektettünk a családi életre, a családon belüli összetartásra, szeretetre és megbocsátásra; igyekeztünk sok közös programot csinálni, ami egyre jobban összekovácsolt. Mindig természetes módon éltük meg hitünket és úgy is beszéltünk róla. Fontosnak tartottuk, hogy családilag együtt legyünk az imádságban és bibliaolvasásban, minden este lefekvés előtt, éveken át, az volt a nap levezetése. Most már nehezebb, mindenkinek van saját élete, de most is igyekszünk összehozni ezt a családi imakört, legalább hetente.”
Ráhel otthon lakik, közel az egyetem. Kisebb korában baptista iskolába járt, ahogy a többiek is, és ott nagyon nagy hangsúly van az evangelizáción, amit ő nagyon komolyan vett. „Ráhelnek nagy lelki ajándéka, hogy nagyon könnyen beszél Istenről és a hitéről; az állami iskolában volt is ebből problémánk, az egyik tanára panaszkodott rá, de volt gyümölcse is: elindult egy bibliakör neki köszönhetően. Most az egyetemen is folytatja; az ő hite tehát nagyon látható. A többiek eleinte ‘csak’ a jó csapatba akartak tartozni, de idővel nekik is elmélyült a hitük. Hiszem, hogy jól megalapoztuk” – folytatta Bea, hozzátéve: saját korosztályuk kikopott a gyülekezetből – általános jelenség, hogy a konfirmálás után már nem járnak a gyülekezetbe – ezért ő sokat tett azért, hogy a gazdagréti közösség befogadja őket.
A hitélet mellett ugyanis az is természetes volt, hogy magyarul beszélnek otthon és minden nyáron hat-kilenc hétre hazamennek Magyarországra, ahol Bea rengeteg táborba is elküldi őket – azért, hogy legyen kapcsolatuk a nagyszülőkkel és otthon érezzék magukat, úgy az országban, mint a gazdagréti gyülekezetben, akikkel nyaranta családi táborba is járnak Balatonszárszóra. „Ez is nagyon meghatározta a magyarságtudatukat. Nagyon nagy baráti körünk volt otthon és ezt 20 év alatt ilyen távolságból is sikerült megőrizni és a gyerekeinknek is átadni. Mindennek ellenére a két kisebb nagyon amerikai lett, ők itt érzik otthon magukat. A fiunk kéri, hogy nézzünk Superbowlt és kosármeccseket; és bár szeretnek Magyarországra menni, örülnek, ha visszajövünk, nekik itt van az otthonuk. Viszont szépen beszélik a nyelvet, és amikor a fiunk egyetemre készülődése közben szóba jött Arizona, azonnal megkérdezte: vannak ott magyarok? Arra kérjük őket, hogy bárhol is élnek, vegyenek részt az ottani magyar közösség életében.”
A saját jövőjüket illetően a férj válasza először nagyon rövid volt: „Ezt csak Isten tudja”, aztán így folytatta: „Már nagyon sokszor kérdezték, miért nem költözünk haza. Gondolkoztunk rajta és terveztük is, de Isten mindig úgy intézte, hogy itt tartson bennünket. Az első év után meghosszabbítottuk még négy évvel a vízumot, utána megnyertük a zöldkártyát a lottón – ez is egy csoda volt –, aztán jött a doktori program, püspökhelyettes, majd püspök lettem. És most nem is tudnék elmenni: 2025-ig tart a mandátumom, és tavaly tiszteletbeli konzul lettem – ami képviseletet, kapcsolattartást, okirat-hitelesítést, meghatalmazások írását és fizikai segítségnyújtást jelent – emiatt nem is hagyhatom el Ohiót. És ez egy életre szól… Egy idő után azt láttuk, hogy Isten mindig előkészítette az utat számunkra és jó helyre hozott minket:
nekünk itt egy küldetést kell betölteni, mind a hit, mind a magyarság szempontjából – egyelőre azt látjuk, hogy itt van a helyünk.”
Felesége hozzátette: minden 3-5 évben megvizsgálták, itt-e még a helyük és mi vezette őket. Felidézte: amikor megvették a saját házukat, Csabát hazahívták lelkésznek Sárospatakra, ami teológia tanítással is együtt járt volna – az számára nagyon izgalmas hívás volt, de akkor is arra jutottak, maradnak. „Most már nem hazavihetőek a gyerekeink, nem rajtunk múlik, de mi most is nyitottak vagyunk arra, hogy Isten hova hív minket; ha pedig nem látom nagyon konkrétan, akkor ott leszek, ahol a gyerekeim. Mivel nagyon jó kapcsolatban vagyunk, bízom benne, talán nem fogunk annyira szétszóródni. Ráhel nagyon szeretne Magyarországra költözni, ami távol van innen, de mi oda hazajárunk. A többit meglátjuk….”
Antal-Ferencz Ildikó
hirdetés
