A múlt hétvégén került sor a tavaszi Nagymarosi Ifjúsági Találkozóra, ahol az egyik fakultáció előadását Simon Dávid atya tartotta, témája az evangelizáció volt. Dávid atya a tőle megszokott szenvedéllyel beszélt Jézus olthatatlan szeretetéről irántunk, az evangelizálás két fontos mozgatórugójáról , és megtudhattuk azt is, hogyan célszerű nekikezdeni az apostolkodásnak. Szemlénk!
Dávid atya Máté evangéliumával vezette be mondanivalóját: „menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a népeket! Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevére, és tanítsátok meg őket mindannak a megtartására, amit parancsoltam nektek. S én veletek vagyok mindennap, a világ végéig.” (Mt 28, 19-20)
Majd így folytatta: „ez egy egyértelmű utasítás mindenkinek, nem csak a papoknak és a szerzeteseknek. Menni és dolgozni kell azon, hogy az emberek Isten munkatársaivá váljanak, tanítványai legyenek és befogadják Őt az életükbe, és Vele éljenek. Annyira szép, hogy odateszi az Úr a végére: »én veletek vagyok mindennap a világ végéig«. Nem egyedül kell ezt csinálnod, hanem Vele! Ez egy nagyon érdekes dolog, mert
Jézus nélkülünk is meg tudná oldani az evangelizációt.
Mégsem ezt választotta, hanem azt, hogy legyünk a munkatársai, rajtunk keresztül akar dolgozni. Isten delegálni akarja az evangelizációt: rád. Minden embernek apostollá kell válnia. Henry Lacordaire, a nagy 19. századi dominikánus hitszónok elég erőteljesen fogalmazott. Azt mondta: »amint nincs keresztény emberszeretet nélkül, úgy apostoli szellem nélkül sincs«.”
hirdetés„Miért akarja az Isten minden ember megtérését? Azért, mert halálosan szeret mindenkit; egyesek odáig mentek, hogy azt mondták, Ő szerelmes minden emberbe. És a szerelmes epekedik a szerelme után, vele akar lenni, meg akarja osztani vele az életét. Az Isten vágyakozik minden egyes ember után, az a legnagyobb vágya, hogy Vele legyen. Annyira szép Márk evangéliumában az apostolok kiválasztásánál: »kiválasztotta őket, hogy Vele legyenek és hirdessék az evangéliumot« (Mk 3, 14). Az apostolokat is arra választotta ki elsősorban, hogy Vele legyenek. És az Isten nemcsak a papokkal és a az apostolokkal akar lenni, hanem veled is. Ez a legfőbb vágya. Illetve inkább az, hogy te vele legyél. Mert Ő veled van. Csak az a kérdés, hogy te vele vagy-e. Annyira szépen ír Kalkuttai Szent Teréz arról, hogy mennyire vágyakozik utánunk az Isten, és velünk akar lenni itt is és odaát is. És Neki nagyon fáj, ha itt nem vagyunk vele, de még jobban fáj, ha az örökkévalóságban nem vagyunk vele. »Jézus azt szeretné, hogy még egyszer mondjam el nektek, milyen nagy szeretettel van mindegyiktek iránt, sokkal nagyobbal, mint el tudjátok képzelni. Aggódom, hogy némelyek közületek még nem találkoztak valójában Jézussal négyszemközt. Persze elidőzhetünk a kápolnában, de tényleg felfogtátok a lélek szemével, hogy micsoda szeretettel néz ő rátok? Megismerkedtetek igazán az élő Jézussal? Nem könyvekből, hanem azáltal, hogy befogadtátok Őt az szívetekbe. Hallottátok szeretetének szavait? Kérjétek ezt a kegyelmet, Ő lángoló vágyakozással várja, hogy megadhassa. Nemcsak szeret benneteket, hanem ennél többről van szó,
emészti a vágyakozás utánatok, hiányoztok neki, ha nem közeledtek hozzá. Szomjazik rátok«.
Isten ezért szeretné, ha mi apostolkodnánk, és mindent megtennénk, hogy az emberek felismerjék: a lelkük valójában arra a Jézusra szomjazik, aki szomjazik rájuk, annyira, hogy mindent megtett azért, hogy Hozzá kapcsolódhassunk. Fölment a keresztre, hogy megmutassa az Ő szerelmetes szeretetét irántunk. Annyira szeret minket, hogy meghalt értünk a kereszten, annyira szeret minket, hogy a te lelkedben akar lakni.
Annyira szeret téged, hogy veled akarja tölteni az örökkévalóságot. És ebben lehetünk az ő munkatársai.”
Ezzel összefüggésben Keresztes Szent Terézia Benedikta szavait idézte Dávid atya: „az ember felelős az összes többi ember üdvösségéért és az összes többi ember az övéért”. Matta el Meszkin szerint pedig: „aki megismerte Istent, aki szereti őt, annak felelőssége van azokért a testvéreiért, akiknek még nem nyitott a szíve Isten felé”. Végül Szent II. János Pál pápa gondolata: „azok, akik igazán kapcsolatba kerültek Krisztussal, nem tarthatják meg maguknak, hirdetniük kell Őt”.
Dávid atya kitért arra is, hogy két dolog ösztönözhet valakit arra, hogy nagy erőfeszítéseket tegyen mások megtéréséért. Az egyik az, hogy megtapasztalta, milyen jó Istennel élni és ezt a jót kívánja mindenkinek. Siennai Szent Katalint idézte, akinek azt mondta az Isten: „én tudom egyedül betölteni a lelket”.
A másik nagy motiváció a kárhozat realitása. Jézus állítólag huszonkettő vagy huszonhárom alkalommal beszél a pokolról. A pokol realitása nem attól függ, hogy szeretnénk vagy sem, el tudjuk-e képzelni vagy sem, hanem Jézus azt mondta, hogy van.
Dávid atya említett egy európai statisztikát arról, hogy hányan hisznek a pokolban, és mindenhol 20% alatti arány volt benne.
Ennek azért van jelentősége, mert ha az emberek azt gondolják, hogy mindenki üdvözül, csak azért, mert nem volt nagyon-nagyon rossz ember, akkor miért tennének az emberek erőfeszítéseket a másikért? Az előadó felemlegette Jézus szavait, melyek arra utalnak, hogy nem könnyű üdvözülni. „Milyen szűk a kapu és keskeny az út, amelyik az életre visz, és kevesen vannak, akik megtalálják” (Mt 7,14), vagy „könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni az Isten országába”. (Mt 19, 24)
„Arra szeretnélek figyelmeztetni titeket: az egyház sehol nem tanítja, hogy elég az üdvösséghez, hogy nem voltál nagyon-nagyon rossz ember. Az üdvösség ajándék még a legnagyobb szentnek is. És azok üdvözülnek, akik hisznek Jézusban, akik szeretik Jézust és tudnak bocsánatot kérni Tőle. Elgondolkodhatunk azon, hogy ez a populáció hány százaléka. Szent Veronika Giulianinak több száz oldalnyi misztikus beszélgetése volt Jézussal. És tudjátok, mit mondott neki Jézus? »Úgy hullanak a lelkek a pokolra, mint záporeső a földre.« És azt is mondta, »aki egy pillanatra látná a poklot, az üvegszilánkokon kúszna gyónni«. Mert ő látta a poklot, ahogy Szent Fausztina is. Most volt az első fatimai jelenés évfordulója május 13-án. A Szűzanya a 10, 9 és 7 éves gyerekeknek megmutatta a poklot.
Ha már nem gondolunk a pokolra, az visszafogja a mi apostoli buzgólkodásunkat.
Addig volt egy hihetetlen nagy apostoli lendület az egyházban is, amíg a papok nem gondolták azt, hogy bárki üdvözülhet. De ha már azt hisszük, hogy valamilyen módon szinte mindenki üdvözül, akkor minek strapáljuk magunkat pompeji rózsafüzérekkel, meg kenyéren-vízen való böjtöléssel? Minek tegyünk erőfeszítéseket?”
Ezután Dávid atya áttért a másik nagy kérdéskörre: hogyan evangelizáljunk? Mit tegyünk? „Amit mindenki meg tud csinálni, hogy imádkozik mások megtéréséért. Ezt meg tudja tenni az is, aki zárkózott és nehezen tud megszólalni mások előtt. XII. Piusz pápa ezt írja: »minden kereszténynek apostolnak kell lennie. Az apostolkodás legfontosabb módja az imádkozás.«”
Matta el Meszkin szerint: „egyetlen ember, aki titokban buzgón imádkozik a szobájában, Krisztussal való egyesülése által ezrek üdvösségét tudja elérni”. Dávid atya megemlítette az Erdőkürtön élő pálos nővéreket, akik naponta nagyjából hat és fél órát imádkoznak értünk, Magyarországért, a magyarokért. Majd Szent Josemaría Escrivá szavaival élt: „a háborúban vajmi keveset érne az ellenséggel szembenálló katonák bátorsága, ha nem lennének mások, akik bár látszólag nem vesznek részt a harcban, utánpótlást, élelmet és orvosságot szállítanak a küzdőknek.
Oly sok lélek imája és áldozata nélkül nem lesz élő és cselekvő apostolkodás.”
Majd Dávid atya így magyarázta az idézeteket: „minden apostolkodás valahol az imádságból fakad. Ahogy az imádságban egyesülünk Istennel, egyre inkább arra buzdít minket, hogy apostolkodjunk. Ha mások megtéréséért imádkozunk, kiesdjük számukra a szükséges kegyelmet a megtérésükhöz.
Megtérésekért kell imádkozni, mert az életben a megtérés a jackpot!
Hiába gyógyul meg az a rokonod, ha nem engedi meg, hogy Jézus rátaláljon – és elkárhozik. Az is lehet, hogy a fizikai nyomorúság nyitja meg őt az Istenre.”
Ezt követően az evangelizálás egy másik fontos tényezőjre világított rá, ez pedig az életünk, amit látnak rajtunk. Kentenich József atya mondta: „manapság az egyetlen evangélium, amit a hitetlenek olvasnak, a hívők élete”. Dávid atya kiemelte: „valójában ez a legerőteljesebb evangelizáció, ha látják, milyenné teszi Krisztus az embert. Hogy milyen az az ember, akiben Krisztus uralkodik. A szenteken Krisztus ragyogott át, azért volt ilyen hatásuk. Krisztus csillogtatta a szemüket, ami ablak volt a lelkükre, Krisztus mosolya volt rajtuk, mert krisztusiak voltak az arcvonásaik, krisztusi volt a beszédjük. Megengedték, hogy Krisztus az imában önmagához hasonlóvá formálja őket. És egy kicsit Krisztussal találkoztak, akik velük találkoztak. Szent VI. Pál pápa írja: »az egyház szemében első evangelizációs eszköz híveinek őszinte keresztény élete, szoros egységben Istennel, akire teljesen ráhagyatkoznak, másokat szolgáló áldozatos magatartásuk« – és itt van az a híres mondat, amit gyakran idéznek –
»a mai embert inkább érdeklik a tanúk, mint a tanítók, és ha mégis hallgat a tanítókra, azért teszi, mert ők egyben tanúk is.«
Arra kíváncsiak az emberek, akiről ordít, hogy jól érzi magát a bőrében. Aki rendben van, akiben béke van. Milyen szép, amikor azt mondja Assissi Szent Ferenc, hogy »hirdessétek az evangéliumot, ha kell, szavakkal is«. Vagy Szent Charbel: »ne feledd, nem a szavaid győzik meg az embereket arról, hogy beszálljanak az Úr hajójába, hanem az Istenbe vetett hited, a bizalmad és az arcodon tükröződő öröm«. Fábry Kornél püspök atya mondta a főelőadásban, hogy a szentek nem voltak életuntak. A szentek rendben voltak, mert Krisztus volt a békéjük, mert a Béke Fejedelme uralkodott bennük. És ezért voltak az emberek kíváncsiak rájuk. Mert ordított róluk, hogy ezek tudják, hogy érdemes élni, vagyis hogy kivel. Jézus Krisztussal.”
Dávid atya kiemelte a kisugárzás fontosságát, mely abból fakad, hogy átragyog az emberen az Isten. Szent II. János Pál pápa szavaival élt: „a missziós tevékenység elsősorban tanúságtétel és kisugárzás”. Szent II. János Pál pápa és Szent Kalkuttai Teréz anya példáját említette, akik az imádsággal belegyökereztek a szívükben élő Krisztusba, és ez látszott rajtuk. Clarvaux-i Szent Bernát szerint: „nem képes Istent gyümölcsözően hirdetni, aki a beszéd elé nem helyezi a cselekedetek tanúbizonyságát”. Kiemelte a beszédünket is: „a szív bőségéből szól a száj” (Mt 12, 34). Dávid atya figyelmeztetett, hogy ezt a testrészt a legnehezebb megzabolázni. A legtöbb bűnt a szánkkal követjük el, a nyelvünkkel. A beszéd nehéz, mert nehéz azt erőből fegyelmezni, és ha nem Krisztus uralkodik bennünk, nincs esélyünk megfegyelmezni a nyelvünket.
Másrészt kitért arra is, hogy vajon a beszéddel hány embert térítettek már meg? Nem sokat. Dávid atya szerint az életünk, a példamutatásunk, a tanúságtételünk tud igazán hatni. Figyelmeztet arra, hogy nem kell nekünk tudni a választ az összes teológiai kérdésre. Az a dolgunk, hogy arról beszéljünk, mit tett bennünk és általunk Krisztus, hogyan találkoztunk az élő Istennel. Ebbe nem lehet belekötni.
Dávid atya felhívta a figyelmet az elhívás fontosságára is. Feltette a kérdést: hány embert hívtál már el lelkigyakorlatra, zarándoklatra, dicsőítésre, Nagymarosra? Az a tapasztalat, hogy ilyen alkalmakon szoktak az emberek megérintődni, amikor valaki megteszi azt az erőfeszítést, hogy eljön ide.
„És az Isten annyira várja ezt, hogy magához öleli, megérinti a szívét.”
Dávid atya szerint: „általában azokat az embereket a legkönnyebb hívni, akik krízisben vannak. A legtöbb ember akkor tér meg, amikor kicsúszik a lába alól a talaj. Ilyen embert egyáltalán nem nehéz találni. Isten nélkül az élet nyomorúság, földi pokol.” Azt mondja Szent Ágoston: „benned égnie kell annak, amit másokban lángra akarsz lobbantani”.
Majd feltette a kérdést: „ki az, aki ezt az égést tudja generálni? Ez a Szentlélek tüze. Hogyan juthatsz birtokába a Szentlélek tüzének? Azt mondja Barsi Balázs atya: »az imádkozás levegővétel a Szentlélekből«. Miért nincs apostoli lelkület, miért nincsenek tanúságtevő keresztények? Azért, mert hiányzik az imádság. Mert nincsenek imádkozó keresztények. A szenteket mi hajtotta? Az Isten hajtotta. És miért hajtotta őket az Isten? Azért, mert az imában apránként átengedték a lelküket az Istennek. Az imában az történik, hogy egyesülsz az Istennel. Egyre erőteljesebben az Isten gondolatai, vágyai fognak benned uralkodni. Magyarán minél többet imádkozol, annál inkább felfakad benned Jézus vágya a lelkek után. Milyen megdöbbentő, amikor mondja Alacoque Szent Margitnak Jézus: »nem tudod, hogy mennyire fáj a szívem a sok hálátlanság és az emberek szeretetlensége miatt«. Egyesek azt mondják, ez az igazi engesztelő lelkület:
Jézusom, én szeretni akarlak Téged azok helyett, akik nem szeretnek.
És egyre jobban elkezd fájni, hogy az emberek elutasítják Jézust, amikor Ő halálosan szereti őket. Mindent nekik akar adni, és azt mondja a legtöbb ember, hogy Jézus „nekem nem kell” . És Jézus epekedik a lelkek után. Amikor eggyéolvad a szíved Vele, akkor te is epekedni fogsz a lelkek után. Nem lesz közömbös, hogy megtér-e a szomszédod, apád, anyád meg az unokád. Azt mondja Keresztes Szent János: »magától értetődő igazság, hogy a felebarátaink iránti együttérzés annál erősebb, minél jobban kapcsolódik össze a szeretetben a lélek az Istennel. Minél nagyobb ugyanis benne a szeretet, annál inkább kívánja, hogy ugyanazt azt Istent mindenki más is szeresse és tisztelje. És minél jobban vágyódik erre, annál inkább dolgozik rajta, imával, de minden más számára lehetséges eszközzel is. És akik ennyire Istenben lakoznak, azoknak
a felebaráti szeretete olyan nagy hévvel és erővel nyilvánul meg, hogy nem képesek visszafogni magukat,
hiszen nem elégszenek meg azzal, hogy csupán saját maguknak jusson nyereség és csak egyedül jussanak az égbe, azért inkább nagy gonddal és csodálatos buzgalommal, szívükben égő szeretettől fűtve azon munkálkodnak, hogy minél nagyobb számú lelket vigyenek magukkal a mennyekbe. És mindaz az Isten iránti nagy szeretetből fakad, tökéletes imádságuk és szemlélődésük tiszta gyümölcse és egyenes következménye.«
„Kuzmann Szent Domonkosnak, a domonkos rend alapítójának nem volt ágya, mert az éjszakákat a templomban töltötte, és folyamatosan azon rimánkodott, hogy »Uram, mi lesz a bűnösökkel«. Mert annyira szerette még azokat az embereket is, akiket nem is ismert, hogy az üdvösségüket kívánta és fájt neki az a gondolat, hogy bárki elkárhozhat a földön, és ezért folyamatosan az Isten elé vitte ezeket az embereket. Alig aludt, úgy élte az életét. Lobogott benne a vágy, hogy az emberek üdvözüljenek, hogy mindenki Istennel éljen.
Azt mondja a Szentháromságról nevezett Szent Erzsébet: »apostolként akarok veletek lenni. Isten dicsőségére akarok dolgozni és ehhez szükséges, hogy teljesen telve legyek Ővele.«
Tehát ha apostol akarsz lenni, az a feladat, hogy teljesen tele legyél az Istennel.
Ehhez azonban imádkozni kell, sokat, szüntelenül. Mi a szüntelen imádság? Minél gyakrabban gondolni az Istenre. Élet az Isten jelenlétében. »Az apostolnak nincs más célja, minthogy hagyja, hogy az Úr cselekedjék, vagyis hogy rendelkezésére álljon«
Az Isten le akar foglalni téged, és használni akar.
Ezért ilyen szép az Egység imája. Téged használni akar arra, hogy mások megtérjenek. Csak az a kérdés, hogy én, meg te, meg mások mennyire engedik át magukat Krisztusnak.”
Dávid atya kijelentette, hogy „minden az imádságon múlik. Ha van imádság, akkor van gyümölcs.” Jézus szavait idézte: „aki bennem marad és én őbenne, az bő termést hoz, mert nélkülem semmit sem tehettek.” (Jn 15,5) Dávid atya szerint ebben minden benne van, és ez a két mondat mindenkit leleplez. Ha nincs lelki gyümölcs az ember életében, akkor nincs eléggé Benne. Felhívta a figyelmet arra is, hogy ez az igeszakasz arra is rávilágít, hogy „Jézus által történik minden, ezért mindig övé mindenben a dicsőség. Mi csak munkatársai lehetünk. Ő teszi meg általad és benned, ha teret engedsz neki magadban. Ő hozza a gyümölcsöt. A kereszténység nem arról szól, hogy sok jót teszünk, bebizonyítva ezzel az Istennek, hogy milyen jó emberek vagyunk.
A kereszténység arról szól, hogy neked kisebbedned kell, hogy ő tudjon benned növekedni,
neked alázatosnak kell lenni, neked végtelen bizalommal kell lenned feléje és folyamatosan az Ő tekintetét keresni az imában. És akkor elkezd általad nagy dolgokat művelni. Erről szól a szentek és a Szűzanya élete. Az Ő akaratát keresni, alárendelődni Neki. Jézus is az Atya akaratával akart eggyé válni.”
Ismét szent emberek ideillő mondásait idézte Dávid atya: „Szent Josemaría Escrivá így ír: »apostoli munkád annyit ér, amennyit az imádságod«. Robert Sarah bíboros pedig azt mondja: »az, hogy valaki mennyire él apostoli életet, az abban mérhető, hogy mennyire törekszik az életszentségre és mennyire intenzív az imaélete«. XVI. Benedek pápa szerint: »addig nem fogjuk tudni elvinni a világnak az örömhírt, vagyis magát Krisztust, amíg mi magunk nem válunk teljesen eggyé Krisztussal, amíg nem ismerjük meg alaposan személyesen, és amíg nem tesszük magunkévá a szavait«.”
Majd így emelte ki a lényeget:
„Addig nem fogunk tudni evangelizálni, amíg nem válunk eggyé Krisztussal.
A szentek ezért tudtak evangelizálni, mert egyek voltak Krisztussal. Mert megszentelődtek az Isten keze által. Szent Josemaría Escrivá szerint: »az apostol rendszeres és állandó imádság nélkül szükségképpen lanyhaságba esik és megszűnik apostolnak lenni«. Akkor tudsz apostol lenni, ha nem sajnálod az időt Istentől, ha végre elkezded imádkozni a napi rózsafüzért. Elképesztő, hogy hány magánkinyilatkoztatásban kéri a Szűzanya, hogy imádkozzuk mindennap a rózsafüzért. Ezt mindenki el tudja mondani iskolába, munkahelyre menet-jövet. Belemenni a csendes imába, a napunk első félóráját az Istennek adni. A napunk zsengéjét odaadni az Istennek, minőségi időt adni Neki. Hány ember csinálja? Hány ember az, aki hetente két misére megy? Az a kérdés, hogy vajon aki elhiszi, hogy Jézus Krisztus jelen van az Oltáriszentségben, Jézus Krisztus megváltó keresztáldozata és feltámadása jelenvalóvá lesz a szentmisében, az lehetséges-e, hogy csak vasárnap jár szentmisére? Ha tényleg elhiszed, hogy Jézus Krisztus testestül-lelkestül valóságosan jelen van az Eucharisztiában, az hogy lehet, hogy csak vasárnap mész szentmisére? Ha van rá módod és az állapotbeli kötelességeid lehetővé teszik.”
Végül Dávid atya így összegezte beszédét:
„Jézus szomjúhozik a lelkek után, és mindazok, akik egyesülnek Jézussal, szomjazni fognak a lelkek után, és Ő apostoli tevékenységüket gyümölcsözővé teszi. Jézus azt mondta, hogy »aki bennem marad, az bő termést hoz«. Lisieux-i Kis Szent Teréz szerint:
»mindössze egy dolgot tehetünk idelenn: szeressük Jézust és nyerjünk meg lelkeket számára, hogy minél többen szeressék Őt«.
Egy igazi keresztény így gondolkodik, hogy próbáljunk minél több lelket megnyerni Jézus számára, mert Jézus erre vágyakozik. Jézusnak fáj, hogy ennyien visszautasítják a szeretetét. Szent II. János Pál pápa írja:
»az élet evangéliumának felszabadító üzenete a kezetekbe került.
Mint a nagy Pál apostolnak, nektek is meg kell éreznetek a feladat sürgősségét. Ez nem az az idő, hogy szégyelljük az evangéliumot. Itt az ideje, hogy a háztetőkről is ezt hirdessük. «
Merjetek beszélni Jézusról, tegyetek tanúságot róla, és hívjátok el az embereket olyan helyekre, ahol nagy valószínűséggel megmutatkozik nekik az Isten. Hívjátok el őket Medjugorjéba, Margarita nővér lelkigyakorlatára és ti is menjetek el. Cursillo, Szentlélek-szeminárium, dicsőítések, de mindenféle zarándoklat jó. Hívjátok az embereket közösségekbe, hogy megtapasztalják, milyen jó egy olyan közösség, ahol a Szentlélek a habarcs. Engedjétek át magatokat Krisztusnak és engedjétek, hogy Ő apostolkodjon rajtatok keresztül!”
A teljes előadást itt hallgathatjátok meg:
hirdetés
