Hagyományosan május első vasárnapján ünnepeljük az anyák napját, amikor gyermekek milliói mondanak köszönetet édesanyjuknak. Anyának lenni egy nagyon összetett dolog. Elgondolkodtam azon, hogy vajon Isten szemében mit jelent az anyaság, milyen felelősségünk és feladatunk van gyermekeink Isten-gyermeki életében, és mi az a legnagyobb kincs, amit nekik adhatunk.
Egy beszélgetés alkalmával kedves lelkiatyám hívta fel a figyelmem Szent II. János Pál pápa Mulieris dignitatem kezdetű apostoli levelére, mely a nő méltóságáról és hivatásáról szól. Örömmel és nagy érdeklődéssel kezdtem el olvasni, és igazán érdekes összefüggéseket találtam benne. Jó szívvel ajánlom a tanulmányozását minden hölgynek! Most azokat a gondolatokat emelem ki, melyek az anyaságra vonatkozóan engem különösen megfogtak.
Az asszony anyasága
Az apostoli levél az anyaság bibliai értelmének megragadásához az emberi személy igazságából indul ki. A II. Vatikáni Zsinat Gaudium et spes kezdetű lelkipásztori konstitúciója szerint „az ember – aki az egyetlen teremtmény a földön, akit Isten önmagáért akart – teljesen csak akkor találhat önmagára, ha őszintén elajándékozza magát”. (Gaudium et spes 24. pont) Kissé nehezen érthető, ellentmondásosnak tűnő, de az isteni logika szerint igenis működő kijelentés, viszont „ez nyitja meg az utat az asszony anyaságának teljes megértéséhez”. (Mulieris dignitatem 18. pont) Miről is van szó?
„Az anyaság kezdettől fogva magával hozza a kitárulkozást az új személy felé: és éppen ez a nő »szerepe«. Mert ebben a kitárulkozásban, tudniillik a gyermek foganásában és szülésében, talál magára az asszony »őszinte odaadása által«. […] Az anyaság összefügg a női mivolt személyes struktúrájával és az önátadás személyes dimenziójával.” Ahogy a Teremtés könyve is írja: „Isten segítségével embert hoztam a világra”. (Ter 4, 1)
hirdetés„A gyermek ajándékát a Teremtő adja a szülőknek.
Az asszony részéről ez különös módon kapcsolódik »önmaga őszinte ajándékozásával«. Mária szavai az angyali üdvözletkor – »Legyen nekem a te igéd szerint!« – kifejezik a nő készségét az ajándékozásra és az új élet elfogadására.” (Mulieris dignitatem 18. pont)
A nőtől elvitathatatlan az a képesség, melyet Isten neki rendelt: testében hordozni az új életet, mely benne indul fejlődésnek. Ez igazán különleges kapcsolódást hoz létre az anya és gyermeke között. „Az anyaság különös kapcsolatban áll az élet titkával, mely az asszony méhében érlelődik: az anya csodálattal áll ez előtt a titok előtt, és egyedülálló intuícióval ragadja meg azt, ami benne fejlődik. A »kezdet« fényénél fogadja be a gyermeket az anya, s akit a méhében hord, azt úgy szereti, mint személyt. Ez az egyedülálló kapcsolat az új emberrel, aki fokozatosan fejlődik, olyan lelkületet támaszt az ember – nemcsak a saját gyermek, hanem általában az ember – iránt, amely már mélységesen kifejezi a női karaktert. Általános meggyőződés, hogy az asszony sokkal jobban képes egy konkrét személlyel törődni, és az anyaság ezt a képességét még erősebben kibontakoztatja.” (Mulieris dignitatem 18. pont)
Gyermekeink iránti önátadásunk tehát az isteni terv része, ebben az őszinte odaadottságban tudunk igazán önmagunkra találni. Mielőtt gyermekeim lettek, hallottam egy mondást, miszerint „a gyermekek nevelik fel a szüleiket”. Akkor még igen furcsán hangzott. Három iskolás gyermek édesanyjaként ma már értem, mit akar jelenteni. Amikor gyermek születik, lassan elkezd elhalványulni az „én”. Saját magamon kívül valaki más lesz fontos, elkezdődik egyfajta önátadás, amiről az apostoli levél is beszél. Aztán az idő előrehaladtával és a hitben fejlődve rájövünk, hogy ez az önkiüresítés volt a világ megváltásának kulcsa is: teljesen és tökéletesen, ingyen, szeretetből. Nem véletlenül szokták mondani, hogy az Isten szeretetére a leginkább a szülői szeretet hasonlít. Persze, a szülői szeretet emberi, töredékes és tökéletlen, mégis a leginkább feltétlen, amit ember adni tud.
Gyermekeink Isten gyermekei
„Íme, az Úr ajándéka a gyermek, az anyaméh gyümölcse jutalom.” (Zsolt 127, 3)
Tisztában kell lennünk azzal, hogy gyermekeinket ajándékba kaptuk. A házasságkötésem után hamar szerettünk volna gyermeket, de az elképzelésekhez képest kissé késlekedett megérkezni. Húszas éveim elején jártam, és ekkor részt vettem egy többnapos lelkigyakorlaton, ahol életemben először igazán megéreztem az imádság erejét. Rájöttem, hogy a vágyott gyermekért imádkoznom kell, kérnem kell őt az Úrtól, és Ő a megfelelő időpontban meg fogja adni nekem. Hazaérve elkezdtem buzgón ostromolni az Élet Urát, és néhány hét múlva kiderült, hogy ezen a lelkigyakorlaton már ott volt velem az első gyermekünk, csak még nem tudtam róla.
Mi, édesanyák, akik embert hozunk a világra, így kivesszük részünket a teremtés művéből, felelősséggel is tartozunk gyermekeinkért. Természetesen a gyermek gondozása és nevelése is feladatunk, azonban a kegyelem rendjében is vannak fontos teendőink. Ha ilyen nagy kincset kapunk az Úrtól, vajon hogyan tudunk „jó gazda” módjára bánni vele? Az apostoli levél felhívja a figyelmet egy fontos összefüggésre, melyet a mindennapok rohanásában néha elfelejtünk. Tekintsünk egy kicsit gyermekeinkre az örökkévalóság távlatából!
Az apostoli levél szerint „bármely asszony anyasága, az evangélium fényénél értelmezve, nem csupán a »testé és véré«: föltárul benne ugyanis »az élő Isten igéjének hallása«, és a készség ennek az igének a »megtartására«, amely »az örök élet igéje«.
Valójában a földi anyáktól született gyermekek, az emberi nem fiai és leányai azok, akik Isten Fiától hatalmat kapnak, hogy »Isten fiaivá legyenek«.
A Krisztus vérében kötött új szövetség természete áthatja az egész emberi nemzést, mely ezáltal »az új teremtmények« dolgává és feladatává válik. Az asszony anyasága minden ember történetének távlatában az első küszöb, melynek átlépése föltétele »Isten fiai megnyilvánulásának«.” (Mulieris dignitatem 19. pont)
Az asszony anyaságát említve hamar eszünkbe juthat a mi égi édesanyánk, Szűz Mária, és jusson is eszünkbe a mai napon. A Szűzanya szerepe és anyai feladata igazán különleges volt a teremtés rendjében, ahogy a II. Vatikáni Zsinat is megfogalmazza, és ahogy erre korábbi beszélgetésekben is kitértünk már. „A Boldogságos Szűz […] Krisztust méhébe fogadva, e világra szülve, gondozva, a templomban az Atyának bemutatva, és a kereszten haldokló Fiával együtt szenvedve – engedelmességével, hitével, reményével és lángoló szeretetével – egyedülálló módon együttműködött az Üdvözítő művével a lelkek természetfölötti életének helyreállítására. Éppen ezért a kegyelem rendjében anyánk.” (Lumen Gentium 61. pont)
Az apostoli levél is felteszi a kérdést: „végül is, nemde egy asszonyban és általa történt meg az, ami a földön az emberi történelem legnagyobb eseménye: Isten megtestesülése?” (Mulieris dignitatem 31. pont) Mária igen-jével kezdődött az üdvtörténet új korszaka, az Ige testté lett. „A szövetségnek ebbe a rendjébe, amelyet Isten az emberekkel Jézus Krisztusban kötött, beleszövődött az asszony anyasága. Valahányszor a földön az emberiség története során ismétlődik az asszony anyasága, mindig kapcsolatban van azzal a szövetséggel, melyet Isten kötött az emberiséggel az Isten anyjának anyasága révén.” (Mulieris dignitatem 19. pont)
Megszülni gyermekeinket az örök életre
Az Isten és az ember szövetségének rendjében azonban meg kell találnunk saját helyünket és segítenünk kell gyermekeinket is ebben. Szent Pál így ír a Galatáknak: „Fiaim, újra a szülés fájdalmait szenvedem értetek, amíg Krisztus ki nem alakul bennetek”. (Gal 4,19)
Mi, anyukák, megszültük gyermekeinket erre a világra. Nagyon szép és beszédes az a kifejezés, hogy „életet adtunk nekik”. Ennél sokkal nehezebb azonban megszülni őket az örök életre. Természetes, hogy mindenki a legjobbat akarja adni gyermekének. Először is magunkba kell néznünk: mi (vagy éppen ki?) számunkra az a legnagyobb jó, melyet mindenképpen meg szeretnénk osztani gyermekeinkkel? Krisztust követő édesanyaként számomra Ő a legnagyobb kincs, így természetes, hogy gyermekeimmel is szeretném megosztani iránta való szeretetemet, a róla való tudásomat és Benne való hitemet. Szeretném, ha a gyermekeim ugyanolyan mély szeretettel és bizalommal fordulnának Hozzá, ahogy én. Tudom, hogy a hit Isten ajándéka, melyet minden nap kérek a családom számára, de nagy szerepe van a kialakulásában és a gyermekeim részéről való elfogadásában annak, hogy mit látnak. Nyilván mindenki számára fontos, hogy akiket szeret, odaát az örök üdvösségben is vele legyenek. Az üdvösséget közvetlenül nem tudjuk adni gyermekeinknek, hisz azt mi is úgy kapjuk. Úgy gondolom, hogy
amit adhatunk nekik, és ha számunkra igazán fontos, adni is fogjuk nekik, hogy elvezetjük őket az örök élet forrásához: Jézushoz.
Hisz mit mondott Jézus? „Bizony, bizony, mondom neked: aki nem születik újjá, az nem láthatja meg az Isten országát.” (Jn 3,3) Ez az út nem könnyű, sok kitartásra és imádságra van szükség hozzá. Néha jobban megy, máskor kevésbé. Számomra ebben a kérdésben az igazi állhatatosság és kitartás példája Szent Mónika, aki – úgy tudom – 20 éven át imádkozott gyermeke megtéréséért. Imái végül meghallgatásra találtak és hitünk szerint odaát fiával (Szent Ágostonnal) együtt örvendezik az örök dicsőségben.
Kedves Anyukák! Ki lenne jobb közbenjáró gyermekeinkért az Úrnál, mint mi magunk? Ne fáradjunk bele az értük való esedezésbe. Legyen ebben segítőnk Szent Mónika és a Boldogságos Szűzanya!
Kissné Berta Rita
Borítókép – Fotó: dreamstime.com
hirdetés
