Október a rózsafüzér hónapja a katolikus egyházban. Ez alkalomból október folyamán a 777blog-on egy három részből álló cikk-sorozatot szentelünk a rózsafüzérnek. Ennek első részében igazán inspiráló tanúságtételeket olvashattok olyan emberektől, akik naponta imádkozzák a rózsafüzért. Megkérdeztem tőlük, hogyan tudnak akár napi három-négy rózsafüzért is elmondani, mi motiválja őket, hogyan tudnak kitartani benne, és mit jelent számukra. Fogadjátok szeretettel ezeket a gondolatokat, melyeket néhol Szent II. János Pál pápának a szent rózsafüzérről írt apostoli leveléből származó idézetek kísérnek!
Gyermekkoromban nagymamám gyakran vitt magával a templomban „rózsafüzérre”. Már akkor is szerettem ezt az imádságot, megnyugtató volt a templom meghitt csendjében folyton ismétlődő ritmusa. Nagyanyám kezében vagy keze ügyében mindig ott volt rózsafüzér, a mai napig naponta imádkozza.
Ma már értem, hogy egy hosszú élet megpróbáltatásai és tragédiái közepette mekkora kegyelem a rózsafüzér imádkozása által az Úrba kapaszkodni, Vele együtt viselni a terheket, és megosztani Vele örömünket.
És mindezt a Szűzanya anyai oltalma alatt, aki vezet minket Jézus misztériumának szemlélésében. Miért van szükség a Szűzanya vezetésére ezen az úton? Erre Szent II. János Pál pápa a szent rózsafüzérről szóló apostoli levelében egy kérdéssel felel: „van-e e témakörben tapasztaltabb mesternő, mint Mária? Ha az isteni terv szerint a Szentlélek az a benső mester, aki elvezet minket Krisztus teljes igazságára, akkor az emberek között senki sem ismeri nála jobban Krisztust és senki sem képes az Ő misztériumának mély megismerésére elvezetni minket úgy, mint az Anya.”
A rózsafüzér imádkozását maga a Szűzanya kéri tőlünk. Fatimában 1917. május 13-án ezt mondta: „Imádkozzátok minden nap a rózsafüzért, hogy a világ békéjét és a háború befejezését kieszközöljétek!” Ezt a Szűzanya minden fatimai jelenése alkalmával megismételte. És nemcsak a fatimai jelenéseknél, hanem sok más jelenése alkalmával is! Szent II. János Pál pápa 2002-ben kelt apostoli levelének elején egy ma is fájdalmasan aktuális megállapítást tesz: „A rózsafüzér szorgalmazásának nagyobb aktualitást ad néhány történelmi körülmény. Köztük az első:
nagyon kérnünk kell Istentől a béke ajándékát.
A rózsafüzért Elődeim s én magam is többször úgy ajánlottuk, mint a békéért szóló imát. […] A rózsafüzér újrafölfedezése azt jelenti, hogy elmerülünk Krisztus misztériumának szemlélésében, aki „a mi békénk”, mert „a két népet eggyé tette, és a közéjük emelt válaszfalat ledöntötte, tudniillik az ellenségeskedést” (Ef 2,14).”
Ez a buzdítás az elmúlt évtizedekben nemhogy veszített aktualitásából, hanem még sürgetőbbé vált. Ha körülnézünk ma a világban, nem lehet nem észrevenni, mekkora szükség van korunkban a békéért való szüntelen esedezésre.
Pápánk egy másik területen is imádságot sürget: „a család, a társadalom sejtje, melyet elméletileg és gyakorlatilag egyre erősebben támadnak bomlasztó erők, s azt a félelmet keltik, hogy ezen alapvető és mással nem helyettesíthető intézmény jövője s vele együtt az egész társadalom sorsa kérdésessé válik. A rózsafüzér imádkozásának sürgetése a keresztény családokban – a család lelkipásztori gondozásának tágabb keretein belül – hatékony segítséget kínál a korunkat jellemző krízis pusztító hatásainak megfékezésére.”
Nagyanyám példája máig élő számomra, ahogy folyamatosan imádkozza a rózsafüzért értünk. Az elmúlt évek során magam is megtapasztaltam a családot bomlasztani próbáló támadás elemi erejét. Komoly szellemi küzdelem ellenállni neki. Arra viszont rávezetett az Úr, hogy a szellemi támadás ellen szellemi fegyverrel kell harcolni. Lassan, fokozatosan fedte fel előttem, hogy a családért való küzdelemben számomra a szellemi fegyverzet: az Oltáriszentség vétele, a Szentségimádás és a rózsafüzér. A három közül a rózsafüzér újrafelfedezése volt időben a legkésőbbi. Egészen konkrét útmutatást kaptam. Alig több mint egy hónappal ezelőtt, az augusztus végi Szeretetláng Fesztiválon hallottam először az ún. pompeji rózsafüzérről. Akkor még nem tudtam, hogy pontosan mit takar, azt viszont azonnal éreztem, hogy kegyelmi pillanathoz érkeztem. A pompeji rózsafüzér egy 54 napig tartó imádság-sorozat, mely napi 3 rózsafüzér elimádkozásából áll, mely által az Úr különös kegyelmeket ad gyermekei részére. (További információk elérhetők ezen a honlapon.)
Elsőre kissé megrettentem, mivel a napi rutinom egy tized rózsafüzér volt. Megoldhatatlannak tűnt, hogy három gyermekes dolgozó anyukaként belefér az életembe napi három rózsafüzér. A pompeji rózsafüzér megkezdése előtt megkérdeztem egy szintén háromgyermekes anyukát, hogy ő hogyan oldja meg, neki hogyan fér bele a napi három vagy négy rózsafüzér az életébe, mi motiválja, hogy kitartson benne, és mit jelent számára a rózsafüzér rendszeres imádkozása. Így válaszolt:
„Fiatal koromban élénk hitéletem volt, ami a gyerekeim születésével – főként a személyes imaéletet tekintve – visszaszorult. Amikor a fiaink már nem igényelték a folyamatos szülői jelenlétet, feléledt bennem a vágy a lelki életem elmélyítésére. Ebben az időben hallottam egy diakónus atyától a pompeji rózsafüzérről, de akkor még messze jártam tőle. Az évek alatt erősödött bennem a Szűzanyához való kötődés és felerősödött a vágy a Pompeji kilenced után is. Kerestem azt a szándékot, amiért végig tudnám csinálni. Elkezdeni sok mindenkiért elkezdtem volna, de én végig akartam csinálni, csak így láttam értelmét. Van-e szándék, amiért ezt meg tudnám tenni? És az Úr megadta! Virágvasárnap született meg a gondolat félreérthetetlenül, mint egy megvilágosodás! Még aznap elkezdtem a napi 3 rózsafüzért. Olyan lendületet kaptam, hogy szinte könnyűnek tűnt a napi 3+1 (a korábbi vállalásomat nem hagyhattam el) teljes rózsafüzér.
Én, aki eleinte 20 percet is nehezen találtam az imára, most 2 órát töltöttem Istennel.
És bár megtanultam házimunka közben is imádkozni (nem könnyű, mégis van benne valami megnyugtató Isten jelenlétéből fakadóan); leginkább gyaloglás közben, templomban/ kápolnában ülve vagy otthon félrevonulva mondtam szívesen a rózsafüzéreket. Mennyire szépek voltak ezek az idők! Még akkor is, ha nem mindig tudtam teljesen kikapcsolni. Még akkor is, ha néha 10-20 percekig csak markoltam a rózsafüzért – a Szűzanya kezét – ima nélkül. Minden perce kincset ért! Amikor eltelt az 54 nap, úgy éreztem, hiányozna az a 3 rózsafüzér, ha nem mondanám. Ha néhány éve valaki azt mondta volna, hogy így lesz, hitetlenül kinevettem volna. És mégis! Az Isten megtoldotta a napjaimat 2 órával, mert Neki nincs lehetetlen! Hála van a szívemben, dicsérettel és a szeretettség örömével teli hála azóta is.”
Természetesen erős motiváció volt számomra az is, amit arról mesélt, hogy milyen tapasztalatai voltak a pompeji rózsafüzér kitartó végigmondása kapcsán. Mit adott neki az imában töltött 54 nap? „Bizonyosságot. Hogy Istennel semmi sem lehetetlen. Hogy az Ő kegyelme elég! Hogy igazán Istennel jó lenni. Hogy nélküle nem jó lenni. Hogy Vele elég csak LENNI. Hogy a kérésem beleolvadt az együttlétbe – még nem tudom teljesült-e, amiért imádkoztam, de tudom, hogy a Szűzanyánál jó helyen van a kérésem és ez elég. Az első 27 nap a bizalomról, a reményről, a másért való kitartásról szólt; az elszántságról, a cselekvésről, a felebaráti szeretetről. Lendületes, gyorsan pergő, tettrekészséggel teli napok voltak. A második 27 nap az Istenszeretetről szólt. Az alázat gyakorlásáról, a háláról, a csendről (már nincs kérés), az Istenhez ragaszkodásról, a válasz nélküli fel nem adásról és Isten részéről a végtelen kegyelemről. A Szűzanya csodálatos! Végig érezhetően fogta a kezem. Többé nem akarom elereszteni az Ő kezét. Áldott legyen az Isten mindörökké!”
Simon Dávid atya szavai is sokat segítettek, aki azt mondta nekem, hogy a pompeji rózsafüzér elmondásához csak egy szilárd elhatározás szükséges. A szándékot, amiért végül elkezdtem mondani „a pompejit”, már régen a szívemre helyezte az Úr. És magam is meglepődtem azon, hogy belefér az időmbe. Vannak napok, amikor nehezebben, de olyan is volt, hogy egy nap négy rózsafüzért is sikerült mondani. Nálam az volt a kulcs, hogy
amióta a rózsafüzér imádkozásával töltöm az időmet, sokkal kevesebb időt töltök hiábavalóságokkal és pótcselekvésekkel.
Ezek helyett inkább Krisztust igyekszem szemlélni, akinek titkaiba maga Mária vezet be. Szent II. János Pál pápa a szent rózsafüzérről szóló apostoli levelében így ír: „A rózsafüzér mondása ugyanis nem más, mint Krisztus arcának szemlélése Máriával.” […] „Mária szemlélődése elsősorban emlékezés. Az emlékezést azonban a szó – héberül zakar – bibliai értelmében kell vennünk, amennyiben jelenvalóvá teszi Isten üdvtörténeti műveit. A Biblia üdvözítő események elbeszélése, melyeknek csúcspontja Krisztusban van. Ezek az események nem csupán a ‘tegnap’ dolgai, hanem az üdvösség ‘mai napjáé’ is.”
A Máriával való együtt imádkozást éli meg, és erről tett tanúságot a 23 éves Enikő, aki jelenleg ötödéves egyetemista. Amikor először olvastam bizonyságát, kimondottan meghatódtam azon, milyen bensőséges kapcsolatot él meg a Szűzanyával. Eszembe jutott Boldog Bartolo Longo, a rózsafüzér apostolának mondása: „Mint két barát, akik gyakran vannak együtt, szokásaikban is hasonlóvá válnak, úgy mi is, ha családiasan érintkezünk Jézussal és a Szent Szűzzel a rózsafüzér titkairól elmélkedve és ugyanúgy formáljuk életünket a szentáldozással, el tudunk jutni – amennyire gyarlóságunk erre képes – a hozzájuk való hasonlóságra, és e nagyszerű példáktól át tudjuk venni az alázatos, szegény, rejtett, türelmes és tökéletes életet.” Enikő így fogalmazza meg a rózsafüzér imádkozásával kapcsolatos tapasztalatait, és annak átalakító, életrendező kegyelmi erejét:
„Hálás vagyok Istennek és a Szűzanyának a rózsafüzér ajándékáért. Hogy tapasztalhatom formáló erejét, és az örömöt, amit ad. Az Istennel való kapcsolatom összes állomásában jelentős szerepet játszott. Amikor a rózsafüzért imádkozom, mellettem ül a Szűzanya és imádkozik velem, mint Édesanya mutatja nekem a családi albumot. – Nézd! Ez akkor volt, amikor Jézusunk megszületett… lapozunk: ó, erre emlékszem… micsoda menyegző volt! Aztán ahogy nézzük tovább, mind a ketten elhalkulunk, szemléljük a megtestesült Isten szenvedését. Amikor a keresztet hordozta… amikor keresztre feszítették… Majd a feltámadásra tekintünk, hiszen ebben élünk! Krisztus él, Ő is imádkozik velünk, bennünk. A Szűzanya pedig meghív minden alkalommal arra, hogy vágyjam azt a koronát, a Mennyország örömét, amit Ő is kapott. Benne van az egész életem: születésem, Isten és az emberek szolgálata, a szenvedés, ami nélkül nincs kereszténység, és a feltámadás, az örök élet, amire hívva vagyunk.
A Szűzanyával imádkozom, aki Krisztushoz visz közelebb, így krisztusivá válok. Hisz róla van szó végig!
Semmit nem tart meg magának a Szűzanya, nem akar középpontban lenni. Persze nem mindig jár érzelmekkel, nem érzem mindig, hogy mellettem ülne, nem vagyok mindig koncentrált. Mégis azon veszem észre magam, hogy minden elrendeződik körülöttem, jobban tudok szeretni, szelídebbé válok. Mécs László képével élve – úgy érzem, a szentolvasó imádsággal Jézus belém, a vadócba rózsát olt…”
A rózsafüzér titkai – bár nem kimerítő jellegűek – Krisztus életének lényeges eseményeire hívják fel a figyelmet, melyek az evangéliumi szöveg tiszta forrásából származnak. A rózsafüzér elénk tárja a titkot, hogy „könnyebben megnyílhassunk Krisztus elmélyült és bensőséges megismerésére. Elmondhatjuk, hogy ez Mária útja. A názáreti Szűz, a hit, a csend és az odahallgatás asszonya példájának az útja.”
Az élet viharai közepette ezt a bensőséges elmélkedő csendet, a szűk kapu felé vezető úton való megmaradást, a Szűzanyával való közösséget jelenti az 58 éves István számára a rózsafüzér:
„A Szentolvasó imádkozása a meghitt csend, az elmélyülés ideje a mindennapokban. Inspirál, tanít, elmélkedésre késztet. Máskor a háborgó lelkemet nyugtatja, visszaterel a célhoz vezető ösvényre. Közösségben, az együtt dobbanó szív. Szent II. János Pál pápától kölcsön vett, ám sajátomnak érzett gondolatként: “A Szentolvasót mondani azt jelenti, hogy Jézusra tekintünk Édesanyja szemével, és szeretjük Jézust Édesanyja Szívével.””
Végezetül ismét Szent II. János Pál pápa szavait idézem, mielőtt átnyújtom neked, Kedves Olvasónk, a cikkben tanúságot tevő testvéreink és a cikk szerzőjének ajándékát.
„Ugyanakkor természetessé válik, hogy a Megváltó szent emberségével való találkozásba magunkkal vigyük gondjainkat, bajainkat, munkánkat, terveinket, mindazt, ami az életünket jelenti. „Bízd az Úrra minden gondodat, és Ő gondoskodni fog rólad” (Zsolt 55,23). A rózsafüzérrel elmélkedni azt jelenti, hogy gondjainkat rábízzuk Krisztus és az Ő Anyja irgalmas szívére. […] Úgy érzem, meg kell erősítenem buzdító felhívásként mindenki felé, hogy személy szerint tapasztalják meg: igen, valóban a rózsafüzér „adja az emberi élet ritmusát”, azért, hogy harmonizálja az isteni élet ritmusával a Szentháromság boldog közösségében; és ez a mi egész életünk rendeltetése és vágya.”
Saját tapasztalatból mondom, hogy
a felebaráti szeretet egyik legszebb kifejezése, amikor az emberek imáikban hordozzák egymást,
különösen, ha ezt ismeretlenül teszik. A cikkben említett tanúságtevőinket arra kértem, hogy imádkozzanak el legalább egy tized, de ha tehetik, egy teljes rózsafüzért a cikk olvasóiért. És természetesen magam is megtettem ezt.
Szűz Mária, Rózsafüzér Királynője, könyörögj értünk!
Kissné Berta Rita
hirdetés
