A nem szokványos húsvétból csináljunk különleges húsvétot!

Az idei húsvét igencsak különleges. Annyira, hogy talán a nem szokványos szó jobban leírja. Akár a szeretteinkkel való együttlét hiányára, akár a húsvéthoz kötődő egyházi szertartásokra vagy népszokásokra gondolunk, mindenhol arra kényszerülünk, hogy a megszokottól eltérő megoldásokat alkalmazzunk. A saját ötletemet szeretném megosztani Veletek, amivel megpróbáltam kicsit kizökkenteni a húsvétot a karanténos medréből.

Gyermekként volt többször is, hogy nagyobb ünnepek reggelén átszaladtam bérmaanyukámhoz – akkor még nem volt a bérmaanyukám, csak egy kedves szomszéd, aki szinte már családtagnak számított –, hogy ajándékot vigyek neki, vagy csak meglátogassam. Oktondi kislányként kérdezgettem a terítékről: miért van, hogy az egyik helyen fordítva vannak az evőeszközök? „Ott egy balkezes családtag fog ülni” – kaptam a választ. Meglepve, hogy mindenkinek megvan előre a saját helye, végig kérdeztem, hogy ki hol fog ülni. Az utolsó terítéknél már teljesen elbizonytalanodtam: elfogytak az általam ismert családtagok. Bérmaanyum elmagyarázta, hogy az a teríték azoknak a családtagoknak van kikészítve, akik nem tudnak jelen lenni az ünnepen.

Gyerekként nem értettem ezt az egészet. Úgy értelmeztem, hogy bármaanyum a már elhunyt rokonokra gondol. November elején született gyerekként a születésnapom mindig is az emlékezésről szólt, nem értettem, hogy miért akarná ezt a dolgot valaki önszántából „belekeverni” a többi ünnepbe is.

Mégis eszembe jutott ez a dolog, amikor készítettem elő az idei húsvéti asztalt. Mennyien vannak, akik most nem lehetnek velünk, pedig itt lenne a helyük. És én nem (csak) az elhunyt családtagokra gondoltam. Jelen esetben elég annyi, hogy egy másik településen, vagy akár egy településen belül, másik háztartásban éljenek.

Amíg sültek a böjti sós rétesek, elkezdtem képeket gyűjteni. Először párom családjáról. Páromnak ez az első húsvétja tőlük távol, és rögtön egy olyan, amikor még csak meglátogatni se tudjuk őket. Aztán bérmaanyumról. Végül nagypapámról és nagymamám szüleiről. Nagymamám nem egy nosztalgiázós típus, a napokban mégis sokszor emlegette őket, gondoltam, örülne nekik a húsvéti asztalnál.

hirdetés

Mindezen előkészületek után feltettem én is a plusz egy terítéket az asztalra, és felállítottam az asztalfőre a monitoromat (vannak ehhez elegánsabb eszközök, de egyetemistaként abból dolgoztam, amim van, az pedig a munkaeszközeim gyűjteménye), a hozzá csatlakoztatott laptopomat pedig elrejtettem az asztal alatt. 10 képet választottam ki, úgy, hogy a szeretteimhez legközelebb állók közül senki se maradjon ki. Amíg ettünk, beszélgettünk, automatikus lejátszással a képernyőn váltogatták egymást a családtagok képei.

Biztos, van, aki túlzónak tartja ezt a megoldást. Lehet az is. A részemről egy gesztus szeretett volna lenni párom és nagymamám, illetve a párom családja felé. Mind szeretettel fogadták, kellemes beszélgetések alakultak ki az ötlet és a rokonok kapcsán.

Ezzel az egésszel csak annyit szeretnék elmondani nektek, hogy

ne féljetek a kreativitásotokat felhasználva egy nem szokványos húsvéti ünneplésből különleges húsvéti ünneplést kihozni.

Biztos vagyok benne, hogy mindenki tarsolyában lapul egy-egy ötlet, amivel emlékezetessé tudja tenni a családja számára ezt a bezárkózott alkalmat is.

G. Cs.

hirdetés