Egy olasz kutatócsoport vizsgálata után kiderült, hogy a torinói lepel egy megkínzott ember vérét rejti, így megdőlt az a feltételezés, hogy csak festék lenne a szöveten.
A leplen a kutatócsoport nagy mennyiségű kreatinint és ferritint talált, ami azt bizonyítja, hogy a lepel nem festett, hanem egy megkínzott ember vére van rajta. A kutatások azt bizonyítják, hogy trauma alatt lévő, megkínzott férfi vérét lehet látni a torinói Keresztelő Szent János-katedrálisban található vásznon.
Nagyon fontos fejlemény lehet annak a bizonyítéka, hogy a lepel nem festett, mivel az evangéliumokban leírt sebeire utaló jelek a leplen mind fellelhetők, nagyfokú egyezőséget mutatnak a passiótörténetben foglaltakkal:
Amikor ezt mondta, az ott álló szolgák közül az egyik arcul ütötte Jézust, és így szólt: „Így felelsz a főpapnak?”
A bal arcfélteke járomcsontja jobban kirajzolódik, hangsúlyosabb, mint a másik.
hirdetésAkkor Pilátus elvitette Jézust, és megkorbácsoltatta.
A képmáson körülbelül 120 korbácsütés okozta seb, a római háromágú flagrum nyomai azonosíthatók. Ez megfelel a rómaiak által is betartott azon hagyománynak, amely a Biblia más részeiben is fellelhető: Mózes, V. 25 – 3. De csak negyvenet verethet rá, többet nem, mert ha ennél több ütést méret rá, akkor szemed láttára gyalázzák meg atyádfiát. / 2. Kor. 11- 24. Zsidóktól ötször kaptam negyven botütést egy híján,
A katonák tövisből koronát fontak, a fejére tették, és bíborruhát adtak rá;
Az egész hajas fejbőrön jól láthatóak azok a sebek, amelyeket, a fejet fövegként borító tövises növény okozott. A homlokon jellegzetes formája miatt feltűnő fordított 3-as alakú vérfolyás is ennek tudható be.
Kényszerítettek egy arra menő embert, cirénei Simont, Alexander és Rufusz apját, aki a mezőről jött, hogy vigye a keresztet.
Jézus a hagyományok szerint elesett a kezeihez kötözött kereszt vízszintes részével (patibulum), amely kificamíthatta jobb vállát. Ezért volt szükség egy emberre, a tömeg soraiból, aki vállára vette a nehéz kivégzőeszköz hordozható részét. A hátoldali képmásnál jól látható, hogy a jobb váll nem szimmetrikus a ballal.
Ott megfeszítették őt, és vele másik kettőt, jobbról és balról, középen pedig Jézust.
A csuklóseb helyesen jelenik meg azon a ponton, ahol megtartja a test súlyát. Az anatómusok a 19. században írták le először a Destot-nyílást, amit az ókor hóhérai ismertek ugyan, de amely ismeret a kereszt általi kivégzési mód betiltása után elenyészett. Ez a seb keltette fel elsősorban a 20. század első felében az anatómusok, az orvosok és a patológusok figyelmét. Újabb kutatások szerint azonban nem a kisujj felőli nyíláson ütötték át a szeget, hanem a tenyér hüvelykujjhoz közel eső részén, amit a leírt nyomok nem cáfolnak meg. Az itt látható vérfoltok ugyanis messze meghaladták egy középkori hamisító tárgyi ismereteit, sőt az első tanulmányozókét is. Ugyanis a sebtől két vérpatakocska indul, amelyek kb. 20 fokos szöget zárnak be egymással. Ezt nem tudták az első időben mire vélni. Csak utólagos kísérletek igazolták, hogy a keresztre feszítettek fulladásos halált haltak. A kínos levegővételhez kétféle testhelyzetet vettek fel, ennek következménye volt a kétirányú vérfolyás. A keresztről történő levétel után pedig egy harmadik, kör alakú vérfolt is keletkezett, amely a szeg eltávolítása után jött létre. A sarkoknál és talpaknál jól látható vérfoltok megerősítik a kivégzés leírt módszerét.
hanem az egyik katona lándzsával átszúrta az oldalát, amelyből azonnal vér és víz jött ki.
Az oldalsebből kiáramló folyadék nyoma jól megfigyelhető a frontális képen. A vizsgálatok szerint a döfés áthatolhatott a tüdőn, ahonnan a felgyülemlett és akkor kiáramló tüdővizenyő okozhatta a jelenséget. A két lator lábszárát még a szokáshoz híven eltörték, fulladásos halálukat meggyorsítandó, míg a beálló ünnepre való tekintettel, Jézus halálának beálltáról így győződtek meg.
Ő pedig gyolcsot vásárolt, levette őt, belegöngyölte, elhelyezte egy sziklába vágott sírboltba, és követ hengerített a bejárata elé.
A közhiedelemmel ellentétben akkor a zsidók nem így temetkeztek, hanem ruhába öltöztették a holttestet. A torinói vászon léte, egyesek szerint éppen az elsietett temetésnek köszönhető. A vászon nélkül nem őrződött volna meg ugyanis Jézus testének és sebeinek képe sem.
Amikor elmúlt a szombat, a magdalai Mária és Mária, a Jakab anyja, valamint Salómé illatos keneteket vásároltak, hogy elmenjenek, és megkenjék Jézus testét.
A lepel emberének teste nincs megmosva és megkenve, ennek a feladatnak elvégzésére mentek ki a sírhoz a nők vasárnap reggel. Erre a péntek este beálló nagy ünnep miatt nem volt mód a temetéskor. A keletkezett sebek, a kegyeleti rítus kényszerű elodázása miatt, a feltámadás bekövetkeztére tekintettel, mind elég jól kivehetők a vásznon.
A torinói lepel 436 centiméter hosszú és 110 centiméter széles, átlagos vastagsága 0,34 milliméter, tömege pedig 2450 gramm, a 2002-ben végzett vizsgálat alapján. A vásznon, a rajta látható alak frontális és dorzális képmásán kívül vérfoltoknak és víznyomoknak tartott elszíneződések, valamint égési sérülések is láthatók, ez utóbbiak a franciaországi Chambéry várkápolnájában 1532-ben pusztított tűzvész nyomai.
(Forrás: via Index, lepellel kapcsolatos információk: Wikipédia)
hirdetés
