Több mint egy tucat ország felnőttjei szerint nem szükséges hinni Istenben ahhoz, hogy erkölcsös életet éljünk, vagy jó értékeket valljunk – derül ki egy friss tanulmányból, melyet 16 ország lakóinak bevonásával végeztek el.

Több mint egy tucat ország felnőttjei szerint nem szükséges hinni Istenben ahhoz, hogy erkölcsös életet éljünk, vagy jó értékeket valljunk – derül ki egy friss tanulmányból, melyet 16 ország lakóinak bevonásával végeztek el.
A magukat kereszténynek valló amerikai válaszadók több, mint 50 százaléka véli úgy, hogy elfogadható a házasságon kívüli nemi aktus – hívja fel a figyelmet a hetek.hu a Pew Research legújabb felmérésére. A kutatás arra is kitért, hogy a válaszadók milyen gyakran látogatják a vallási összejöveteleket.
A nemváltó műtétek statisztikailag nemhogy csökkentenék, hanem éppenhogy növelik a szorongást – ezt azok a kutatók írták le, akik korábban azt hangoztatták, hogy ezek az operációk segítették csökkenteni a depressziót, a szorongást és az öngyilkossági kísérleteket. Miután beigazolódott, hogy mégsem, a két kutató helyreigazítást tett, ez azonban már nem járta be a világsajtót.
Egy új kutatás szerint az európaiak többségének fontos a keresztény kultúra és hagyomány megőrzése, amiben mi magyarok is hasonlóan gondolkozunk. Ami már érdekesebb, hogy területi eloszlás szerint milyen különbségek vannak az egyes országok között.
Idén ötven éve, hogy Dr. John Jackson elkezdett komolyabban foglalkozni a Torinói lepellel, amit a keresztények Krisztus halotti leplének tartanak. Feleségével már készültek a pápai audienciára a Szent Péter téren, amikor Szent II. János Pált merénylet érte. Életének legnagyobb részét a kutatásnak szentelte és feltett szándéka, hogy a tudományosság legmagasabb igényével vizsgálja a leplet. A 777 OFFLINE különleges alkalmának vendégével, Dr. John Jacksonnal ezekről, és más, rendkívül érdekes dolgokról beszélgettünk.
Az utóbbi hetekben több hullámban is megélénkült az érdeklődés a Torinoi Lepel iránt a nemzetközi sajtóban és egyéb hírközlési csatornákban. Ennek oka elsősorban az volt, hogy a Lepellel foglalkozó két olasz tudós, a pármai Luigi Garlaschelli és az Angliában dolgozó Matteo Borrini kísérleteket végeztek arra vonatkozóan, hogy a Torinoi Leplen fellelhető vérfoltnak minősített elszíneződések vajon valóban a vásznon látható halott férfitől származnak-e.
A háború utáni hónapokban, 1946-ban kezdődött Britanniában az a 70 évig tartó kutatás, mely az emberi fejlődést vizsgálta több tízezer gyermek, mintegy öt korosztály bevonásával. Az eredmények szomorú igazságokat támasztanak alá.
Az elmúlt hetekben több olyan dolog is történt, amely rányithatja a szemünket egy nagyon fontos kérdésre. Újabb tudományos szenzáció látott napvilágot: holland tudósok egerek őssejtjeiből először tudtak olyan embriót létrehozni, amely beágyazódott a méhfalba. Nagy vihart kavart a vadasparkban elpusztult vemhes szurikáta esete. Keringett a Facebookon egy kép az abortusz beszüntetéséről. Ma pedig népszavazást tartanak Írországban az abortusztörvényről.
Egy olasz kutatócsoport vizsgálata után kiderült, hogy a torinói lepel egy megkínzott ember vérét rejti, így megdőlt az a feltételezés, hogy csak festék lenne a szöveten.
A napokban publikált „Magyar Ifjúság Kutatás 2016” eredményeit felvonultató tanulmány hamar hatalmasat turnézott az összes on- és offline médiafelületen, elemzések széles skáláját hozva magával. A 777 Bese Gergő atya gondolatébresztő írásával nyitott, amelyben a szerző erős aggodalommal teszi fel a kérdést az egyház(ak)hoz stabilan kötődő fiatalok számának rohamos csökkenése kapcsán: „Hogyan lehetünk hitelesebbek az emberek szemében?”.