Karácsony éjjel – Fekete István megható novellája

Adventi énekek, mézeskalács-sütés, gyertyagyújtás… sok minden segíthet az ünnepre való hangolódásban, így a karácsonyi történetek olvasása is. A mélyen hívő író, Fekete István művei között mindig találunk egyszerű, megható történeteket. Épp ilyen a Karácsony éjjel című írása is.

hirdetés

A konyhából behallatszott a tűz pattogása, de aztán betették az ajtót s a kocsmában csend lett. A bádog lámpaernyő karimája némán hajlongott a repedezett gerendán, és amint a láng megbillent, mintha valaki sóhajtott volna.
Az ablakok arcán csendesen szivárgott a cseppé hűlt pára, az ajtókilincs ferdén állt, mintha valaki be akarna jönni s a székek úgy álltak az asztalok mellett, mintha fáradt karjukkal szívesen az asztalra könyököltek volna.
A kilincs bólintott, az ajtó óvatosan kinyílt. Egy ember jött be, aztán egy asszony. Vállukon hó.
– Jó estét.
– Jó estét – bólintott Zimányi -, esik?
– Esik.
– Hová?
– Palánkra. Oda várnak bennünket, karácsonyra.
Persze, karácsony van. Régi karácsonyok villantak fel Zimányi emlékei között, de aztán hamar elhamvadtak, elfáradtak…
A kocsmáros odaállt a vándorok elé.
– Mi kellene?
– Csak pihennénk, ha szabad.
Az asszony fáradtan felnézett.
– Kenyeret kérnénk. Pénzért.
Zimányi megfogta a kocsmáros kabátját.
– Adjon szalonnát is… karácsony van.
Gondolkodó csend lett. A vándorok előtt egy kis vörös mókus ült az asztalon, és a kenyérhéjat eszegette. Okos, fekete szemével körülnézett.
– Szelíd?
– Mint a gyerek.
Zimányi felkelt, nehézkesen odament az asztalhoz, és megsimogatta a mókust.
– Nem adja el?
– El nem adom, csak úgy odaadom. Jobb dolga lesz…
Zimányi pénzt tett az asztalra.
Egyedül vagyok… eljátszogatok vele… ez lesz az én karácsonyom…
Diót hozatott a kocsmárossal, s a mókus észre sem vette, amikor gazdái elköszöntek.
Zimányi hazaindult. Zsebre rakta a diót és a mókust is.
– Ehetsz útközben is, ha akarsz.
Lassan lépegetett hazafelé. Az út, mint a bársony. Botja nem koppant, arcára hópehely esett. A falu végén kis erdő s az erdőn túl Zimányi háza. Jó lenne, ha várakozó lámpás intene belőle, de nincs már senkije.
Nem nagy a hó, mégis nehéz a járás, az erdő fái között álmos köd ül. Megállt, botjával a hóra ütött.
– Milyen puha, akár a párna. Hideg sincs.
Azzal leültek az árok mellett. Megcsörrentek a diók, a mókus kiugrott a zsebből és felszaladt az öregember vállára.
– Ne csiklandozz, te, csak egy kicsit pihenek.
A mókus leugrott a földre. A hónak szabadság szaga volt. Az erdei csend susogni kezdett s az ágak ugrásra ingerelték. Az árokparton bodzafa állt és ijedten ébredt fel, amikor a mókus végigszaladt rajta.
– Mit akarsz?
– Szállást keresek. Az ember elaludt és én elszöktem… nem tudod, hol találnék szállást?
– Eredj a Bükkhöz.
A mókus átlendült az öreg bükk alsó ágára.
– Azt mondta a Bodza, hogy te adsz nekem szállást.
– Nem adok. Nincs, de ha lenne, se adnék.
– Majd ad más.
De nem adott a Kőris se, a Cser se. Csak az öreg Tölgy mondta meg kereken.
– Nem szabad! Ne kérdezd, miért, nem szabad.
Zimányi ekkor már mélyen aludt az árokparton. Azt álmodta, hogy egy hideg kéz nyúl a kabátja alá, de nem a pénztárcáját, a szívét keresi.
Arca sárga lett, feje előrebukott a kínban, hogy megmozduljon, de nem tudott.
A kis mókus ekkor ért oda. Felugrott az öregember vállára és lerázta magáról a havat, az öreg nyakába.
Erre már felébredt Zimányi. Mélyet lélegzett, aztán tántorogva felállt. De mi ez a hideg a nyakánál? Odanyúlt és eszébe jutott a mókus.
– Hát te ébresztettél fel, te? Bizony jó, hogy felébresztettél…
Megkereste botját és lassan lépegetve elindult hazafelé. Zsebében megzörrentek a diók, s amikor otthon meggyújtotta a lámpát, körülvették a régi bútorok.
A mókus az ágy karfájára ugrott, leült elgondolkodva, mert ő sem tudta, hogy mért nem kapott szállást a fáktól. Nem tudta, hogy Zimányinak szíve és zsebe mindig nyitva volt szegénynek, vándornak, mindenkinek, s az ilyen embernek nem lehet elhagyatottan, árokparton meghalni.
Nézte egymást ember és mókus. A kályhában halkan dúdolt a szél, a felhőket elkergette, aztán nagy csend és nagy békesség lett kint és bent.
Aludt az öregember és aludt a kis mókus karácsony éjszakáján.

hirdetés