A közösségi médiában még mindig jelen van sajnos a lejáratás, a határtalan gyűlölet, ami pedig szinte minden esetben alaptalan. Ezzel megbirkózni óriási feladat, és egyáltalán nem könnyű.
Az internet korában élünk, ami nagyon sok tekintetben megkönnyíti az életünket, ám amennyi haszna, annyi árnyoldala is van. Gondolom, rengetegen írtak már erről a témáról, de úgy éreztem, nekem is beszélnem kell róla. Mert rengeteg ember van, akit nem ismerünk. Akiről csupán egy képet látunk, az életének egy apró részletét, amit megoszt a közösségi médiában, és rögtön ítélkezünk. Mert azt hisszük, megtehetjük. Mert azt hisszük, jogunk van hozzá. Holott nincs.
Ítélkezni egyedül Istennek van joga fölöttünk, senki másnak.
De mi van akkor, ha ez az egész még rosszabbra fordul? Ha elmegy egy olyan irányba, hogy már lejárató oldalak jönnek létre, úgynevezett hate page-ek, amelyek kifejezetten azt a célt szolgálják, hogy a mérhetetlen gyűlöletnek adjanak teret? Szerintem ez az egyik legborzasztóbb oldala a közösségi médiának. Ismeretlenül bántják az embert, nem tudják, milyen élete van vagy volt, nem tudnak róla semmit, csupán láttak belőle valamit, egy apró részletet, ami nekik nem tetszett, és már indították is a gyűlöletcunamit.
Hogy lehet ezt kibírni? Hogy lehet kibírni, ha az embert ismeretlenül bántják, hazugságokat terjesztenek róla? Csak Istennel. Senki mással.
Ő az egyedüli, aki igazán ismer minket, jobban, mint mi saját magunkat.
Azt gondolom, ilyenkor egy dolgot kell tudatosítani: nem egy ismeretlen idegen mondja meg, hogy ki is vagyok én valójában. Nem ő határozza meg a személyemet, a lényemet. Mert azt már a Mindenható meghatározta, és mint tudjuk, Ő nem teremt selejtet. Ne hagyjuk, hogy más emberek mondják meg, mennyit érünk, milyenek vagyunk, mert ők nem tudnak semmit. Hallgassunk Rá! Mert Ő viszont mindent tud.
Pászti Anna
hirdetés
