A Lélek Szava podcast legújabb adásának vendége Szilágyi Szabolcs atya volt, aki Krúdy Zsófiával és Krúdy Tamással a Jó Pásztor vasárnapja kapcsán beszélgetett arról, hogy milyen az ideális kapcsolat pap és hívek közt, és ez kire milyen feladatot ró.
A papok és hívek kapcsolatáról Szilágyi Szabolcs atya elsőre meglepő, de annál igazabb gondolatot osztott meg: „az embereknek Jézusra van szükségük – és ilyen értelemben nem a papokra. Annyiban a papokra, amennyiben ők Jézust adják.
A papoknak sem a hívekre van szüksége, hanem Jézusra, és a hívekre annyiban, amennyiben Jézust adják.
Nem akarom ezt teljesen relativizálni, de amíg az alapok nincsenek a helyén, addig nagyon könnyen félremehet bármi. Ez egy visszatérő tapasztalatom az anyaszentegyházunkban. Meghívta őket, hogy vele legyenek, és elküldte őket. Amíg ez a sorrend, addig minden a helyén van – ha ez nincs a helyén, akkor minden borul.”
hirdetésErről a ,,borulásról” gyakran hallunk is, amikor valaki az egyház működésének problémáiról beszél. Az atya ezzel kapcsolatban egy nagyon fontos dolgot jegyzett meg: „az egyház mi vagyunk. Ha azt érzed, hogy az egyház kevés, az azért van, mert keveset tettél bele. Ez nem felelősséghárítás, ez a realitás.
Ha azt éled meg, hogy az egyház nem elég missziós, akkor kezdj el missziózni te.
Vannak, akik családokat látogatnak, vannak, akik betegeket. Tehát mindenki a maga helyén szólítsa meg az embereket. Én is elmegyek az emberekhez – dehogy papként! Akkor működöm jól, ha megvan az a team, akik eljutnak sok helyre. Bocsánat, de ez ár-érték arány: ha arról van szó, hogy én mindenkihez elmegyek, aki rászorul, akkor rövid időn belül kinyiffanok. De hogyha van az a 15 munkatárs, plusz az a 35-40 közösségi vezető, akikkel tartom a kapcsolatot, támogatom őket az adott pozícióban, ők sok száz emberhez eljutnak.”
A beszélgetés kitért arra a tendenciára is, mely szerint az emberek úgy válogatnak a papok között, ahogy jólesik nekik. Ha valaki nem szimpatikus, beülnek az autóba és elmennek egy másik misére: „Papp Miklós fogalmazta meg ezt nagyon pontosan, hogy: „korunkban az imában túl sok az érzelem”. Ezt úgy tudnám átfogalmazni, hogy korunkban a hitünkben túl sok az érzelem. A pap, az egy felszentelt ember, és tudom, hogy manapság nem divatos engedelmeskedni, tisztelni és követni valakit, egyháziakat meg pláne.
Engem nem azért szenteltek pappá, mert olyan skilljeim, képességeim vannak, hanem azért, mert Isten engem meghívott, és én ezt jó szívvel elvállaltam.
A felszenteltségem nem hatalomgyakorlásra, hanem szolgálatra van, és a lehetőségeimhez és képességeimhez mérten próbálom ezt megtenni.”
hirdetés
