2022. 02. 07.

Annyi minden miatt aggódsz…

Dönthetsz az aggodalmaskodás ellen!

„Amikor továbbhaladtak, betért egy faluba, ahol egy Márta nevű asszony a házába fogadta. Volt ennek egy Mária nevű testvére, aki leült az Úr lábához, és hallgatta beszédét. Mártát pedig teljesen lefoglalta a sok munka. Ezért odajött, és így szólt: Uram, nem törődsz azzal, hogy a testvérem magamra hagyott a munkában? Mondd hát neki, hogy segítsen! Az Úr azonban így felelt neki: Márta, Márta, sok mindenért aggódsz és nyugtalankodsz, pedig kevésre van szükség, valójában csak egyre. Mária a jó részt választotta, amelyet nem vehetnek el tőle.” (Lk 10,38-42)

Sokszor eszembe jut ez a történet, ha elönt az aggodalom. Ilyenkor egy szelíd hang emlékeztet: „Dóri, Dóri, sok mindenért aggódsz, de valójában csak egyre van szükséged.”

hirdetés

Ahogyan Márta és Mária is meghozott egy döntést, úgy én is hasonlóképpen tehetek. Dönthetek úgy, hogy hagyom a félelmeimet és aggodalmaimat elhatalmasodni magam felett, míg már nem látok kiutat, vagy kiteregetem a gondjaimat Isten elé. Nem arra gondolok, hogy azonnali megoldást várok ezekre a problémákra, hanem arra, hogy  ilyenkor egy mennyei perspektívából tudom szemlélni az eseményeket. „Tényleg annyira fontos ez, hogy így idegeskedjek miatta? Számítani fog ez pár év múlva is?” – hasonló kérdéseket teszek fel magamnak ilyenkor, és hagyom, hogy Isten nyugtató szavai hassanak. Az aggodalmak nem szűnnek meg mindig egy varázsütésre, de Jézus szavai mindig emlékeztethetnek rá: annyi minden miatt aggódsz, de nem ez a lényeg! Hagyjuk Neki, hogy ezek a gyógyító szavak hassanak ránk. Tegyük félre az aggodalmainkat, és kuporodjunk le mi is Jézus lábához, figyeljük a tanítását! 

Borítókép: Antonio Guillem | Dreamstime.com
Blog Harmati Dóra
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás