Árpád-házi Szent Erzsébet, a lázadó, modern nő

Szent Erzsébet II. András király lánya, napjaink egyik legnépszerűbb történelmi alakja. 800 hosszú év a történelem forgatagában mit sem halványított népszerűségén. Bár egy kiváltságos család gyermekeként, kiváltságos helyet foglalt el Európa történetében, egy olyan korban élt, ahol a világ dolgait a férfiak igazgatták. Hogyan tudta egy ilyen patriarchális és mai szemmel erőszakos világban egy törékeny, halk szavú nő örökre bevésni magát az emberi szívekbe?

Erzsébet 1207-ben született II. András király és Merániai Gertrúd harmadik gyermekeként. Bátyja később IV. Béla néven uralkodott Magyarországon és nézett szembe a tatár hordákkal. Erzsébetet már 4 éves korában eljegyezték a türingiai tartománygróf fiával, Hermann-nal. A kis Erzsébet nevelését vőlegénye családja vette át, így gyermekkorának nagy részét Türingiában töltötte, először Eisenachba majd Wartburgba költözött. 1213-ban elveszítette édesanyját, ennek – a Bánk bánból is ismert – tragikus körülményeivel állítólag csak felnőttkorában szembesült. Nem sokkal később vőlegényét is elveszítette, így helyzete Türingiában bizonytalanná vált. Némi huzavona után végül Hermann öccse, Lajos – akivel a gyermek Erzsébet baráti kapcsolatot ápolt – jegyezte el, majd 1221-ben feleségül is vette.

Erzsébet nehezen illeszkedett be a türingiai udvarba, élete nem volt „botrányoktól” mentes. Bár mindig szelíd és alázatos volt, a szegények és betegek iránt tanúsított magatartása, az éhínség idején történő nagy mennyiségű ételosztásai nem vívták ki férje családjának szimpátiáját, ehhez fűződik a rózsa-csoda legendája is. Férje azonban mindig kiállt felesége döntései mellett és egyenrangú társának tekintette. Erzsébet odaadó áldozatossága, szélsőséges radikalizmusa mások szolgálatában, férjével való kölcsönös tiszteleten és szereteten alapuló viszonya már önmagában is csodálatra méltó. Fiatal kora ellenére teljes és példaértékű életutat hagyott maga után. A pozíció, amelyet kivívott magának, különösen nagy teljesítmény egy nőtől egy olyan korban, mikor a világot a férfiak és a fegyverek szava igazgatta. Erzsébet 800 éve a „modern nők és feleségek” példáját hordozza, nem csak erényben, hűségben, szeretetben, hanem mint egyenrangú partner. A nők jogait és lehetőségeit illetően jóval megelőzte a korát: az udvari lakomáknál az akkori szokásokkal szembemenve Lajos mellett ült, elkísérte a vadászatokra, tanácsaival látta el őt. A korszak merevségében egy üde és élettel teli jelenség volt, aki nem félt fiatal és szerelmes feleség lenni. Egy legenda szerint egyszer a templomban azon kapta magát, hogy nem a szent cselekmények kötik le a figyelmét, hanem ábrándozó tekintettel egyre csak a férjét lesi. Milyen kedves és emberi vonás ez. Ő az anyák példaképe is, aki gyermekeit nagy szeretettel és önfeláldozással neveli. Ő a gazdagok példaképe az adakozó, gyógyító, irgalmas szeretetben. Mikor pedig sorsa hányattatottra fordult, önmagát adta, teljes lényét, fiatalságát állította a szegények és elesettek szolgálatába. Erzsébetnek ugyanis nem jutott ki boldog öregkor a férje mellett. Lajos 1227. szeptember 11-én, egy keresztes katonai táborban meghalt pestisben, néhány héttel 3. gyermekük születése előtt. Az alig 20 éves, három kisgyermekkel megözvegyült Erzsébettel nem bántak kesztyűs kézzel egykori férje rokonai. Mellőzték, kisemmizték és háttérbe szorították, mígnem nem volt tovább maradása. Gyermekeivel elhagyta Wartburg várát, hogy fonásból és megmaradt ékszereiből tartsa fenn magát. Bár Frigyes császár megkérte a kezét és többen szorgalmazták, hogy minél előbb menjen férjhez újra, Erzsébet nem kért az újabb házasságból. Egyszerű szürke köntösbe öltözött és Assisi Szent Ferenc harmadrendjének tagja lett, életét a számára legfontosabbnak, Istennek és a szegényeknek szentelve. Alig néhány évvel később, 1231-ben, mindössze 24 évesen halt meg, példája azonban ma is köztünk él. Ő egy igazi erős asszony, aki az „önmegvalósítást” a lehető legteljesebb és legcsodálatosabb módon vitte véghez.

Lovas Csenge

forrás: Sík Sándor: Szent magyarság

hirdetés