2021. 12. 28.

3+1 legolvasottabb írásunk ebben az évben

Vajon melyik írásaink voltak azok, amelyek a legtöbbeteket megmozgattak ebben az évben? Igen érdekes három cikk lett dobogós idén, a negyedik pedig egy számunkra is igen fontos ráadás.

1.) EGY ADVENTI MAGYAR FLASHMOB, AMELYNEK MILLIÓS NÉZETTSÉGE VAN

A mai napig megrendít mindenkit ez a milliós nézettségű flashmob, melyet szépen igazol az is, hogy az év legolvasottabb írása lett erről beszámoló cikkünk. Örülünk, hogy a lelkiségi tartalmakra van a legnagyobb igény, hiszen fő célunk az, hogy értéket teremtsünk és beszámoljunk hasonló kezdeményezésekről is. 

Egy adventi magyar flashmob, amelynek milliós nézettsége van

hirdetés

2.) 9+1 NAPINDÍTÓ IMA

Hisszük, hogy az imának ereje van, és ezek szerint ti is! Reméljük sokatok reggeleit tette széppé idén is ez a csokorba gyűjtött imádság!

9+1 napindító ima

3.) KEMÉNY ÁLLÁSFOGLALÁST ADTAK KÖZRE EVANGÉLIKUSOK – EGYRE TÖBBEN VANNAK AZ ALÁÍRÓK

A hitélet mellett olyan közéleti témákkal is foglalkozunk – és hisszük, hogy foglalkoznunk kell -, melyek a kereszténységet érintik. Ilyen volt ez az állásfoglalás is, mely hatalmas vitákat generált a keresztény felekezetek életében, és a világi közéletben is. Fontosnak tartjuk, hogy beszélni tudjunk ezekről a kérdésekről és keresztényként megosszuk hitünk válaszait egy-egy társadalmi kérdésre. 

Kemény állásfoglalást adtak közre evangélikusok – egyre többen vannak az aláírók

+1.) PÁNIK HELYETT IMA

Elmúlt két évünk meghatározó témája a koronavírus-járvány, melyre mi a következő összefogással reagáltunk: Imaláncot indítottunk, mely összesen 12 nyelven jelent meg, és a világ bármely pontjáról lehetett csatlakozni hozzá. Természetesen az imának nincsen határideje, és bár 2020-ban indítottuk ezt a kezdeményezést, idén is az egyik leglátogatottabb oldal volt a honlapunkon. Hálásak vagyunk érte, hogy majdnem nyolcvanezren csatlakoztak már ehhez a kezdeményezéshez!

 

 

 

 

Borítókép: Undrey | Dreamstime.com
Ajánló
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás