2026.09.26.

Nem létezik fiú-lány barátság – egy fiatal házaspár a Páratlan Párosok podcastben

A 2. évad második adásában egy 23 éves házaspár volt a vendége a Páratlan Párosok című podcastünknek. Lucia és Domi 22 évesen házasodott össze. Fiú-lány barátságról, eljegyzésről, családi mintákról, összeköltözésről, tisztaságról és a jegyesoktatás hozadékairól is beszélgettünk. A bulizásból Istenhez menekülésről, jegyesség alatti bizonytalanságról és az esküvőszervezés megpróbáltatásairól is meséltek nekünk, miközben lassan felfedték előttünk házasságuk első évének két felfoghatatlan tragédiáját: két kisbabát veszítettek el, de Isten kegyelmébe és egymásba kapaszkodva bátran vállalták fájdalmukat, bízva abban, hogy ezzel másoknak segíthetnek.

A beszélgetés elején a pár megosztotta, már 10 éve ismerik egymást, hiszen a gimnáziumban évfolyamtársak voltak, így látták a másikat vidámannak és szomorúnak is. Szóba került, hogy szerintük van-e fiú-lány barátság, erre Domonkos válaszolt először: „szerintem nem létezik fiú-lány barátság, ahogyan ezt a mellékelt ábra is mutatja” – utalt magukra mosolyogva. „Úgy emlékszem, én voltam az, aki hamarabb elkezdett valamit érezni a Lucia iránt, de mindig elmentünk egymás mellett. Vagy nekem volt barátnőm, vagy neki volt barátja – és ezek egymásba ütköztek. De azt az elejétől kezdve éreztük, hogy itt van valami több, ami összekapcsol minket.”  Lucia nevetve emlékezett vissza arra, hogy a gimnáziumban egy hosszabb párkapcsolata volt, ahol a legnagyobb veszekedés pont Domi miatt volt, aki végül tényleg a férje lett.

Arra a kérdésre, hogy mennyire volt nehéz egy korábbi kapcsolat lezárása után nyitni a másik felé, a feleség kezdte a válaszadást: „én nagyon sok traumát hoztam magammal az előző kapcsolatomból, ami tipikusan seveled- senélküled típusú volt. Azt gondolom, hogy ez kölcsönösen bántó volt, de azért sikerült mégiscsak nagyon sok sérüléssel kijönnöm belőle. Talán a legnehezebb az volt, hogy Domi, amint megtudta, hogy kikerültem ebből, rögtön kezdeményezett volna. Én viszont éreztem, hogy nagyon friss, nem tudok nyitott lenni. Egyébként nagyon mutatta a kapcsolatunk különlegességét, hogy Dominál mindig éreztem, hogy tisztelem és volt bennem egy ősbizalom felé. Emiatt nem is szerettem volna vele játszadozni. Domi viszont nagyon kitartó férfi és háromszor próbálta meghódítani a szívemet, ami, ahogyan láthatjátok, elég sikeres lett” – mesélte mosolyogva Lucia.

„Én annyi sérülést nem hoztam magammal korábbi kapcsolataimból, de azt érzem, hogy vannak olyan bizonytalanságok, pontok, amiket korábbi kapcsolatok ültettek el bennem. Nekem például a kikapcsolódás a számítógépes játékokon keresztül történik meg, és volt olyan kapcsolatom, ahol a lány ezt kifejezetten sérelmezte, hogy ilyen sokat játszom. Hiába vagyunk mi már több mint 4 éve együtt, még mindig feljön bennem az, hogy szóljak-e neki, hogy szeretnék játszani. Mert ösztönösen bennem van, hogy nem fog neki örülni” – fejtette ki Domonkos a saját tapasztalatait.  

A kapcsolatuk kezdetét megelőző időről a következőt osztotta meg a feleség: „ez egy nagyon hosszú út volt. Az egy éven keresztüli próbálkozása Dominak a végzős évemben volt. De mivel az egész kamaszkoromat egy párkapcsolatban éltem le, ott kiszabadult belőlem a kamasz, meg a kíváncsi. Belevetettem magamat az éjszakai életbe, ami nem egy párkapcsolatbarát dolog. Szerettem felfedezni a világot. És volt egy gyönyörű lelki síkja, mert amikor vége lett a kapcsolatomnak, nagyon elfordultam a Jóistentől és csak az éjszakai életet éltem.

Nem is jártam szentmisére abban az időszakban. Domi volt az, a második próbálkozásakor, aki elvitt templomba. Kicsit hasonlított anyukámra, mert nagyon mondta nekem a hitet, meg mindent azzal szeretett volna magyarázni.

De én abban az időszakban nem annyira akartam erről hallani. Viszont ő mondta én meg bíztam benne, elmentem vele.” Lucia elmesélte, hogy bár az a próbálkozás sem volt még sikeres, egy otthon töltött estéjén rájött, hogy nyugodtan is lehet élni és nem szeretne többet éjszakázni. „Elkezdtem járni misére és edzeni.

Újra közel kerültem Istenhez is és magamhoz is! Ahogyan letisztult bennem minden és meggyógyultam, éreztem, hogy nyitott és gyógyult  a  szívem!”

A beszélgetés során Lucia megosztotta, hogy az édesanyja egy nagyon erős vallásos közeget alakított ki a számára, és bár a templom mindig ott volt az életében, néhány kerülőút után kellett a személyes megélése is, hogy most már önálló hitét élje. „Én is keresztény-katolikus családban nőttem fel, olyan nevelést is kaptam, keresztény iskolákba is jártam. A szüleimnek az volt a szabálya, hogy 13-14 éves korunkig kötelező volt misére járni, amit egyébként nagyon élveztem, mert ministráltam is, amitől egy plusz élmény volt szentmisén részt venni. Utána meg eldönthetted, hogy szeretnéd-e, vagy nem szeretnéd. Viszont én nem sokkal utána kikerültem Németországba, ahol kapva kaptam az alkalmon, hogy már nincsenek ott a szüleim, nincsen, aki figyeljen rám, hogy megyek-e szentmisére vagy sem. Ott jött a kamaszos kitekintés meg a hittel való felhagyás. Mindent megkérdőjeleztem benne. De annak az évnek a végén, amit Istentől távol töltöttem, volt egy gyönyörű Istenélményem az ottani kápolnában.

Ott visszatértem a Jóistenhez, a hithez, és abban nagyon megtaláltam magamat is. Azt érzem, hogy igen, Istennel együtt van az életem és így teljes!”

– emlékezett vissza Domi.

Lucia a bulizós időszak kapcsán elmondta, hogy mindenféle hiányt próbált meg a szórakozóhelyekkel kitölteni a szívében. Végül, amikor visszament a templomba, rájött, hogy Isten az, aki betölt minden hiányt!

Arra a kérdésre, hogy fontos volt-e, hogy keresztény legyen a párjuk, Lucia kezdte a válaszadást: „nekem nagyon! Egy idő után már nem az volt fontos, hogy keresztény legyen, hanem hogy aktív hite legyen, mert az előző párom is keresztény volt, de láttam azt az oldalt, amikor az, hogy valaki keresztény, csak egy bélyeg, mert nincsenek mögötte tettek. Nagyon fontos volt, hogy aktívan gyakorolja a hitét, és ne csak gyakorolja, hanem megélje!” Domi a következőt osztotta meg: „nekem is fontos volt. Az is keresztény, aki Istennel együtt éli az életét, minden cselekedetébe és minden tervébe magával viszi Őt és kéri a segítségét. Illetve az is, aki egyszer egy héten elmegy misére és utána többet nem gondol rá. Úgyhogy nekem is az volt a fontos, hogy aktív hitélete legyen a páromnak, és ezt közösen meg tudjuk élni.”

Fiatalon házasodtak össze, ezzel kapcsolatban a férj mesélt arról, hogy hogyan változott meg a hozzáállása a témához: „volt egy csodálatos tervem, amikor randiztam a Luciával, amit fel is vázoltam neki akkor. Mondtam, hogy én maximum 3 évre tudok előre tervezni, azután nem látom, hogy vele leszek, nem vele leszek, hol leszek. A legfontosabb az volt, hogy elvégzem az egyetemet, lediplomázom, utána egy-két év munka, hogy gyűjtsünk pénzt, és majd utána lehet házasodni. Nos, ha e szerint a terv szerint haladnánk, akkor nagyjából két év múlva lenne az esküvőnk dátuma, nem pedig egy évvel ezelőtt. Ezt a tervemet, amit kockás papíron kiszámoltam, tökéletesen felborította a szerelem. Arra jöttem rá, hogy minek várni 25-26 éves koromig, amikor nem leszek kevésbé szerelmes belé, és igazából mit akarok próbára tenni, amikor 3-4 év múlva ugyanígy ott leszek mellette,

úgyanígy szeretni fogom és őt választanám?! Akkor mire várjunk?”

Ha érdekel a teljes beszélgetés, IDE kattintva meghallgathatod! 

Szemle
hirdetés