2021. 04. 03.

„Ne féljetek! Feltámadott!” – nagyszombat

A nagycsütörtökön Jézus által mutatott alázat és a nagypéntek kilátástalansága után nagyszombat a feltámadás reményéről szól. Dr. Tóth Tamás atya ezúttal is hasznos gondolatokat oszt meg a tavalyi évhez hasonlóan idén is különleges húsvétunk alkalmával.

A halál mindig megdöbbent: valami, itt a földön legalábbis, véget ért. Az apostolok sem tudták hová tenni az egészet. Erre a reménytelennek tűnő helyzetre reflektál a liturgia is. Nagypénteken és nagyszombaton nincs szentmise, az Egyház nem szolgáltat ki – halálveszély esetét kivéve – szentségeket. Egy ókori szentbeszédben ezt olvassuk: „Nagy csend van ma a földön. Nagy csend és teljes elhagyatottság. Nagy a csend, hiszen meghalt a Király.” Majd így folytatja a szent szerző:

„Megremegett a föld, aztán elcsendesült, hiszen Isten szenderült el a testben, és feltámasztotta a régóta sírban nyugvókat. Isten halt meg a testben, és megfutamította az alvilágot.”

A Feltámadáskor minden a helyére került. A húsvéti vigília szertartásában azt ünnepeljük meg, hogy mégsem a halálé, a szenvedésé az utolsó szó. Azt ünnepeljük, hogy minden látszat ellenére van értelme még a szenvedésnek is. Krisztusban van a mi reményünk.

hirdetés

Különös húsvét volt a tavalyi. Azt gondoltuk legtöbben, én magam is, hogy egyszeri alkalom lesz, amikor járványhelyzetben ünnepeljük a Feltámadást, megtanuljuk a leckét és 2021-ben már minden a megszokott módon fog zajlani. Úgy tűnik azonban, még mindig van tanulnivalónk. Talán még jobban meg kell tanulnunk, hogy értékeljük azt, amit eddig megszokottnak gondoltunk. Ez az újabb különös húsvét minden fájdalmával együtt segíthet nekünk abban, hogy számot vessünk, hová tartunk, ki és mi igazán fontos az életünkben. Most is visszhangzanak bennem Ferenc pápa szavai, az, amit tavaly tavasszal mondott az üres Szent Péter téren: „Úgy gondoltuk, örökre egészségesek maradunk egy beteg világban.”

„Ne féljetek!” Ez a felhívás végigkíséri az Ó- és az Újszövetséget egyaránt. Így erősíti Isten a zsidó népet, így kap bátorítást Mária az angyali üdvözletkor, és végül ezt mondja a Feltámadott a tanítványoknak. A húsvéti hit fénye beragyogja a keresztet, és egészen más megvilágításba helyez mindent, amit eddig a világról és önmagunkról gondoltunk. Krisztus feltámadt a halálból, és minden új értelmet kapott. A keresztény ember hite húsvéti hit, amely azt üzeni, hogy nincs okunk félni, nincs okunk reménytelennek lenni, mert

nem a nagypéntek fájdalmáé, nem a betegségé, a halálé, és nem is a járványé az utolsó szó. „Ne féljetek! Feltámadott!”

Dr. Tóth Tamás atya, az MKPK titkára

Borítókép - Fotó: Simon Lehmann | Dreamstime.com
Lelkiség
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás