Lelkiség

„Tekintsünk a keresztre, a győzelem jelére!” – nagypéntek

Nagypénteken a tanítványok szomorúak és csüggedtek, amiért elveszítették azt, akit követtek. Rajtunk is erőt vehet a csüggedés a járvány miatti veszteségeink következtében. Dr. Tóth Tamás atyával folytatjuk a húsvétra hangolódást és a nagycsütörtöki gondolatai után ezúttal arról ír, hogy mi adhat nekünk erőt veszteség idején.

Döbbenetes dolog végigolvasni vagy végighallgatni a passiót: azok értetlenkednek legtöbbet és azok árulják el Jézust, akik korábban nap mint nap vele voltak. A nagy tömeg, amely néhány nappal korábban hozsannázva ágakat és ruhákat terített lába elé az útra, már régen eloszlott. Nagypénteken a tömeg Jézus megfeszítését követeli. Még maga Péter apostol is háromszor tagadja meg őt, mielőtt megszólal a kakas.

Bennünk is sokféle érzés kavaroghat a járvány miatt. Sokak számára valóban fájdalmas ez a húsvét, mivel szeretteik közül veszítettek el valakit, vagy egy hozzátartozójuk kórházban van, vagy éppen a munkahelyüket veszítették el. Megvan bennünk is a kísértés arra, hogy önmagunkat vagy másokat hibáztassuk a történtek miatt. Rajtunk is erőt vehet a csüggedés.

Sokan közülünk ezekben a napokban tényleg átélik nagypéntek titkát. Ez még inkább arra kell, hogy ösztönözzön minket, hogy a keresztre tekintsünk, arra a keresztre, amely a keresztény ember számára mégis a győzelem jele.

A nagypéntek valóban szomorú nap. Az Egyház pirosba, a vértanúság színébe öltözik. Valami olyan történik itt, aminek most még úgy tűnik, hogy nincs értelme. Értelmetlennek tűnik önmagában csak a nagypénteki történéseket nézve azt állítani, hogy a kereszt a győzelem jele. Ugyanígy tűnhetnek számunkra értelmetlennek a személyes fájdalmaink, ahogy mások szenvedése is.

Érthető a tanítványok zavarodottsága, hiszen még mindig nem értik, hogy húsvétvasárnap fényében egészen más megvilágításba kerül majd minden. Nekünk is ebben a kontextusban kell néznünk a saját szenvedésünkre. Az Isten Fia értünk szenvedett, és ez arra kell, hogy ösztönözzön bennünket, hogy mégis feltekintsünk és észrevegyük: „Isten ezt tette értem”. Miért? Mit üzen nekem? Én hogyan viselem a saját keresztemet? És akkor ezt rögtön tovább is kell gondolnunk: én mit teszek Őérte és mit teszek másokért?

Dr. Tóth Tamás atya, az MKPK titkára

 

 

Borítókép - Fotó: Ekkamol Eksarunchai | Dreamstime.com
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás