Lelkiség

„Jézus példát adott az alázatra” – nagycsütörtök

A nagyböjt végéhez közeledünk, ma este, nagycsütörtökön az Eucharisztia szentségének alapítását ünnepeljük. A szent három napban Dr. Tóth Tamás atyának, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkárának a gondolataival hangolódunk a 777-en húsvét ünnepére.

A nagycsütörtök esti lábmosás az alázatnak egy nagyon mély gesztusa Jézus részéről. János evangélista idézi az Urat, aki azt mondja a tanítványoknak: „Példát adtam nektek, hogy amit én tettem, ti is tegyétek meg” (Jn 13, 15). Jézus példát adott az alázatra és arra, hogy ki kell engesztelődnünk egymással és Istennel.

A Misekönyv soron következő magyar kiadásában visszatérünk a békeköszöntés már korábban használt és jóváhagyott fordításához: „Engesztelődjetek ki szívből egymással!” Míg az utóbbi években használt „Köszöntsétek egymást a béke jelével!” inkább a béke külső jelekkel történő kinyilvánítását helyezte előtérbe, a korábbi formula, amely most újra hivatalos lesz, a belső béke, azaz az egymással történő kiengesztelődés szükségességét hangsúlyozza. Ez a felszólítás, úgy vélem, jól visszaadja, mennyire fontos a lélekben történő megbékélés, amelynek természetesen külső jelei is lehetnek, azaz – eltekintve a mostani járványos időszaktól – továbbra is nyújthatunk majd egymásnak kezet belső alázatunk külső gesztusaként. A keresztények közössége nem a tökéletesek társasága, hiszen hibák híján alázatot sem kellene gyakorolnunk, azonban meghívásunk van arra, hogy a tökéletesedés útján járva Jézust kövessük. Egy külön szentséget is kaptunk, ahol letehetjük a bűneinket, a hibáinkat, kiengesztelődhetünk Istennel és közösségünkkel, az Egyházzal.

Hívőként és papként tanúsíthatom, mind a kiengesztelődés szentségében való részesülés, azaz a gyónás, mind pedig maga a gyóntatás valóban alázatot kíván. Nagyon szép példát ad nekünk erre Ferenc pápa, aki – hasonlóan több elődjéhez – maga is többször beült a gyóntatószékbe nagyböjt idején, de előtte maga is meggyónt egy ott lévő papnál.

Nagycsütörtökön a papság és az Eucharisztia szentségének alapítását ünnepeljük.

Nagyon mélyen él bennem egy emlék diákkoromból, amikor Rómában a Collegium Germanicum et Hungaricum növendéke voltam: mivel a kollégiumi rend szerint a nagyhetet Rómában töltöttük, frissen szentelt papként a többiekhez hasonlóan én is elmentem a Szent Péter-bazilikába, hogy részt vegyek a krizmaszentelési misén, amelyet Róma püspöke vezetett, aki akkor az azóta szentté avatott II. János Pál pápa volt. Valami egészen egyedüli és felemelő élmény volt, amikor a világ minden részéről származó papokkal betöltöttük a hatalmas templomot, és a pápa vezetésével, együtt ismételtük Jézus szavait az átváltoztatáskor. A történelmi falak között, Szent Péter apostol sírjánál különleges módon tapasztalhattam meg akkor az Egyház téren és időn is túlmutató egyetemességét.

Hasonló módon, amikor papként összegyűlünk – idén sok helyen csak az online térben vagy szigorú szabályok betartása mellett – nagycsütörtök délelőtt a székesegyházakban, akkor sajátosan megtapasztaljuk, hogy egy családhoz tartozunk. Az utolsó vacsora emlékére tartott esti misén pedig papi küldetésünknek megfelelően ünnepeljük az Eucharisztiát a közösséggel még akkor is, ha esetleg térben távol, lélekben mégis közel vagyunk egymáshoz.

Ha az ember olvassa az evangéliumokat, akkor elsőre egyáltalán nem tűnik egy sikertörténetnek, ahogyan a tanítványok reagálnak az eseményekre. Még a feltámadást követően is el kell telnie egy időnek, míg végre elkezdik megérteni, hogy mi miért történt. A mostani járványhelyzet szinte mindnyájunkat érint. Van, aki csak a végét várja már, hiszen nem tud találkozni a szeretteivel, nem tudja ezt a húsvétot sem úgy tölteni, ahogyan megszokta, nem tud odamenni, ahová akar. Van, akinek az életét egészen közelről érintette a járvány: elszakadt iskolatársaitól, bizonytalan a munkahelye, egy közeli hozzátartozóját elveszítette, vagy ő maga átesett a betegségen. Az ember ilyenkor hajlamos lefelé nézni.

A húsvéti szent három nap arra tanít bennünket, hogy emeljük fel a fejünket és nézzünk a keresztre, valamint arra, amit a kereszt felett látunk: az égre.

Dr. Tóth Tamás atya, az MKPK titkára

Borítókép - Fotó: Janpietruszka | Dreamstime.com
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás