2021. 03. 27.

Hol már ember nem segíthet….

Talán sosem volt még ennyire időszerű elővennem azt az imát, amit még nagymamám tanított nekem. Úgy éreztem, hogy most érte, szüleimért, szeretteimért és az egész világ nevében kell így nagyböjt és a járvány idején egy elfeledett imát aktualitással megtölteni.

Most segíts meg Mária, ó irgalmas Szűzanya!

Drága Mária, te látod mi folyik körülöttünk. Látod, hogy ezalatt az egy év alatt úrrá lett a világon félelem és a bizalmatlanság. Megtanultuk, hogyan tartsunk távolságot és ne bízzunk a másikban, mert lehet hordoz valamit. A járvány miatt felerősödött hírzaj miatt néha úgy érezzük magunkat, mint a marionett bábuk, akikkel csak mások játszadoznak, mert elvesztettük a biztos talajt a lábunk alól.

Keservét a búnak, bajnak eloszlatni van hatalmad.

Félünk Mária, mert elvesztettük minden bizalmunk és már nem tudjuk kinek hihetnénk egy olyan világban, ahol olyan háború tombol, amiben a fegyvereket vakcinának hívják, mégis csak ezzel tudjuk megállítani a harcot. Urrá lett a bizalmatlanság, mert sokan félnek, hogy cégek hatalmi versenyének lettünk a kiszolgáltatottjai, holott hinnünk kell benne, hogy jó célból gyártották ezeket.

Hol már ember nem segíthet, a te erőd nem törik meg.

Gyarló emberek vagyunk, nem látunk távolabb az orrunknál, hogy is láthatnánk a jövőnket. Nem tudjuk meddig tart még ez az állapot és mi lesz a vége. Semmi erőnk sincs, mégis nekünk kell döntenünk, mit választunk. Az ember más nem tehet. Te viszont igen. A te erőd nem törik meg. Rajtad nem lesz úrra a félelem. Az Úr által te látod a jövőt és látod az emberek szívét is. Hozzád fohászkodva tudok csak bízni én is. Téged úgy ábrázolnak, hogy széttaposod még a kígyót is. Kérlek taposs el bennem is minden kételyt!

Hő imáját gyermekidnek nem, te soha nem veted meg.

Gyermeked vagyok én is és minden testvérem. Tudom, hogy te nem hagytál magamra soha. Minden kérésemet meghallgattad, mert mai napig megőriztél. Ahogy Jézus mellett is ott voltál a keresztúton, úgy légy velünk a betegségben, szenvedésben és reményvesztett időszakunkban. Krisztusban légy az orvosok mellett, hogy hűek legyenek ígéretükhöz, hogy a tudományt jó célra használják. Légy ott minden politikai vezetővel, hogy az emberéletekért harcoljanak és ne hatalomért. És légy ott minden ember szívében, hogy bízzunk egymásban újra, hogy a csatát egymásért vívjuk közösen és nem egymás ellen.

Hol a szükség kínja nagy, mutasd meg, hogy anya vagy!

Vigasztalj meg minket, hogy a te tenyeredben ne bábuként érezzük magunkat, hanem a legféltettebb kincsed lehessünk. Segíts, ahogy Fiad is tette, az Úr kezébe tudjuk ajánlani életünket nap mint nap, mert ő az élet és halál ura. Nincs nála nagyobb hatalom. Lehet bármilyen háború, amíg az ő szeretetétben élünk, nem eshet bántódásunk. Segíts végre elhinnünk, hogy járhatunk Jézussal a vízen, hiszen Ő mindig ott jár előttünk, akkor miért félnénk. Szűzanyám te már akkor is segítettél a bajba esett násznépen: Tegyetek meg mindent, amit csak mond! – Jézus pedig megmondta: „ha akkora hitetek volna, mint egy mustármag…. semmi sem volna nektek lehetetlen.” (Mt 17,14-20)

Most segíts meg Mária, Ó irgalmas Szűzanya.

Segíts minket Édesanyánk, ahogy Te egykoron válaszoltad: „Legyen velem a te igéd szerint!” úgy tudjuk mi is elfogadni az Atya akaratát. Bátorságért és bölcsességért könyörgünk döntéseinkhez. Vedd le kérlek rólam és rólunk ezt a terhet, amit a jövő reménytelensége rejt és töltsd meg Krisztus által elhozott húsvéti megváltás fényével. Hozd el nekünk e hosszú böjt végét és a megnyugvást Fiaddal, aki megígérte nekünk:
„veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” (Mt 28,20)

Ámen.

Bonifert Rita

 

Ima Lelkiség

Még nem érkezett hozzászólás