Blog

Keresztények showműsora

„Biztos rossz helyre irányítottak a biztonsági őrök, én nem egy aréna koncertre jöttem, hanem egy keresztény ifjúsági találkozóra” – merengtem el, mikor elfoglaltam a helyem a MOM Sportban. Azonban a mellettem ülők Forráspont karszalagjai is árulkodtak arról, hogy mégis jó helyen vagyok.

Foglalkozásomból adódóan a média és rendezvényszervezés világában napi szinten mozgok, így nem volt idegen a közeg. Megszokott volt a látvány egy showműsor alatt, egy forgatáson, egy színházi közegben, de véletlenül sem tudtam ebbe a színtérbe belehelyezni gondolati síkon azt, ami egy misén, zarándoklaton vagy akár egy imacsoportban zajlik. Őszintén, mikor megláttam hol zajlik az esemény – több száz lámpa, kamerák, óriás kivetítők stb. között – azonnal fenntartásokkal kezeltem a helyzetet… de rájöttem, rosszul tettem! Előítéletem a korábbi rossz élményeim miatt keletkezett, hiszen voltam több olyan eseményen is, mikor a hit megélését látványtrükkökkel „erőltették ki” a jelenlévőkből.

A Forrásponton viszont kéz a kézben járt a hagyomány és az innováció.

Vegyük példának először a zenét. Kinek ne lenne olyan kedvenc száma, amit ha meghall a rádióban, azonnal felhangosítja, közben arra gondol, bárcsak ezt most élőben hallhatná a legjobb hangminőségben, zengjen tőle az egész világ! Ugyanez a helyzet a mi kis keresztény gitáros dalainkkal, amit néha már rongyosra énekeltünk templomokban, mégis megunhatatlanul fülbemászó, lélekig hatoló. Most pedig mindezeket tehetséges kórustól, énekesektől és lenyűgöző hangtechnikával „dolby sztereó”-ban hallhattuk, így igazán garantált volt a libabőr.

Aztán ott voltak az előadók és tanúságtevők, akiket követhetünk több száz ismerősünk mellett az instán és Facebookon is, de igazán csak élőben válhatnak hitelessé számunkra. Gersei Csenge, Fábry Kornél atya, Vecsei H. Miklós és Hodász András atya bizonyságot tettek hitükről már csak azzal a ténnyel, hogy kiálltak kétezer fiatal elé, ezzel is erőt és bátorítást adva számunkra a hitmegvallás terén. Hiába hívtak volna el a szervezők még náluk is tehetségesebb előadókat, hiába mondtak volna még jobb „motivációs dumát”, ha nincs mögöttük a hitelesség, akkor megint csak üres szavak hangzottak volna az arénában. A tanúságtevők nem saját maguk marketingelése miatt léptek színpadra, hanem túlmutatva önmagukon, Jézus végtelen szeretetére hívták fel figyelmünket.

Majd a szünetben, a szentmise előtt óriási precizitással átrendezték a szervezők a színpadot, hogy letisztult, mégis látványos és méltó díszlet kerüljön az oltár köré (elismerésemet fejezném ki ezúttal a díszlettervezők felé is!). Erdő Péter bíborossal egyetemben számtalan pap vonult be a színpadra, ugyanolyan miseruhában és szertartással, ahogy egy hagyományos templomi környezetben tennék. És ettől volt szép. Nem kell mindenben újítani, épp attól éreztük „otthon” magunkat, hogy átélhettük a celebrálást a hagyományok tiszteletben tartásával, megújult környezetben.  

Merem állítani, aki hozzám hasonló szkeptikus hozzáállással kezelte a „keresztény show-t” a jelenlévők közül, a szentségimádás alatt már teljesen szertefoszlott ezen véleménye. Ott ugyanis minden színpadtechnikai elem szó szerint rávilágított az egyetlen lényegre, magára az Oltáriszentségre: Jézusra. Egy percig sem éreztem giccs hatást, sem erőltetést. Annyi mindent állítunk reflektorfénybe az életünkben is, hát miért ne érdelemé meg pont maga a legnagyobb szentség, hogy pompázzon a fényben, egyúttal a bűvöletünkben.

Ám, ahogy Fábry Kornél atya is idézte a színeváltozás történetét, úgy én is éreztem, hiába jó itt nekünk lenni, mégis folytatni kell életünket a hétköznapokban, az arénán kívül… de már másképp léptem ki azon az ajtón.

Habár lenyűgözött a látványelemekkel felturbózott találkozó, mégsem élménycentrikusan álltam hozzá eddig és állok hozzá a jövőben a hitélethez, miszerint csak ilyen közegben élhetek át mély találkozást Istennel. Amilyen nemes egyszerűséggel a hegyen tanított Jézus, olyan szinten nem kell, hogy feltétel legyen a kiváló technika, a nagy tömeg az átváltoztatáshoz és az imához. Mégis azt mondhatom, hogy a mai világunkban, mikor a multimédia ennyire behálózza az életünket:

mikor minden apró reklámfelület díszkivilágítást kap, mikor minden hírhez jár a jó narrátorhang, mikor minden albumbemutatás koncerthelyszínt érdemel, akkor miért hagynánk ki ezeket az eszközöket és lehetőségeket a keresztény hitéletünk megújításából? A Forráspont erre a legjobb példa, hogy e kettő egymást erősíteni is tudja!

Szeretném személy szerint is megköszönni mindenki munkáját, aki bármilyen módon részt vett és hozzájárult, hogy az esemény ilyen színvonalas és hiánypótló lett, hogy ezáltal engem is közelebb segített Jézus Krisztushoz! Óriási bizalommal és kíváncsisággal várom az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust 2020-ban, hogy ne csak egy napot tölthessünk el így Jézussal, hanem egy egész hetet is!

Képek: Bese Gergő atya

Bonifert Rita

Előző bejegyzés Következő bejegyzés

Még nem érkezett hozzászólás