Egyéb

“A koronavírus elenyésző probléma az abortuszhoz képest” – Csókay András

Több témára kiterjedő nagyinterjút adott a Reaktor oldalának Csókay András idegsebész, akivel többek között az Istennel a műtőben című könyvről is beszélgetett Papp Ferenc.

Csókay András szerint kulcsfontosságú, hogy a hétköznapi párbeszédekben az emberek beszéljenek az abortuszról, mert a beavatkozást választó emberek nagy része egészen egyszerűen nincsen tisztában a körülményekkel:

“Régebben elfogadtam azokat a problémákat, amik kialakultak és én is adtam tanácsot abortuszra, hála Istennek nem a házasságomban. Átgondolva nagyon rossz érzés volt. Az a döbbenetes dolog, hogy orvosként sem éled meg, hogy az egy ugyanolyan emberi élet, mint a miénk, akik most itt ülünk és beszélgetünk. Ott vannak a szegény nőgyógyász testvéreink. Azt mondja Jézus a kereszten, hogy „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!” Ez maximálisan igaz szegény édesanyákra, orvosokra. Egy nagyon-nagyon fontos mentőkörülmény viszont van: senki sem dobná ki a tíz éves gyermekét családi, párkapcsolati, gazdasági problémák miatt. Egyszerűen arról van szó, hogy nem tudják az emberek, hogy hol kezdődik az emberi élet.

Nem tudják, hogy mit cselekszenek. Erre kell rádöbbenteni a hétköznapi párbeszédben az embereket. Nem a politika fogja megoldani, mert amikor ebbe a politika bele akar nyúlni, akkor elveszíti a választást. [..] Azt kell mondanunk, hogy az az egynapos magzat ugyanolyan emberi személy, mint amilyenek mi vagyunk. Tök mindegy, hogy tud-e beszélni, járkálni. Ez a nagy problémája nem csak Magyarországnak, hanem a világnak is. A Covid-19 elenyésző probléma ehhez képest.”

A bangladesi sziámi ikerpár szétválasztásában kulcsszerepet vállaló főorvos szerint a tudomány területén számtalan hívő ember található, csak nem mindenki tesz erről tanúságot:

“Tele van a tudóstársadalom mélyen hívő emberekkel. Az más kérdés, hogy mennyire merünk megnyilvánulni, mert a mainstream számára nem konform, hogy Jézus Krisztus a tudományt is megváltotta.

Nem csak a bűnöst, a házasságtörő nőt, a betegeket, hanem a legmagasabb szintű tudomány művelőiért is jött, hogy a gőg bűnéből kiszabadítsa őket, megváltást hozzon nekik. Ezt kell elfogadni és akkor a misztérium előtt le tudunk térdelni. Hogy ki tudjuk mondani, ha valami a soha meg nem ismerhető igazságok közé tartozik. Ezek azok a misztériumok, amiket a kinyilatkoztatás által ismertünk meg. És ott vannak a tudomány által megismerhető igazságok, az egy másik dolog.”

A beszélgetésben szóba került a Csókay András életét bemutató interjúkötet is, amely az “Istennel a műtőben címet kapta. A kötet főszereplője elismerte, hogy egyáltalán nem könnyű feladat szembenézni a korábbi hibáival, mégis fontosnak érezte, hogy tanúságot tegyen megtéréséről:

“Huszonkét év és pár hónappal ezelőtt egy nagy változás történt bennem. Mondjuk úgy, hogy azelőtt is hívő ember voltam, de nagyon-nagyon felszínesen. Az a fajta hívő ember voltam, aki azt mondja, hogy igen, Uram, te ott vagy valahol a felhők mögött, de hagyjad csinálni az itteni dolgaimat, ehhez én jobban értek. Ez aztán a szó szoros értelmében kátyúba vitte a magán- és szakmai életemet. Hiába végeztem két egyetemet, nem volt semmilyen innovatív ötletem, kreativitás nélkül végeztem az orvosi munkámat. Ez soha nem jó. És akkor történt egy változás. Találkoztam az Úr Jézussal, misztikus tapasztalat formájában. Előtte már bűnbánatot gyakoroltam. Megnyílt a szívem, hogy visszatérjek a gyermekkorom tiszta lelkű hitébe. Ez megváltoztatta az életemet, de ezzel együtt kaptam egy feladatot is. Ez a feladat benne foglaltatik az evangéliumban: „…aki megvall engem az emberek előtt, én is megvallom a mennyei Atyám előtt. De, aki megtagad engem az emberek előtt…” És tudjuk a folytatást. Aztán Pál apostol mondja, hogy „jaj nekem, ha nem hirdetem az evangéliumot”. Szerintem ez is egy nagyon szép mondat, bár kicsit fenyegetően hangzik. A kereszténység nem is egy vallás, hanem maga az út, az igazság és az élet. Kötelesek vagyunk követni azt, amit az Úr Jézus kér tőlünk. Engem arra hívott, hogy tegyek tanúságot a saját életemmel kapcsolatban. Mondjam el, hogy mi volt az a kátyú, amibe belefutottam és onnan az imádság, és a megtérés, ami csak az elindulás és életünk végéig tart, hogyan segített ki. Kaptam egy hívást arra, hogy erről tanúságot tegyek. Megkért erre Zoli, nem volt más választási lehetőségem, mint elmondani. Jaj nekem, ha nem hirdetem az evangéliumot.

Eljött talán öt alkalommal és mindig kérdezett, én pedig válaszoltam. Ezekből nagyon jó beszélgetések lettek. Kettőnk műve ez a könyv. Zoli maximálisan belerakta saját magát. Azzal is szembesültem, hogy utólag sem könnyű az embernek beszélnie a viselt dolgairól. Az egy dolog, hogy ezeket a viselt dolgokat a társadalom nem ítéli el. Sőt, nemhogy nem ítéli el, hanem meg van finanszírozva mondjuk az abortusz. Velem is előfordult, hogy biztattam valakit abortuszra. A társadalom nem ítéli el, ha valaki megunja a házasságát, fogja magát, elválik és újrakezdi az „életét”, aztán megint újrakezdi. Ezek teljesen bevett, jogi alapokkal rendelkező dolgok. Nehéz ezeket felidézni, de a Zoli kihúzta belőlem. Ezek után érdekes, hogy hogyan változott meg az életem az Úr Jézus és az imádság által, hogyan vezetett ez a kreativitáshoz, innovációkhoz. Hogyan vezetett például a sziámi ikrek szétválasztásához. Nemrégiben kérdezték tőlem, hogy most, hogy mindent megcsináltam, mik a terveim.

Ugyanaz, mint huszonkét évvel ezelőtt: keresni azt, hogy merre hív az Úr.”

Borítókép: Bodnár Patrícia Fotó: Bodnár Patrícia
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás