Az idei ünnepek már biztosan mások lesznek, mint a megszokott. Nem csoda, ha csalódottak és üresek vagyunk. De itt van az, akit ünneplünk – Ő képes megtölteni minket élettel és reménnyel!
Szomorú a látvány, hogy idén üresen konganak a máskor adventi vásárral, forraltbor-és gesztenye illattal, meghitt fényekkel bevilágított, zsongó tereink. Sorra mondjuk le a programokat, biztossá válik, hogy a családok – legalábbis széles körben – nem jöhetnek össze. Egyre csak az tudatosul bennünk, hogy ez a karácsony nem lehet olyan, mint amit megszoktunk.
Nem meglepő, ha mindennek hatására szomorúság, üresség kerít be minket. Van ennek helye.
hirdetésDe beleragadnunk nem kell – Jézus elküldte ugyanis a Szentlelket, akinek a másik neve nagyon találóan a Vigasztaló.
Hát nem pont ilyen helyzetekben van szükségünk vigasztalásra? Ha hiányzik, akit szeretünk, ha csalódottak vagyunk, mert nem ünnepelhetünk úgy, ahogy az szívből jönne?
Van egyébként előnye is annak, hogy idén sokkal kevesebb a program és a pörgés: most valóban lehetőséget kapunk, hogy befelé figyeljünk. Hogy beszélgessünk Jézussal, aki nem kevesebbet tett, mint lejött közénk, emberként, hogy kapcsolódni tudjunk Istenhez. A Megváltónk lett. Ez azért nem kis dolog! Az sem kicsinyíti a jelentőségét, hogy évről évre ugyanazt ünnepeljük.
A Jézussal való kapcsolatunk egyáltalán nem statikus. Nagyon is élő.
Ő újra és újra kijelenti önmagát nekünk – de ehhez figyelnünk kell. Csendben lenni. Odaadni Neki mindazt, amivel tele van az elménk, a szívünk. Ha magány, ha terhek, ha üresség, ha bizonytalanság, akkor azt. Ha hála, öröm, akkor azt. Használjuk ki ezt a megváltozott helyzetet arra, hogy befelé figyeljünk! Hogy a külső hiányérzetekkel a Vigasztalóhoz forduljunk és hallgassuk meg, mit mond nekünk személyesen. Lehet világjárvány, nőhetnek a félelmek a szívekben, a hiányérzetek a családokban – Jézus ma is ugyanaz és ma is ugyanakkora szeretettel vár, hogy Vele vacsorázzunk.
hirdetés
