Közeleg október 31., a reformáció emléknapja. Unalomig ismerjük a hozzá tartozó szöveget: Luther Márton 1517-ben ezen a napon függesztette ki tanait a wittenbergi vár kapujára. Oké, bátor volt Luthertől, és a mai napig érezzük a tettének következményeit, de hogyan éljük meg a hitünket mi, reformátusok? És én mint protestáns újságíró a túlnyomórészt katolikus szerkesztőségben?
Mit jelent, hogy a sötétség hatalmából megszabadulva a világosságban járhatunk? Érdemes ezen elgondolkodunk. Minden nap egy új lehetőség, hogy közvetítsük a világnak Isten jóságát.
Miért vagyunk ennyire passzívak, ha a vágyaink valóra válása a tét? Ölbe tett kézzel ülünk, és várjuk, hogy majd Isten tesz valamit. De biztos, hogy ez vezet bárhova is? Néhány gondolat, hogy az álmaink célokká válhassanak.
A világ tele van szörnyűségekkel és katasztrófákkal – ezt tudjuk. Azt is, hogy a média egy percre sem fogja abbahagyni ezeknek a közvetítését. A kérdés az, hogy mi mit tehetünk, ha hisszük, hogy itt nem áll meg a történet? Ha a tragédiákon túl van egy szerető Isten, akihez fordulhatunk? Tényleg dönthetünk úgy, hogy a félelem helyett Istenre nézünk?
Az egész modern világ arra rendezkedett be, hogy ne álljunk meg gondolkodni, de dönthetünk úgy, hogy mégis lelassulunk, a kezünkbe veszünk egy könyvet és feltesszük a legfontosabb kérdéseket – mondta a 777-nek adott interjújában Czopf Áron, keresztény-konzervatív történész, újságíró. Áron szerint az önmegvalósítás, a munkamánia és a szelfibotok korában is kiléphetünk a világ gondolkodásmódjából, hogy helyette az örökkévalóra nézzünk és eszerint is éljünk.
Minél idősebb leszek, annál inkább rájövök, hogy egy olyan társadalomban élünk, ahol bizony hiánycikk a dicséret. Miért is baj ez? Az elismerés, a bátorítás nélkülözhetetlen a mindennapokhoz, illetve ahhoz, hogy megmaradjon a lelkesedésünk, a motivációnk. Hogy a hibázásaink után is újra és újra legyen erőnk felállni és továbbmenni.
Mostanában nagyon bánt, mikor észreveszem, hogy megint önző voltam. Azt látom, hogy nem vagyok egyedül az önzésemmel – sajnos egy erre berendezkedett, individualista társadalom és kor kellős közepén élünk. Szinte már közhely a reklámszlogen: „Mert megérdemled!”, mégis eszerint gondolkodunk sokszor a mai napig.
Dicsőítő dalokat hallgatni és énekelni hatalmas lehetőség. Nemcsak abban segítenek, hogy ráhangolódjunk Isten jelenlétére, hanem általuk tudatosíthatjuk az Ő igazságait is az életünkben. Nem hiába buzdít a zsoltáros is arra, hogy időről időre dicsőítsük Istent, és zárjunk ki minden mást. Íme öt dal, amelyek engem mindig emlékeztetnek az igazságra.
Legnagyobb ellenségünk, a Sátán egyik kedvenc fegyvere ellenünk a félelem. Nem hiába figyelmeztet a Biblia annyiszor, hogy Istenre szegezzük a tekintetünket, és ne a félelem hazugságára. De mit lehet tenni, ha hirtelen, akár minden ok nélkül elkezdesz félni? Íme öt tipp, amelyek nekem segíteni szoktak.
Bibliát olvasni a metrón ciki? Kiállni a hitünk mellett kínos? Honnan hova tudunk eljutni ebben a kérdésben, ha Jézus útján járunk? A hitem felvállalása ma már sokkal könnyebb, mint néhány éve, mikor még takargattam az Újszövetséget a kezemben.
