Vannak hívők, akik csak keresztény üzenetű tartalmakat keresnek és fogyasztanak – legyen szó zenéről, filmről, könyvről vagy más egyébről – és vannak olyanok is, akik „világi” műveket is megnéznek, meghallgatnak. Én az utóbbiak közé tartozom.
Kategória
Szilágyi Anna
Annyi minden rakódik az igazi énünkre életünk során, hogy néha elfelejtjük, kik is vagyunk. De ha Istenre – a Teremtőnkre – nézünk, lassan kitisztul a kép. Ő újra és újra emlékeztetni fog, hogy mennyire értékesnek és szeretetreméltónak lát, csak figyelj rá!
Lehet, hogy épp tűzpróbában vagy – egy olyan helyzetben, amit nem tudsz irányítani. Nem érted, miért kell ennyi ideig tartania. Várod, hogy tisztuljon már a kép. Nem vagy egyedül: én is voltam hasonló helyzetben, nem is egyszer, Isten pedig újra és újra megszabadított, így mélyebb szinten ismerhettem meg a kegyelmét és szeretetét, mintha nem formált volna a Fazekas. Ezek az élmények ihlették a verset.
Mitől válunk valóban teljessé? A világ annyi választ kínál erre, de mintha soha nem érnénk utol ezt az állapotot. Mi van, ha Isten azt mondja: miért keresed azt, ami már megvan?
Bár megoszlanak a vélemények, jól döntött-e a Disney, hogy újraalkotja rajzfilm klasszikusait, Az oroszlánkirály modernizált, animációs változatát nézve rájöttem, mennyire jó felnőtt fejjel is látni ezeket. Csak ebben a mesében annyi mély, szimbolikus üzenet van, – főleg keresztény szemmel – hogy csokorba is szedtem őket.
Szilágyi Anna tegnap a Gyermekszívsebészeti Központban járt, ahol megrendítő dolgokat látott: szívből ajánljuk gondolatait elolvasásra!
Szilágyi Anna írása a szeretetéhségről, Isten szeretetéről, és arról a dilemmáról, hogy szükségünk van-e ehhez egy társra!
Személyes Isten-élményéről vall írásában Szilágyi Anna, aki korábban folyamatosan hiányérzettel küzdött, azonban később kiderült a számára, hogy ez a hiány pontosan Isten alakú!
Neked nem rándul össze kicsit a gyomrod ettől a szótól? Nekem a mai napig. Annyira nehezünkre esik elengedni bármit és bárkit. Egy karrierlehetőséget. Egy külföldre költöző barátot. Egy mennybe költöző nagyszülőt vagy éppen szülőt. Az életemet.
Nekem sok időbe telt, mire rájöttem, hogy a gondolataim és az érzéseim felett sokszor nem tudok uralkodni. Korábban sokat próbálkoztam ezzel. Valahogy beleragadtam a jókislány szerepbe, és ezért elég nehezen kezeltem, ha negatív érzéseim vagy gondolataim támadtak, hiszen ezek nem fértek bele a „keretbe”, amely szerint én mindig jól érzem magam, nyugodt vagyok, megfontolt és persze vidám. Mindig.