2020. 07. 14.

Akiben mindenki megütközik

Úgy tűnik, a Netflix pár éves eltéréssel most már hagyományszerűen hoz ki megbotránkoztató filmeket Jézus Krisztusról. Az előző évben egyfajta karácsonyi ajándékként kaptuk meg a meleg Jézust ábrázoló művet, amely ellen több millión tiltakoztak, de már az utómunkálatai zajlanak a következő botrányos alkotásnak is, amelyben Jézus női alakot fog ölteni és – milyen eredeti fordulat – leszbikus lesz. 

A megbotránkoztatáson túl nehéz elképzelni, hogy bármi célja lenne ezeknek az „alkotásoknak”. És mégis, évről-évre napvilágot látnak hasonló filmek, melyek felkavarják a keresztény közéletet. A kereszténységet célzó gúny, botrányosság olyan megszokott lett, hogy lassan nem lehet nem cinikusan morogni az egyre „merészebb” filmek kapcsán: milyen bátor! 

Mert lássuk be, ebben semmi bátorság és semmi eredetiség nincsen. Egy elmés kommentelőnk jegyezte meg, hogy Jézust mindenhogyan ábrázolták már, csak éppen gorillaként nem. A szarkasztikus megjegyzés teljesen helytálló. De valahogyan a világ mégsem tud túljutni Jézus történetén. Mintha nem tudna addig nyugodni, amíg minden lehetséges módon meg nem alázta őt és követőit.

Jézust nem lehet kikerülni, és ez a rengeteg botrányos film is erről tanúskodik. Alátámasztják azt, amit a Biblia számtalan helyen említ. 

Megkérdezte tőlük Jézus: Sohasem olvastátok az Írásokban: „A kő, amelyet az építők megvetettek, az lett a sarokkő, az Úrtól lett ez, és csodálatos a mi szemünkben”? (Mt 21,42)

hirdetés

amint meg van írva: „Íme, elhelyezem Sionban a megütközés kövét, a megbotránkozás szikláját, és aki hisz abban, az nem fog megszégyenülni.” (Róm 9,33)

Ezért áll ez az Írásban: „Íme, leteszek Sionban egy kiválasztott drága sarokkövet, és aki hisz benne, nem szégyenül meg.” Nektek, a hívőknek drága kincs, a hitetleneknek pedig az a kő, amelyet megvetettek az építők, sarokkővé lett, megütközés kövévé és megbotránkozás sziklájává, azok beleütköznek, mert nem engedelmeskednek az igének. (1 Péter 2,6-8)

Jézus a világtörténelem legnagyobb alakja, aki nehezen emészthető dolgokat állított magáról. Nem egyszerűen egy erkölcsi rendszert vázolt fel nekünk, egy vallásos elképzelést a világ rendjéről és keletkezéséről, hanem botrányos dolgokat mondott.

Azt állította, hogy ő Isten fia.

Azt állította, hogy meg tudja bocsátani a bűnöket. Azt állította, hogy ő az egyetlen útja az emberiségnek ahhoz, hogy megmeneküljön az őt fojtogató bűntől és mocsoktól, ami a világban pusztít; és ami a mi személyes életünkben is kudarcok és bűnök sorozatát eredményezi. Sőt, a követői nem elszéledtek, ahogyan az a szekták esetében lenni szokott, miután megölték a vezetőjüket. Nem, Jézus követőinek a száma az egekbe szökött a keresztrefeszítése után, és a mai napig új emberek csatlakoznak hozzá. 

Mert Jézus nem pusztán egy történelmi alak volt, hanem ma is él, hiszen feltámadt a halálból, ma is uralkodik, és mi keresztényként hisszük és valljuk, hogy ő a megoldás, ő a válasz. Ezért ütköznek bele ma is rengetegen, ezért kikerülhetetlen az ő alakja és ezért születnek szinte évente olyan filmek, melyek egyszerűen nem tudnak mit kezdeni Jézussal. 

„Mert a keresztről szóló beszéd bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek, de nekünk, akik üdvözülünk, Istennek ereje.” (1Korinthus 1,18)

Borítókép: Pamela Mcadams - Dreamstime.com
Blog Harmati Dóra Vélemény
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás