Blog, Harmati Dóra

Megtörve, meglopva

Szerelem, párkapcsolat, házasság – három örökzöld téma, melyek kifogyhatatlan beszédalapot szolgáltatnak nekünk. Amikor azonban bedobjuk valamelyiket a társalgásba, vagy írunk róla az oldalon, mindig van egy-két hozzászólás, megjegyzés, amely rengeteg sebet hordoz magában. „Mert a lányok ilyenek…”, „és a fiúk manapság…”. Egymásra mutogatunk, miközben próbáljuk gyógyítani saját kis sebeinket.

A szomorú igazság az, hogy mindannyian hibásak vagyunk. Hajszoljuk a szerelmet, mert a magazinok, a filmek, a slágerek mind azt hazudják, hogy ez nekünk alanyi jogon jár.

Jár nekünk a másik ember, aki csak azért létezik, hogy minket boldoggá tegyen, és adott esetben jár nekünk a bosszú, a gyűlölet is.

Elfelejtjük, hogy a szerelem két ember kapcsolatát jelenti, és miközben hajszoljuk jogos jussunkat, nem vesszük észre, hogy a másik is egy érző ember, aki ugyanúgy vágyik a szeretetre és a megbecsülésre, mint mi. Nem egy robot, nem egy szerelem-automata, hanem egy ember, akivel nem játszhatunk kényünk-kedvünk szerint. 

A felelősségünk már az ismerkedés első pillanatában ott van, az első chatelésekkor, az első randin. Lehet, hogy ez még nem jelent elköteleződést, de ez ne gátoljon meg minket abban, hogy szeretettel, tisztelettel viszonyuljunk a másik érzéseihez. (Nem állítom, hogy én is mindig tökéletesen kezeltem ezeket a szituációkat.) 

A legtöbb sérülés, bizalmatlanság azért van bennünk a másik nem felé, mert egyszer valaki – vagy valakik – megbántott(ak). Az érdeklődést mutató fiú hirtelen elpárolgott, és nem mondta meg nekünk, hogy miért. Vagy azt hittük, hogy végre már a célegyenesben vagyunk, amikor a lány egy üzenetben kibökte, hogy nem akar tovább randizni velünk. Rengeteg apró seb, amelyek nem mindig a bántás szándékával érkeznek arról az oldalról, ahonnan jönnek. Egyszerűen nincsen randi-kultúránk. A lányok nincsenek tisztában a lehetőségeikkel, nem tudják, hogyan kell kezelni a fiúk közeledését, és bepánikolnak. A fiúk oldaláról nehezen tudok nyilatkozni, de feltételezem, hogy a büszkeség, és a lányokhoz hasonló módon a konfliktus kerülése is szerepet játszhat az esetlenül kezelt udvarlásokban. 

Persze nem lehet mindenkit felmenteni ennyivel. Sőt, nem is szeretném, hiszen rengetegen vannak, akik szándékosan okozzák a sebeket, de nekünk nem tisztünk igazságot szolgáltatni. „Ne álljatok bosszút önmagatokért, szeretteim, hanem adjatok helyet az ő haragjának, mert meg van írva: „Enyém a bosszúállás, én megfizetek” – így szól az Úr.” (Róm 12,19)

A mi feladatunk, hogy megtörjük ezt az ördögi kört! Csak azért, mert átvágtak, megbántottak, neked nem kell levezetned a fájdalmadat egy másik emberen. Ugyanakkor ne veszítsd el a bizalmadat, és ne vonj le általános következtetéseket, hogy a lányok vagy a fiúk ilyenek. Nem, nem kell ilyennek lennünk. Lehetünk egyenesek, őszinték, és empatikusak a másikkal szemben.

Jézus parancsa itt is érvényes: „És amint szeretnétek, hogy az emberek veletek bánjanak, ti is úgy bánjatok velük!” (Lk 6,31)

Nézzünk először magunkba, a saját bűneinkre, mulasztásainkra. Mi az, amit máshogy kellett volna tennem? Hogyan tekintek a másikra? Trófeát látok benne? Vagy a vágyaim kielégítésének eszközeként kezelem? Itt az ideje, hogy visszaadjuk a másiknak az emberi méltóságát. Különben, ha így haladunk tovább, csak meglopott, megtört embereket fogunk magunk után hagyni. 

 

hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás