Tízezren a 777-ért kampány
Blog, Lábánné Hollai Katalin

Jó karantén, nem karantén – avagy mi van, ha élvezem a karantént?

Legtöbben nehézségként élik meg a karantént, az egyedüllétet, a bezártságot. Valóban sok benne a kihívás, de vajon lehet azért élvezni is?

Bővelkedünk a kihívásokban mostanában. Ha éppen nem a koronavírustól pánikolunk, akkor kicsit belehalunk a magányos karanténéletbe. Ha éppen az sem nyomaszt minket eléggé, akkor kifut a kovászunk a konyhából és futhatunk utána a tepsivel, hogy valamire való kenyeret süssünk belőle. Közben online oktatunk vagy éppen tanulunk, de minimum dolgozunk, vizsgázunk, állást keresünk, felvételizünk. No, ebből elég is ennyi!

Mi van akkor, ha én igazából élvezem a karantént?

Na nem a fent felsorolt dolgok miatt, hanem azért, mert reggel nem szalad el az idő a kakaómmal és büntetlenül szürcsölgethetem akár 8 után is, miközben az emailekre válaszokok. Vagy azért, mert eddig lehetetlennek tűnő sportkihívásba tudtam belevágni és komoly esély van rá, hogy végig is tudom csinálni. Ráadásul sokkal több időm van, hogy a saját gondolataimmal foglalkozzak! (Na jó, ez nem mindig pozitív…) Végre időben el tud készülni az ebéd, többnyire és talán meg tudom dönteni az éves olvasási rekordomat is. Az éves könyvírási rekordomat már meg is döntöttem! (Megszabadítottál szégyenemtől)

hirdetés

Szóval, én igazából többnyire élvezem a karantént. Hiányoznak dolgok a karantén előtti életemből, de igazából fájna, ha most egyik napról a másikra elveszíteném azokat a jó dolgokat, amiket végre be tudtam illeszteni az életembe. Valahogy ötvözni kellene a kettőt! Csak a jó dolgokat megtartani a két időszakból. Biztosan nem én vagyok az első és egyetlen, akinek eszébe jutott, hogy a vírussal kaptunk egy esélyt, hogy kipróbáljunk néhány dolgot, amiről eddig álmodoztunk. Most pedig eldönthetjük, hogy ez valóban jó-e nekünk.

Az például nem jó, hogy a barátokkal, rokonokkal nem lehet csak úgy találkozni. De az nagyon jó, hogy van végre minőségi énidőm. Most már érzem, hogy mit veszítettem azokkal a „na jó, bevállalom” programokkal, amikre nem tudtam nemet mondani. Igazából kicsit saját magamat veszítettem el olyankor. Ez olyan tapasztalat, amire visszagondolva a karantén után is könnyebben fogok nemet mondani felkérésekre, találkozókra, feladatokra. (Bocsi mindenkitől előre is!)

Ugyanakkor van negatív példám is. Azt képzeltem, hogy ennyi otthontöltött időbe bele fog férni jóval több takarítás és csak úgy ragyogni fog a lakás. Nem azt mondom, hogy rosszabb lett a helyzet, de igazából jobb sem. Csak szimpla rend és tisztaság van, de továbbra sem az az első gondolatom minden nap, hogy ragyogjon a lakás. Egyszerűen rájöttem, hogy én nem bírok annyi időt rászánni a takarításra, egyszerűen sajnálom az energiát arra, hogy minden nap felmossak, porszívózzak, ablakot pucoljak… Nyilván takarítok lelkiismeretesen. Pont ma porszívóztam az egész lakásban, de azért ezt nem ismétlem meg naponta. Egy elvárásom porba hullt, de szereztem egy tapasztalatot magamról: Nem vagyok és nem is leszek házitündér. Kár elvárnom magamtól.

Maradok csak sima háziasszony és kész, többé ez nem fog stresszelni.

Summázva a dolgot, én még nem várom a karantén végét. Nyilván nem akarom, hogy növekedjen a vírus, sőt! Azt szeretném, ha minél kevesebb lenne a beteg. Ugyanakkor érzem a zsigereimben, hogy szükségem van még egy kis időre, hogy néhány hasonló fontos tapasztalatot megszerezzek magammal kapcsolatban. Hogy pihenjek még egy kicsit és meghalljam a gondolataimat és köztük Istenét is! Na jó, talán ez utóbbi mind közül a legfontosabb. Erre most (is) égető szükségem van.

Kép: Pixabay

hirdetés

1 Komment

  • Válasz envagyok 2020. 05. 07. 12:02

    en ugyanigy vagyok vele 🙂