2020. 01. 02.

Így olvass könyveket 2020-ban!

Új év kapcsán szeretünk kihívásokban, bakancslistákban gondolkodni. Akinek reális az önismerete, még azzal is könnyedén megtörténhet, hogy az élet hoz egy váratlan fodulatot, ami átírja a terveket. Ennek ellenére jó dolog, ha tervezünk és tudatosítjuk magunkat a céljainkat. Ezek közé tartozhat az olvasási szokásunk megreformálása is.

Valahol hallottam, hogy ha csak 3 könyvre van időnk egy évben, akkor az egyik a szakmánkhoz kapcsolódó szakkönyv legyen, a másik az élethelyzetünknek megfelelő (házasság, egyedülállóság, papság, özvegység, nagyszülőség…), a harmadik pedig a hitünk mélyítését segítse. Természetesen a Biblia ezen felül van. 🙂

A szakmában és élethelyzetben nagyon eltérő könyvekre van szükségünk, de  a hitünk mélyítésére olvashatunk hasonló könyveket. Természetesen nagy különbségek lehetnek ebben is, hiszen vannak, akiknek a komoly, nehéz teológia is élvezetes és izgalmas, mások viszont a könnyed stílust kedvelik. Összegyűjtöttünk néhány könyvet 2020-ra, amivel elősegítheted a hited mélyülését. Ne feledd, ha már az egyiket elolvasod, átelmélkeded, sokat tettél a lelki fejlődésed érdekében!

Természetesen a lista a teljesség igénye nékül született. Kommentben nyugodtan egészítsétek ki a listát, adjatok tippeket nekünk is és egymásnak is.

Könyvajánló
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás