A Papp válaszol!

A Papp válaszol – ajándékozás, jó titok, hivatástisztázás

Ismételten három, mély kérdés érkezett Papp Miklós görögkatolikus paphoz, aki már több, mint egy éve válaszol rendületlenül az olvasói kérdésekre. Mit tehetek, ha nincs pénzem mindenkit megajándékozni karácsonykor? Bűnnek számít, ha a várandósság elején eltitkoljuk, hogy gyermeket várunk? Mit tehetek, ha párkapcsolatban élek, de gyakran úgy érzem papi hivatásra hív Isten?

Novemberben megjelent a Papp válaszol című könyv, melyet ITT tudtok megvásárolni akár karácsonyi ajándékba is.

Mit tehetek, ha nincs elég pénzem, hogy karácsonykor mindenkit megajándékozzak, aki ezt elvárja tőlem? Adjak jelképes ajándékokat, amiket még meg tudok fizetni, de tudom, hogy nem lesznek vele elégedettek, vagy vállaljam fel a konfliktust, és csak a számomra igazán fontos embereket ajándékozzam meg?

Akár külső kényszer (kevés pénzünk van), akár belső kényszer (belső érés) miatt, de el kell jutnunk odáig, hogy őrület, amit a fogyasztói szemlélet csinált a karácsonyi ünneplésünkből. A karácsony nem egyszerűen egy emberi ünnep. Nem annak az ünnepe, hogy mi mennyire szeretjük egymást a családban, a baráti körben, a nagy közösségeinkben – hanem annak, hogy Isten szeretően közénk lépett. A karácsony elsősorban az Isten ajándéka, s emiatt ajándékozzuk meg egymást.

hirdetés

Ajándékainknak ebbe az isteni perspektívába kellene illeszkednie, s ezen érdemes töprengeni, nem az árán:

  • Isten nem valamit ad, hanem önmagát Bármilyen sokat vagy keveset ajándékozol, ha nem vagy benne, nem ér semmit. Az a jó ajándék, amibe bele tudod mondani magad, ami erősíti kettőtök kapcsolatát a Szentháromság felé.
  • Isten az ő szeretetét ajándékozza, s erre hív: minden ajándéknak transzparensnek, áttetszőnek kellene lennie az igaz szeretet felé. Elégtelen, ha az ajándék mögött nincs szeretet, csak érdek, félelem a sértődéstől, szokás, kényes adok-kapok számítgatás.
  • Isten szeretete szellemi is: a legjobb ajándékok nem pénzben mérhetőek, hanem szellemiek, szellemi örömöt, élményt adnak. Igazi kihívás szellemi kalandot ajándékozni!
  • Isten ajándéka nem tolakodó: a karácsonyi ajándékozáshoz nem illek a túl drága, lenyűgöző, lekötelező ajándék.

Mindezek alapján mit ajándékozhatsz, ami nem túl drága? Adhatsz olyan „Jolly Joker” kártyákat, amit a másik bármikor beválthat (elviszelek vacsorázni; fél napra a tiéd lehetek; vigyázok a családodra, ha elmégy egyedül 1 napra; kérhetsz egy masszázst). Adhatsz szép keretben, egy kalligrafikus, kézzel írt bibliai mondatot, ami a másikat inspirálja, ha kiteszi az asztalára. Megígérheted, hogy elmégy a másikkal egy jó kiállításra, tarthattok egy tartalmas múzeumi napot (vannak ingyenes napok a múzeumokban). Családi-baráti körben adhatunk egymásnak egy estét, amikor főzünk közösen, kipróbálunk ételkülönlegességeket, s közben nagyokat nevetünk. Mindenki örül a kézzel készített ajándékoknak, már unjuk a tömeggyártású ajándékokat: lehet pl. csokoládékülönlegességet otthon is készíteni, ízléses falinaptárt nyomtatni családi képekkel, szeretjük a kézzel készített csotkit, rózsafüzért. Szerintem különleges ajándék egy zsebméretű imakönyv összeállítása: igazi szellemi kaland a világ legszebb imádságaiból testreszabottan néhányat összevadászni, díszítve kinyomtatni. Aztán nem túl nehéz gyertyát díszíteni: nem drága az alapanyag, s a fantáziának a végtelen szabhat határt a díszítésben.

Valakiknek el kell kezdeni a túl anyagias gondolkodás megtörését: kezdd el önmagadon (ne azon múljon a belső hozzáállásod, hogy mennyi pénzed van), s folytasd a szeretteid körében. Ahogy az isteni Gyermek mert nagyon szegényes lenni (mert a szeretete őszinte és túlcsorduló), úgy merhetünk mi is betlehemi egyszerűségben ünnepleni – mert az őszinte szeretet számít.


Zita (Szeged)

Már egy ideje foglalkoztat egy kérdés, mivel a gyermekvállalás küszöbén állunk a férjemmel. A terhesség első 12 hétben még viszonylag nagyobb az esélye a vetélésnek, így nem szokás elmondani az örömhírt a rokonoknak, barátoknak. Ugyanakkor mégis nyomaszt, hogy majd hazudnom kell erről, ha kérdezgetnek. Bűnnek számít, amikor az érdeklődő kérdésekre azt válaszolom, hogy nem vagyok terhes?

Karácsony környékén Isten különleges ajándéka lenne, ha gyermeket kapnátok ajándékba! Készüljetek rá testileg és lelkileg is: adjatok lehetőséget rá, hogy meglepjen titeket az élet Ura. Ne legyen akadálya semmilyen káros testi életvitel, vagy lelki szorongás az új élet megfoganásának, merjetek nem csak kopogtatni, hanem (uram bocsá’) dörömbölni a kegyelem kapuin. Maga Krisztus bíztat, hogy merjünk állhatatosan kérni. Hiszem azt, hogy az új élet az imádságban kezdődik!

Aztán ha úgy tűnik, hogy többen vagytok, akkor először is ki kell deríteni, hogy biztos-e. Ha igen, akkor megváltoztok és megváltozik a világ. Kiszabadul az anyaság-apaság palackba zárt szelleme, betölt titeket, s eltölt az a (szó szerint) isteni érzés, hogy részt vesztek a teremtésben. Egyszerre testi, lelki, pszichés, spirituális folyamatok kavarognak, egy új jövőkép kezd még kicsit ködösen kirajzolódni. Mivel elsősorban a házaspár ajándéka a gyermek, ezért ezek a folyamatok elsősorban kettejükre tartoznak (nem helyes, ha a férj kivonja magát vagy kizárják mindebből).

Nagy kérdés, hogy ezekbe a folyamatokba kiket és mikor vonjunk be. Két biztos pontot szögeznék le:

senki sem sziget, az örömeink és a keresztjeink sem egyszemélyesek, a Szentháromság szeretetre teremtett minket.

Azaz az a természetes, ha bevonjuk ezen folyamatokba (melyek örömtelik, de olykor nehezek) a szeretteinket: szüleinket, testvéreinket, barátainkat. Hadd legyen ez az ő örömük is, hadd vehessenek részt a maguk szintjén a történésekben. Igenis természetellenes számunkra a teljes elzárkózás, rideg titkolózás, a szeretteink kategorikus kizárása a családi életünkből.

A másik biztos pont: mindent mindenkinek nem kell tudni. A Katekizmus határozottan tanítja, hogy jogunk van az információ elrejtéséhez, bizonyos esetben kötelességünk is lehet (2488), s ez nem hazugság. Nem őszintétlenség, ha az intim igazságainkat visszatartjuk, vagy csak fokozatosan tárjuk fel. Ha belegondolunk, maga Isten is ilyen: az Ószövetségben előkészíti önmaga teljes feltárását, még nem árulja el, hogy Ő Szentháromság, azt majd csak az Újszövetségben teszi. Krisztus beszél arról is, hogy Isten még tart vissza igazságokat éretlenségeink miatt, de majd a Lélek elvezet a teljes igazságra. A morálteológia ez alapján vallja, hogy van jogunk intim igazságaink visszatartására, sőt, olykor kötelező el is rejteni (gyónási titok, hivatásbeli titkok). Ez nem hazugság: a hazugság attól bűn, hogy ártani akarunk a másiknak, van benne gonoszság.

Az elrejtés módja sokféle lehet: a legegyszerűbb, ha nem halljuk meg a tolakodó kérdezést. Aztán mondhatunk semleges információt: „még úton vagyunk”. Adhatunk kétértelmű választ, vagy használhatjuk a diplomáciában jól bevált „no comment” kifejezést. A nagyon tolakodó kérdezőt meg is állíthatjuk határozott jelzéssel. A nyílt tagadás csak ultima ratio legyen, ha más ügyeskedés nem sikerül: tényleg nem szívesen mondunk valótlant, az igazságra vagyunk teremtve.


Andrej (Lelesz)

Kedves Miklós atya, majdnem éve élek a párommal, és 1 hónapja élünk együtt sok minden történt. Én bennem egy érzés van hogy pap legyek, de én nem szeretnék mert a párommal szeretnék lenni és vele élni, és nem tudom mi a Jóisten akarata, akármit olvasok minden az előbbire hajaz lehet hogy túl beleéltem magam? Vagy sok ilyen filmet néztem, gyerekkoromtól sokat jartam ministrálni lehet, hogy azért van ez a kényszergondolat? 

Nagyon nehéz látatlanban válaszolni: jó lenne tudni, hány éves vagy, van-e már szakmád, milyen a párkapcsolat? Ezek nélkül csak általánosságot tudok írni.

A papi hivatás sokszor valóban gyerekkorban kezdődik: az oltárszolgálat szeretete sokszor egy életre megmarad. A ministrálás emléke nem csak emlék, hanem valóban élő vonzerő. Szintén mély hatású lehet egy-egy szentéletű pap példája: ez több, mint pszichológiai hatás, hisszük, hogy a papoknak adott kegyelem vonzóan képes hatni mások életalakítására is. Aztán Isten hívásának lehetnek apró jelei is: hallgatnak rám az emberek, szívesen foglalkozom Isten dolgaival, örömöm van a templomi eseményekben, szeretnék tágabb körben sokakat segíteni, tudnék én „flow”-ban szolgálni…  

A pozitív isteni „csábításon” túl vannak negatív jelek is: igazából nem töltenek be a világi dolgok, esetleg unom a szakmámat, olykor különcként ki is lógok a világból. Jel lehet a szerelem elégtelenségének érzése is. Az ember szerelmes lesz, aztán szakít, majd újra szerelmes lesz (azt hiszi, az előző kapcsolattal volt a baj), majd amikor érzi, hogy jó, jó a szerelem, de valahogy mégsem tölt be, akkor üthet az igazság órája, s be kell vallani, hogy Isten kiszemelt „prófétájának”. Én úgy gondolom, hogy Istennek ezeket a pozitíve és negatíve megerősítő jeleit nem szabad semmibe venni.

Ebben a folyamatban fontos az őszinteség: a nő nem tárgy. Nem szabad letagadni a belső vívódásomat, nem szabad hazudni neki, vagy szédíteni évekig. Egy kapcsolat és annak minden vívódása az övé is, ő abban szereplő és nem csöndes bútordarab.

Talán még rástartol, hogy jobban vonzzon, s a közös jövőtök erősebb víziót nyerjen – talán magadra hagy, hogy tisztázd a dolgot. Nem tartom etikátlannak, ha úgy érzed, hogy idő kell a tisztázáshoz, nem kell kapkodni. De lehet egy határ, ahonnan már nem „tisztázásról” beszélhetünk, hanem kétkulacsos politikáról – ami a politikai életben is alávaló. Van egy olyan határ (pl. az idő, a lehetőségek, a sebek, a leendő gyerek, a munkahely miatt), ahol már becstelenség a nő hitegetése, önmagam kétirányú szétfeszítése, a meddő fontolgatás.

Mivel a papi hivatás nem csak a te magánügyed, hanem az Egyház ügye is, ezért érdemes bevonni az Egyházat is. Papi hivatásra nem lehet készülni egy jó lelki vezető nélkül, fontos az ő véleménye, mielőtt kapkodsz. Érdemes lehet nyílt napra elmenni a papi szemináriumba, kicsit belehelyezkedni a fiúk életébe. Mivel fontos dologról van szó, az sem nagy ár, ha jelentkezel a szemináriumba, elkezded, s ott engeded, hogy kiderüljön: az első pillanattól otthon érzed-e magad, itt van-e a termékeny helyed, vagy éretlen álmodozás volt az egész. Hogy egy életre megnyugodj, én javaslom, hogy tedd be a lábad a szemináriumba.


Téged is arra biztatunk, hogy tedd fel kérdésedet!

Még nem érkezett hozzászólás