A nemzeti összetartozás napján egymás felé nyújtjuk kezünket!
“Magyar az, akinek fáj Trianon” – szól a híres mondás. És tényleg fáj, nekem huszonéves fiatalnak is, aki néhány napja jött haza Erdélyből, ahol úgy köszöntött minket egy fiatal újmisés pap Csíkszeredában, hogy
“Isten hozta az anyaországból érkezett testvéreket otthon”.
Más nemzet belehalna abba, ami 99 éve történt velünk. Szétszakítottak bennünket, testvért a testvértől. Egyik pillanatról a másikra veszítették el hazájukat milliók, akik nem tehettek semmiről, csupán annyi volt a vétkük, hogy magyarnak születtek. És megfogyva bár, de törve nem itt vagyunk a Kárpát-medencében: a mai napon végre összetartozunk, Szabadkától Ungváron át, Dunaszerdahelytől Gyimesbükkig. Ma nem széthúzunk, hanem egymás felé nyújtjuk a kezünket, határon innen és túl.
hirdetésKülönösen szép számomra, ahogy az elszakított területeken élő magyarok egy része a hitben találta meg vigaszát a békediktátum után:
hogy nem Istent hibáztatták azért az igazságtalanságért, amit földi hatalmak tettek velük.
Hogy pontosan tudták, Isten a legnehezebb pillanatban is velük van, hogy támaszkodhatnak rá. Nem lehet véletlen, hogy azokon a területeken a legerősebb a határon túli magyarok jelenléte, ahol kitartottak Isten mellett. Akik ennyi fájdalom és szenvedés után is elmondják büszkén a nemzeti imádságunkat: “Isten, áldd meg a magyart!” Elvehetnek tőlünk megyét, várost, földet és házat, de Isten szeretetét soha nem fogják tudni.
Kilencvenkilenc éve szétszedtek bennünket, de mi mégis arra tudunk emlékezni, hogy összetartozunk.Mi mást kívánhatnék szeretett hazámnak és a világ valamennyi magyarjának ezen a napon, mint hogy forduljunk Istenhez és kérjük az Ő áldását ránk. Hogy adjunk hálát azért, amiért ennek a gyönyörű nemzetnek lehetünk a tagjai. Hogy merjük magyarként és keresztényként élni életünket, egymás iránti tisztelettel és szeretettel.
“Sokan azt gondolják: Magyarország – volt; én azt szeretném hinni – lesz!” – /Széchenyi István/
Martí Zoltán
hirdetés
Még nem érkezett hozzászólás