Székely János, az MKPK elnöke és Szombathely püspöke több mint 800 zarándokkal együtt éppen Székelyföld felé tart vonattal. Az úton Papp Dorkának, a 777 tudósítójának nyilatkozott.
Ahogyan arról korábban is írtunk, csütörtökön reggel 800 zarándok indult el Budapestről vonattal, hogy részt vegyenek az idei csíksomlyói búcsún. A szerelvényen utazik a szombati szentmise főszónoka, Székely János atya, az MKPK elnöke és a Szombathelyi Egyházmegye püspöke. Önmagában nagy gesztus, hogy vállalta a hosszú utazást és maga is zarándokként érkezik a kegyhelyre. A 777 tudósítója, Papp Dorka egy rövid interjú erejéig beszélgetett a vonaton a püspökkel:
„Igen gyakran azt érzem, hogy Magyarország szíve, a nemzetünk szíve a legerősebben a határokon túl dobog. És talán egészen különleges módon Csíksomlyón, ahol összejön sokszázezer ember és egy szívvel énekel, imádkozik, remél, megfogja egymás kezét.
Böjte Csaba atya mondta, hogy a trianoni békediktátum az nemcsak a Kis-Magyarországnak tragédia, meg nem csak a kívülrekedteknek: az egész nemzettest egy kicsit megbénult tőle, megsebződött. S amikor így találkozunk, akkor újraéled. Nagyon sokat kaptunk a határokon túl élőktől. Az erdélyieknek a vendégszeretete, talpraesettsége, derűje, nagyon mély hite, embersége egy óriási példa a mi számunkra. Sokszor bölcsebbek is mint mi, más szemmel néznek, jobban érzi, hogy a történelemben és az életben mik az igazi értékek: a családjuk, anyanyelvük, a teremtett világ megóvása, a hitük, az Egyház szeretete óriási. Tanulni lehetne belőle.
Én azt gondolom, hogy akik gyakrabban jövünk a határon túlra ezt érezzük, hogy sokkal többet kapunk annál, mint amit esetleg adni tudunk.”
A 777 folyamatosan tudósít a 2026-os csíksomlyói zarándoklatról, interjúkkal, bejelentkezésekkel és sztorikkal is készülünk, érdemes követni a közösségi oldalainkat.








