Pünkösdi üzenetet küldött Erdő Péter – először jelent meg a nyilvánosságban műtétje óta.
Februári műtétét követően először állt a nyilvánosság elé Erdő Péter bíboros, az Esztegom-Budapesti Főegyházmegye érseke, aki pünkösd alkalmából fejezte ki jókívánságait az emberek felé – illetve külön kitért hálával azokra is, akik imáikban hordozzák Őt. A felvételek megerősítették azokat a korábbi információkat, amelyek szerint szellemileg teljesen jó állapotban van a bíboros, és úgy tűnik, hogy fizikailag is kezdi visszanyerni erejét a súlyos beavatkozást követően.
Ezek azért fontos információk, mert – ellentétben például Ferenc pápa korábbi kórházi kezelésével – teljes hírzárlat volt és van Erdő Péter állapotáról, a közvélemény nem lett tájékoztatva sem a pontos betegségéről, sem pedig állapotának alakulásáról. Tapasztalatunk szerint még a hozzá közel álló munkatársak és a főegyházmegye papjai is teljes bizonytalanságban voltak a bíboros állapotáról, pletykákra és meg nem erősített információkra alapozva voltak sejtéseik a történtekről.
Ezért is különösen örömteli, hogy Erdő Péter vállalta ennek a pünkösdi üzenetnek az átadását és nyilvános szereplést.
A bíboros üzenete pünkösd ünnepén:
A Szentlélek ünnepe van, áldott pünkösdöt kívánunk mindannyiuknak! Ma ajánlotta fel az egész világ számára Isten azt a kegyelmet, ami azóta is érint bennünket, ami azt hiszem, hogy mindannyiunkak a lelkében ott van, de különösen azoknak a lelkében, akik már Krisztushoz kapcsolódnak. Nagyon fontos, hogy ez a kegyelem szeretetet, békét és nyugalmat hozzon a világnak, nekünk magunknak is, a családjainknak és mindazoknak, akik a mi körünkben élnek.
Ma különösen is szeretném megköszönni azoknak, akik eddig velem voltak imádságban és akik ezután is gondolom hogy fognak még értem imádkozni. Én is ajánlom imádságomat nekik, azzal a kegyelemmel, amit a Szentlélek ad mindannyiunknak. A mai nap ebből a szempontból is egy igazi nagy ünnep lesz a számunkra. Dicsértessék a Jézus Krisztus! – zárta gondolatait Erdő Péter bíboros.
A 777 csapata továbbra is bíztatja olvasóit, követőit, hogy imádkozzunk a Bíboros mielőbbi, teljes gyógyulásáért.










