Blog, Férfias kereszténység, Lábán Tamás

Hogy imádkozik a férfi?

„Nem tudok imádkozni…”, „Nem érzem Isten jelenlétét…”, „Nem tudok annyit beszélni, és énekelni, mint mások. Akkor én nem is imádkozom jól?”. Gondolom férfitársaimnak ezek a mondatok nem ismeretlenek.

Sokszor tépelődöm azon, hogy ahhoz, hogy érezzem Istent: hatalmas érzelmi kitörésekkel kell énekelnem, ujjonganom? Valahogy úgy érzem, ha ezt kellene tennem, akkor nem lennék igazán önmagam, mintha álarcot kellene vennem, hogy jó Istenkapcsolatom lehessen. Mielőtt nagyon belemennék, szeretném tisztázni, hogy Isten mindenkit személyesen hív magához, és mindenkinek személyesen kell válaszolnia Isten hívására. Nőként, férfiként, apaként, anyaként, feleségként, férjként, munkásként, gazdagként, szegényként. Viszont itt az általános vonásokról, irányultságokról szeretnék beszélni, ami mindenkiben valamilyen módon, arányban megvan.

A pszichológiában kutatások szólnak arról, hogy a férfi és a nő hogyan viszonyul saját magához, hogyan kapcsolódnak, hogyan szeretnek. Azt állapították meg, hogy a női irányultság főként önmaga felé, a környezete felé fordul, azt próbálja szépíteni, kitölteni, otthonossá tenni. Ezért van az, hogy a nőknek fontos az öltözködés, fontos a ház, lakás kialakítása, fontos a családi összhang, a családi béke.

hirdetés

Ezzel szemben a férfi irányultság sokkal inkább saját magából irányul kifelé, akar másnak adni, akar valamiért/valakiért tenni. Férfiként szeretünk ajándékot adni barátnőnknek/feleségünknek, szeretünk nagyvonalúak lenni, és szeretjük ha csodálnak minket, mert akkor sokkal többre vagyunk képesek. A pszichológia megerősíti, hogy minden emberben megvan mind a két irányultság, de általában a férfiakra jellemzőbb a férfi irány, a nőkre pedig a női.

Én most szeretném ezt az Isten felé való kapcsolatunkra is kicsit lefordítani. Istenről tudjuk, hogy közelít felénk, megszólít. Mi erre szeretnénk a „magunk módján” válaszolni. A női irányultság esetén hogyan válaszolunk Isten szeretetére? Meleg, otthonos környezetben énekelünk neki, elmondjuk mennyire fontos a közelsége, mennyire jó, hogy átölel minket. Istent beengedjük a saját kicsi világunkba, és jól érezzük magunkat vele. A férfi irányultság ezzel szemben milyen? Hogyan tudunk adni Istennek, hogyan tudunk vele férfiasan találkozni? A férfi inkább kifelé néz. Ez nem jelenti azt, hogy ne engednénk be Istent a szívünkbe, sokkal inkább arról, hogy másképp.

Isten felé való szeretetünk abban nyilvánul meg, hogy tovább szeretünk. Tovább szeretni úgy tudunk, hogy nem magunkra zárjuk az ajtót, és elbújunk a nagy meghittségbe, hanem mások felé továbbadjuk azt, amit kaptunk.

Számomra Isten szeretetére való válaszom az, hogy a világomat, ameddig éppen ma, éppen most terjed, szeretettel nézem, és gondolkozom, hogyan tudnám jobbá tenni. Azon töprengek minden reggel, hogy hogyan szeressem jobban a feleségemet; a mai nap hogyan tehessek többet a környezetemért. Hagyom-e, hogy a világból áradó nehézségek elvegyék a kedvem attól, hogy jót alkossak? Hagyom-e, hogy a szenvedésem miatt nyavalyogjak, ahelyett, hogy beleállnék és azt mondanám: „Szeretek annyira, hogy ezt is kibírjam”?

Kedves férfiak! Ha nem érzitek Isten közelségét, nincs semmi gond. Vizsgáljátok meg, mit tesztek meg nap mint nap a feleségetekért, családotokért, kollégátokért. Milyen érzéssel tölt el, amikor egy nehéz, de sikeresen végigharcolt nap után elmész aludni? Isten ilyenkor mutat meg valamit abból a szeretetből, ahogyan ő szeret minket férfiként.  

Ha te is örömmel osztanád meg gondolataidat, történetedet a 777 oldalán ezzel tanúságot téve a hitedről és az általad vallott értékekről, akkor írj nekünk a kapcsolat oldalon!
(A publikálás jogát fenntartjuk!)

Előző bejegyzés Következő bejegyzés

Még nem érkezett hozzászólás