Blog, Vágvölgyi Gergely

Békés karácsonyt!

Az elmúlt napok politikai eseményei felszították az indulatokat, ismerősök, rokonok bántják egymást, boldog-boldogtalan szapul valakit a közösségi médiában, miközben az egymásnak – természetesen – teljesen ellentmondó narratívák is megvívják saját csatáikat az arra kijelölt sajtófelületeken. Bár politológus vagyok, ez az írás véletlenül sem lesz szakmai szempontokat követő értékelés, sőt, bizonyos szempontból kifejezetten szakmaiatlan lesz. Arra hív, hogy oldjuk meg szebben a problémáinkat és ne feledjük, mit jelent tisztelni a másikat.

Miután a kormánypártok képviselőinek szavazataival az elmúlt huszonnyolc év legviharosabb parlamenti ülésnapján az Országgyűlés elfogadta a munka törvénykönyvének módosításáról szóló indítványt (ismertebb nevén “rabszolgatörvény”), a Ház falain belül kezdődött tiltakozás kilépett Budapest köztereire és évek óta nem látott nagyságrendű demonstrációhullámot indított el. 

A tüntetések közepette számos vállalható megszólalás mellett rengeteg vállalhatatlan kezdeményezés is felütötte a fejét, voltak, akik az erőszak egyes formáitól sem riadtak vissza, mások verbális agresszióban élték ki magukat. A blog- és kommentszférában, a hivatásos médiafelületeken, valamint olykor a város utcáin eközben ingerülten egymásnak feszült a két oldal, mindkettő a nemzet védelme nevében, s e feszültségnek épp a nemzet látta kárát. 

Indulatokból nincs hiány. Alapállástól függően vannak itt most hazaárulók és nemzetgyilkosok, ügynökök és megalkuvók, erőszaktevők és romboló had, agymosottak és az igazság felkent bajnokai egyaránt. Közben pedig mindannyian, politikai- és világnézettől függetlenül vesztésre állunk, mert bár politikai kultúránk sok elemére eddig sem lehettünk büszkék, ami most kialakult körülöttünk, mindannyiunkra rossz fényt vet és rossz hatással van. 

Egy-egy alkalommal kevés hiányzott, hogy megadjam magam és én is közzétegyek egy gondolatsort a Facebookon, vagy hozzászóljak egy vitához. Bennem is keletkezett feszültség. Bosszantott eljárásrend és attitűd, ahogyan bosszantottak jelszavak, megnyilatkozások és tettek is. Sőt, a tüntetések közvetítéseit többször is éjszakába nyúlóan figyelemmel követve kedvem lett volna asztalra csapni, vagy kifakadni borgőzös megnyilvánulások hallatán, agresszív cselekedeteket szemlélve, vagy értelmetlen, sehová sem vezető rombolást látva. Szerencse, hogy a feleségem és a kislányom aludt, így a csapkodás rendre elmaradt. 

hirdetés

Munkába sietve, vagy onnan hazafelé, a buszon minden nap hallottam valakit, aki a vele együtt utazóval, vagy telefonon beszélgetve kommentárt fűzött a törvényhez, annak elfogadásához, az azt követő tüntetésekhez. Ezek pedig minden esetben – bocsánat, de csak így tudom visszaadni az eredeti tartalmat – “anyázások” voltak, a megszólalóval politikai alapon szemben állók szidásában merültek ki. A nagy kék oldalon böngészve pedig már a zsigeri gyűlölet is tombolni látszik – félreértés ne essék; mindkét oldalról. (Ahogy, hála Istennek, mindkét oldalról vannak a normalitás talaján mozgó megnyilvánulások is!) 

Ma egy barátom képernyőfotót küldött nekem. Azt láttam rajta, miként olvasott be neki egy régi osztálytársa. Zsigeri gyűlölettől fűtve. 

Arra kérek mindenkit, lépjünk egyet hátra és próbáljuk meg egy kicsit kívülről szemlélni magunkat! Vegyük észre, hogy

az ellentétes oldalon is emberek, magyar honfitársaink vannak, akik a véleményeltérés ellenére lehetnek tisztességes, jószándékú emberek is!

Esetleg ugyanúgy édesapák, édesanyák, ugyanannak a csapatnak szurkolnak, ugyanúgy felugranak örömükben, ha Hosszú Katinka elsőként csap célba a világbajnokságon, vagy a női kézi válogatott kapusa az ellenfél szemét is kivédi az EB-n. Akik pontosan ugyanúgy békés karácsonyra vágynak, mint mi.  

Hagyjunk fel végre azzal, hogy egymást mosottagyúnak nevezzük, kapásból lebunkózzuk, megbélyegezzük, utáljuk, megdobáljuk. Hagyjunk fel szánkók égetésével, de hallgassuk meg azokat, akik mást gondolnak. Hagyjunk fel az értékek támadásával és – mert hiszem, hogy képesek vagyunk rá! – folytassunk végre érdemi párbeszédet közös ügyeinkről! A vitába bocsátkozás nem a gyengeség, hanem a morális erő egyértelmű jele, sőt, a jellemé, amely tiszteletet érdemel.

Egy hét múlva karácsony. Olyan ünnep, amely keresztény társadalmunkban közös érték, egyfajta közös nevező. Idén, azt hiszem, nagyon aktuális, hogy békés karácsonyt kívánjunk mindannyiunknak. És ne csak kívánjuk, de tegyünk is érte!

Vágvölgyi Gergely

Előző bejegyzés Következő bejegyzés

1 Komment

  • Válasz Benkő Mária 2018. 12. 17. 19:47

    Köszönöm szépen!