“A gonosz lélek csavart labdát szervál” – Csaba testvér gondolatai a kísértésről

Böjte Csaba testvérről több interjúkötet is megjelent már: a “Párbeszéd a végtelennel” című könyvben Karikó Éva többek között a Miatyánk egyik érdekes részére is rákérdezett. Vajon, mit jelent az, hogy “Ne vigy minket kísértésbe!”?

Nagyon sokan félreértik a Miatyánknak ezt a kérését. Nehéz a görög kifejezést egy szóval lefordítani, a katekizmus így tanítja, hogy azt jelenti: „ne engedd, hogy engedjünk a kísértésnek”. Jakab apostol azt is hozzáteszi: „Boldog az az ember, aki a kísértésben helytáll, mert miután kiállja a próbát, megkapja az élet koszorúját, amelyet az Úr azoknak ígért, akik őt szeretik.” [Jak 1,12]

A kísértés és a feladat között nagy különbség van: a kísértés a rosszra csábít, a feladat pedig próbára tesz, ha jól végzem el, erősebb leszek általa. A feladatok, még ha nehezek is, Isten szent ajándékai, de a kísértések a gonosz lélektől származnak.

A feladat és a kísértés úgy tűnik, hogy sokszor kézen fogva jár. A feladatokat Isten felhasználhatja hitünk, állhatatosságunk megerősítésére, akár a súlyokat a sportoló izmai fejlesztésére, de a sátán azt szeretné, hogy elkeseredjünk, megtorpanjunk, Isten ellen lázadjunk, letérjünk a növekedés útjáról. Csábít, szélesebb, könnyebb utat ígér, de csak egyetlen célja van, hogy a fejlődésünket és a világ kibontakozását leállítsa.

hirdetés

A gonosz lélek csavart labdát szervál, de ha jól visszaadod, neked jár a pont.

Hinnünk kell abban, hogy egy-egy nehézség legyűrése, egy-egy visszautasított, legyőzött kísértés értékesebbé, gazdagabbá, mélyebbé teszi a személyiséget. Hiszem, hogy egyetlen dolgot kell lázasan keresnünk itt, ezen a földön, a saját feladatunkat. Azt a becsületes munkát, mely által a világunkat továbbteremtő Isten partnerei, társai lehetünk. Tudom, hogy a felvállalt munkánk visszahat ránk, és nemcsak a világ épül, szépül a kezünk által, hanem mi magunk is kiteljesedhetünk és megszentelődhetünk. Hihetetlen távlat a becsületes munka, a családunk, a munkahelyünk, a népünk gondjait felvállaló mindennapi, kitartó erőfeszítés – egy porszem számára ez az egyetlen létra, mely összeköti e földi létet az örökkévalósággal.

Próbatétel nélkül nincs célba érés.

A diákok tudását dolgozatokkal mérik. Az új hidakra, mielőtt megnyitnák őket a forgalomnak, homokkal megrakott teherautókat visznek, műszerekkel mérik, hogy biztonsággal elbírják-e majd a valós terhelést. Az autókat a cégek tesztelik, mielőtt a szalonokba szállítják őket, hogy minden szerkentyű, fék, kuplung, légzsák megfelelően működik-e bennük. Ha nem, akkor visszaküldik, tovább kell dolgozni rajtuk. Az lenne jó, ha a nehézségeket örömmel fogadnánk, mert hitünk próbájának állhatatosság a gyümölcse. Tűzben tisztul meg az arany.

Istent arra kérjük ezzel a fohásszal, adjon bölcsességet és erőt, hogy a kísértések, a próbák idején ne torpanjunk meg, ne lépjünk olyan útra, amely bűnbe vezet, ne vállaljunk olyan feladatokat, amelyekhez még nem nőttünk fel, melyeket nem bírunk el. Jó tudni, hogy ebben is kérhetjük Isten irgalmát és bölcs segítségét.

Ha nem úgy kell érteni a szöveget, ahogyan írva van, akkor miért nem változtatják meg, hogy ne érthessük félre?

Nagyon régi, ősi, magyar fordítások ezek. Érezzük, hogy nem tökéletes a mai nyelvezetre való átültetés, de a keresztény egyházak értékes, antik kincsként őrzik és mondják ezt az ökumenikus szöveget. Ahogyan a közlekedési táblák üzenetét is meg kell ismerni, ugyanúgy a szent szövegeket is tanulmányozni kell, hogy jól értelmezzük őket.

(Böjte Csaba, Karikó Éva: Párbeszéd a Végtelennel, Helikon Kiadó, 2012)

hirdetés