7 negatív gondolat, ami megfoszt a boldogságtól

Mindannyian tisztában vagyunk test és lélek kapcsolatával. Még Arisztotelész is írt a szenvedélyek testre irányuló hatásairól, illetve az ördögi dolgok által okozott fásultságról és szomorúságról.

Boris Cyrulnik, egy neves francia pszichiáter, aki jól ismeri az emberi szenvedést—zsidóként elszenvedte a náci üldözést a II. világháborúban–, azt írja: „Minden érzelmünk nyomot hagy a testünkön is.”

Preston Ni, a szilíciumvölgyi Foothill College professzora (és egyben kommunikációs előadó 25 éves tapasztalattal) is írt már erről a témáról. Könyvében („Hogyan engedjük el a negatív gondolatokat és érzelmeket” / How to Let Go of Negative Thoughts and Emotions) megjelent egy lista azon negatív érzelmekről, amik megakadályozzák, hogy boldogok legyünk. Preston szerint “Számos tanulmány bemutatta már, hogy a krónikus negatív gondolkodás milyen módon befolyásolja az egészségünket, boldogságunkat és jólétünket”. Így itt az ideje, hogy felfigyeljünk a következő negatív gondolattípusokra:

1. Önmegsemmisítő beszéd

“Nem vagyok képes rá”, “Nem érek annyit”, “Úgysem sikerül”.
Ezek azok a negatív közhelyek, amik sokszor lebénítanak minket, és amikkel korlátokat állítunk saját magunknak. Sokkal jobb inkább úgy nekifeszülni a feladatnak, hogy „Miért ne sikerülne?” és próbálkozni. Képzeld el, hogy egy állást keresel. A „nem vagyok képes rá” hozzáállás már eleve megfoszt rengeteg lehetőségtől. Ne hagyd, hogy ez történjen. Adj magadnak esélyt és próbáld meg.

2. “Számíts a rosszra, és nem lepődsz meg”

Egy gyanakvó ember számára ez az alapállapot. De ha így gondolkozol, nagyon sok embert eltaszítasz, akik pozitív hatással lehetnének az életedre. Ki kell tapasztalni, hogy megérte-e kapcsolatba kerülni az adott emberrel, vagy megérte-e elvállalni az adott feladatot. A negatív gondolkodás egyszerűen gyáva hozzáállás olyan emberek részéről, akik messziről okosnak akarnak tűnni. Soha ne dőlj be az előítéleteknek, amik azt sugallják, hogy úgyis rosszul sül majd el minden. Felesleges mentális korlátokat állítunk, ha csak azért nem cselekszünk, mert valaki előre rosszat jósol.

hirdetés

3. Másokhoz hasonlítjuk magunkat

Tipikus kísértés, hogy másokhoz hasonlítgassuk magunkat. Szociális lények vagyunk, és ösztönszerűen cselekszünk, amikor másokkal való találkozáskor megfigyeljük őket. Ilyenkor vonunk le következtetéseket és illesztjük be őket a már kialakult elképzeléseinkbe. Ha hasonlítgatunk is, az elsődleges cél mindenképpen az legyen, hogy megismerjük a másikat. Az életben (jó esetben) sok olyan emberrel találkozunk majd, akik jobbak nálunk. Ilyenkor jobb, ha az irigység és szégyenérzet helyett hálásak vagyunk a barátságukért, és próbálunk tanulni tőlük.

4. Megragadunk a múltban

A nosztalgia és a melankólia két olyan érzés, amit folyamatosan felügyelnünk kell magunkban. A hangsúlyt mindig az „itt és most” kapja. Nem éri meg a múlton szomorkodni, nyalogatni a sebeinket és arra gondolni, hogy régen mennyivel jobb volt. Nem így kell mások figyelmét felhívni magunkra, avagy aki így cselekszik, nem mozdul semerre, de elvárja, hogy figyeljenek rá. Goethe írt arról, hogy nem érdemes a múlton keseregni, inkább a jelenben kell jobb döntéseket hozni.

5. Mások okolása saját problémánkért

Néha érnek sérelmek minket, megbántanak mások: egy munkáltató igazságtalanul elbocsát egy dolgozót, üzleti partner becsapja társát, egy kolléga hazudik, egy testvér elárulja a családot, a férj/feleség megcsalja a házastársát. De ezek a problémák sosem befolyásolhatják 100 %-ban az életünket. Meg kell találnunk a kiutat a szituációból. Emlékeznünk kell, hogy mi az élet értelme, és arra, hogy felelősek vagyunk a sikereinkért. A hozzáállás a siker kulcsa, állítja Victor Küppers könyveiben.

6. Képtelenek vagyunk megbocsátani saját hibáinkat

Mindenki, minden egyes ember követ el hibákat. Mivel tisztában vagyunk vele, hogy az emberi természet esendő, miért várjuk el magunktól, hogy istenként viselkedjünk? Ha nem vagyunk képesek megbocsátani magunknak, akkor saját makacsságunkról és büszkeségünkről adunk bizonyságot. Mindenképpen foglalkozz a hibával, amit vétettél, figyeld meg, kit bántottál meg, és kérj bocsánatot. Ezek után magadnak is meg kell bocsátanod.

Azok, akik azt mondják, képtelenek megbocsátani maguknak, sok esetben takargatják az igazság egy részét; például a félelmüket, hogy mások nem bocsátanak meg nekik, vagy a mások előtti szégyenérzetüket. Alázatosnak kell lennünk, és nem számít, mennyire mély gödörbe kerültünk, minden adott hozzá, hogy onnan kikerüljünk és előrébb jussunk.

7. Félünk a kudarctól

A félelem néha megbénít bennünket, de ezt nem szabad megengednünk. Megalapozatlan félelem, ha valami olyasmitől rettegünk, ami még nem történt meg. Jó dolog, ha tudjuk mérlegelni nehézségeinket, de ezek inkább abban segítsenek minket, hogy rájöjjünk, miként kerekedjünk felül rajtuk, és ne használjuk a nehézségeket kifogásként tehetetlenségünkre.

forrás: aleteia.org

hirdetés