Blog, Varga Gergő Zoltán

Ha egyszerűen képtelen vagy böjtölni

Nagyböjt vége felé közeledve legalábbis én már megtapasztaltam, hogy milyen elbukni lelkes vállalásunkban és hogyan kristályosodik ki a mindennapi életvitelben minden olyan tett, mikor az Isten helyett sikerül a világi kényelem mellett dönteni. No de mit tehet ilyenkor az egyszerű keresztény?

Gondoltam, jó ötlet lesz lemondani nagyböjt idejére – vagy esetleg még tovább – a sorozatokról, mert nagyon kedves és hívogató volt nekem mindig úgy pontot tenni a napom végére, hogy berakva egy kedvelt részt elaludtam az első fél órán, így haladgatva apránként előre a sztorival, amire amúgy máskor nem szakítanék időt. Aztán gondoltam, jó lesz, ha ezt az időt vagy a Bibliát forgatva imádságban töltöm, vagy inkább alszom helyette, hogy az egész másnapom effektívebben és jobb hangulatban – vagy akár aktívabb Istenkeresésben – teljen.

Teltek múltak a napok és valóban, sorozatot nem néztem, de lassanként szépen bekúsztak a mindenféle alternatív ima- és alvóidő lopó tevékenységek, majd ezek következtében a bűntudatom terhe alatt, hogy hát ha még erre a kicsi időre sem vagyok képes megacélozni az akaratomat, már nem is igyekeztem annyira odafigyelni az ilyetén dolgaimra.

Pedig akárhonnan nézem, sehol nem mondott ilyet Jézus, hogy „ha nehéz és elbuksz, add föl” vagy „egyébként bőven elég az üdvösséghez, ha csak a nagyböjtben igyekszel”.

Tény, hogy a keresztény élet és az Isten akaratának való engedelmesség minden órában egy nehéz döntés elé állíthat minket, ami sokszor nyűg lehet. De jusson eszünkbe, hogy ez a fajta terhes engedelmesség, amelyben Krisztus jár előttünk abszolút példával (és amit egyébként a keresztúton magunk is oly gyönyörűen megtapasztalhatunk, ezt a szeretetből való teljes önátadást), egy nagyon jó jelzője annak, hogy a mi végső helyünk nem e világban van. Az engedelmesség, amit mai nyelven nevezhetnénk az Isten akaratával való tökéletesen szinkronizált kooperációnak is, a paradicsomi körülmények között egyáltalán nem volt egy nehézségekkel, vagy fájdalmakkal járó küzdelem, viszont amint bejött a világba a bűn és az alapvető közeggé vált számunkra, így igen nagy terhet ró ránk, hogy az Istenben maradjunk. De azt hiszem erről is beszél Jézus, mikor azt mondja „az én igám édes, az én terhem könnyű.”

Végül kifundáltam magamnak, hogy ha még a hosszantartó, folyamatos lemondás útján serényen bukdácsolok is, azért pontosan tudom egyéb aspektusait szemlélve az életemnek, hogy találhatok még bőven böjtölni való alapanyagot. Nekem korán felkelni meglehetősen nehéz (biztos vagyok benne, hogy éjjeli bagoly olvasóink most egy szomorú sóhaj társaságában képesek nagyon együtt érezni) és milyen remek ötlet lenne, ha – átfedésben az Eucharisztikus Kongresszusra való készülettel – a szent háromnap közelségében felajánlanék Istennek egy önmagam ellen gerillamód elkövetett hajnali szentségimádást szentmisével egybekötve, ráadásul mindezt hétvégén. Kerítettem is magam mellé még egy embert, aki segít megtartani ebben az igyekezetben, és hogy szombat reggel együtt vethessük neki magunkat a kihalt utcáknak.

Mindezt csupán az eme dolgok fölött érzett örömöm miatt szándékoztam megírni és azért, hogy megosszam az élményemet, ha nem ment így, talán mehet úgy is. Mert semmi más dolgunk nincs, csak igyekezni rajta maradni azon a szűk ösvényen, amelyet Ő, aki a leginkább szeret minket, már kitaposott számunkra.

Varga Gergő Zoltán

Ne feledd, a megosztással evangelizálhatsz!

Előző bejegyzés Következő bejegyzés

1 Komment

  • Válasz Veronika 2018. 03. 21. 21:43

    Ez a cikk a legjobbkor született, legalábbis számomra nagyon betalált, pontosan így érzek a napokban én is.
    Jó ezt olvasni, hogy nem csak én gyengülök el. Már furdalt a lelkiismeret, hogy igazán 4 dolgot fogadtam meg a böjt elején, lemondok a kávéról, naponta csak 3szor eszek, de csak egyszer lakom jól és nincs nasi, nem iszom pálinkát és minden nap olvasom a szentírást. Utóbbi kettőt tartom is rendesen, de a kávé vissza-vissza kúszott, igaz cukor vagy tej nélkül, mondván, hogy azért mégis legyen benne egy kis önmegtartóztatás, a nasi is vissza-vissza kúszik, igaz csak előételként az ebéd előttre, vagy levezetésként a kevéske kaja utánra, vagy csak azért, hogy “az a picike ne maradjon már meg”…. aztán ahogy megiszom a kávém, rögtön bűntudatom van, hogy Jézus mit élt át értem, én meg egy kávéról nem tudok lemondani?
    Megkísért az ördög, mert ezt ő teszi velem. Kompenzálok…. azt mondom elmegyek hétköznapi misékre és a templomi keresztútra, adományozok több helyre is. Mégis emészt a bűntudat, amiért megiszom az a napi egy kávét. Ennyire gyenge, gyarló ember vagyok, aki egy kávéról nem tud lemondani, miközben arról elmélkedik, hogy valaki az életéről mondott le értem? Normális, hogy ennyire bánt a dolog, vagy ezt a bűntudatot is az ördög műveli? Bizonytalan lettem, ellensúlyozza-e a jóra törekvés az apró elbukásokat. El kell csendesednem, hogy meghalljam az Úr szavát. Hátha üzen valamit. Bűn, ha elbukom a böjti fogadalmam, vagy csak a gyengeségem jele? Meg kellene gyónni ezt, vagy elég a mégtöbb imával és jó cselekedettel jóvátenni, ha megbánom a dolgot?