Blog, Vágvölgyi Gergely

Így neveld a ministránsodat

Több mint tíz évnyi ministránsvezetés után a napokban átadtam a helyem a következő generációnak. Így van ez jól: hosszú oltárszolgálat után most az alapítandó családomon keresztül kell szolgálnom, jöjjenek a lelkes fiatalok, akik új lendületet hozhatnak egy közösség életébe.

Szerintem ministrálni hatalmas dolog! Óriási megtiszteltetés és felelősség egyben. Sokat adhatsz, miközben rengeteget kapsz. Isten és közösség felé, Istentől és közösségtől. Erről szeretnék írni.

Újpesti ministránscsapatunk csupa remek egyéniségből áll. Immáron a harmadik papi hivatás indul közösségünkből másfél évtized alatt és ott van a hivatás magja még többekben. Olyan fiúk közössége, akik rendkívül értékesek és különlegesek. Mindenkinek megvan az a talentuma, ami kiemeli.

Az elmúlt sok-sok évben egy kicsit a barátjuk, egy kicsit a vezetőjük, egy kicsit amolyan pótapuka lehettem. Sokszor egészen váratlan témákat vetettek fel, kérték ki a véleményemet a srácok, miközben várták, hogy amiről beszélünk, hogyan valósul meg az életben. Merthogy egy ministráns közösség elsőszámú és legfontosabb feladata természetesen a liturgiában való szolgáló részvétel, de egy ilyen csapat élete másról is szól. Nem elég vasárnaponként együtt állni az oltár körül, közösséget kell építeni. Nekünk, a kor kihívásaival szembekerülő fiataloknak hatványozottan szükségünk van erre: egy erős közösségre, ahol gyökeret ereszthetünk, ami megtart, ami mintákat ad, ami elfogad, ami bátorít, ami szeretettel vesz körül. A szociológiának és pszichológiának hála pontosan tudjuk, milyen döntő a kortárscsoportok szerepe jellemfejlődésünk során. Ezek a közösségek pedig alkalmasak lehetnek arra, hogy akár a rázósabb, lázadással fűszerezett évek során is fogódzót és eligazodási pontot adjanak.

Megannyi tábor, kirándulás, találkozó, liturgiapróba és különböző közösségi program után bátran állítom:

az egyik legnagyobb ajándék az életemben, hogy ministrálhattam és ministránsokat vezethettem.

Látom felnőni azokat, akiket kicsikként még én hívtam az oltárhoz, invitáltam a közösségbe. Látom, ahogy nagyon értékes ember válik belőlük, ahogy bátran hozzálátnak, hogy megvívják első küzdelmeiket az életben. Közben barátokká válnak, egyre aktívabb szerepet töltenek be az egyházban és többen közülük már készen állnak rá, hogy mindazt, amijük van, továbbadják a kisebbeknek.

Ministránscsapatommal Kolozsváron

Mindez nagy felelősség. Azok, akik csoportokat vezetnek, gyerekekkel, fiatalokkal foglalkoznak, pontosan tudják,

mire gondolok. Ugyanakkor nagy lehetőség is: részt vállalni a jövő reménységeinek fejlődésében, nevelésében, gondozásában. Nem helyettesítve sem szülőt, sem tanárt, hanem valami mást adni. És tényleg nagy ajándék, mert miközben ezen fáradozol, folyamatosan azt tapasztalod, hogy sokkal többet kapsz, mint amennyit valaha is adni tudnál. Rendkívüli hála van bennem mindezért.

Azoktól, akik a jövőben is ministránsokkal foglalkoznak, azt kérem; legyetek mindig ott ezek mellett a fiatalok mellett, bátorítsátok őket, szeressétek nagyon – mert a keresztény jövőt gondozzátok!

Vágvölgyi Gergely

3 hozzászólás

  • Válasz Elinor 2017. 08. 23. 11:13

    Igen, valóban nagyon szép szolgálat, de nálatok miért nem ministrálnak lányok? Miért nem engeditek őket oda az oltárhoz?

    (Elnézést, ha nem így van, de nekem a cikk és a fotók alapján ez jött le).

  • Válasz Vágvölgyi Gergely 2017. 08. 23. 18:22

    Valóban így van, a mi plébániánk megtartotta ezt a hagyományt. A lányoknak külön kórus alakult, ahol örömmel szolgálnak.

  • Válasz rtzui 2017. 08. 23. 22:35

    Én emlékszem rá, hogy régebben voltak ott is ministráns lányok (ha nem is sokan), de jó, hogy sikerült visszatérni a hagyományhoz, mert ez azt mutatja, hogy (legalább) arrafelé megint van elég fiatal. 🙂