Blog, Hodász András

15 katolikus reakció 15 kérdésre – 2. rész

Folytatjuk a hétfőn megkezdett sorozatot, amiben megpróbálunk röviden válaszolni néhány gyakran felmerülő kérdésre a katolikus egyház tanításával kapcsolatban. Következzen újabb öt kérdés!

A katolikus egyház hozzáadott könyveket a Bibliához.

A Biblia Jézus korában nem úgy nézett ki, mint ma, hogy bemész a boltba, és leveszed a polcról a szépen bekötött könyvet. Jézus korában (amikor még csak az Ószövetség létezett leírva), úgy képzeld el, hogy voltak különálló iratok, amiket a zsidó közösségek olvastak, de nem volt még végleges ezeknek a könyveknek a listája, azaz nem volt még kimondva, hogy a sok használatban lévő könyv közül melyiket kell sugalmazottnak, isteninek tartani. Például volt közösség, ami olvasta Hénok jövendöléseit, volt, ami nem. Ugyanígy nem volt egyértelmű például Ezekiel könyve vagy az Énekek éneke. A könyvek pontos jegyzékének első összeállítását a zsidó közösség végezte el Kr. u. 90-ben Jamniában. Ez más sorrendű jegyzék, mint amit a katolikus egyház használ, és hét könyvvel kevesebb. Amikor az egyházban a 16. században lezajlott a reformáció, a reformátorok ezt a jegyzéket fogadták el. Van azonban némi probléma ezzel. Ha figyelmes vagy az évszámokra, te is könnyen rájössz: Kr. u. 90-ben már megszületett a kereszténység, sőt már majdnem hatvan éve térítettek az apostolok, elsősorban a zsidó hitűek között. Ez nagyon sok vitát, haragot és háborúskodást szült. Különösen fájdalmas volt, hogy – amint azt már az előző cikkben írtam – a zavargások megfékezésére a római birodalom Kr. u. 70-ben lerombolta a Jeruzsálemi templomot, a zsidó vallás fő szentéjét, kiirtotta a papi családokat, és kitiltotta a választott népet Jeruzsálemből. (Ezzel a zsidó kultusz meg is szűnt, nem véletlen, hogy ma a zsinagógákban gyűlnek össze imádkozni, de áldozatot sehol a világon nem mutatnak be.) Ez hatalmas tragédia volt számukra, és leginkább a keresztényeket okolták érte. Tulajdonképpen azért hívták össze 90-ben Jamniába a gyűlést, hogy kiátkozzák a keresztényeket, és világossá tegyék, hogy különböznek tőlünk, továbbá ez a gyűlés határozta meg az ószövetség könyveinek jegyzékét is. A könyvek listáját pedig úgy állították össze hogy direkt ne a keresztények által használt legyen. Ezért én nem tartom szerencsésnek ha ezt vesszük át mi is. Nem véletlen, hogy a korai keresztény egyház sem tett ilyet. Kimutatták az egzegéták (a Biblia tanulmányozásával foglalkozó tudósok), hogy maguk az evangélisták, és az újszövetség szerzői is a keresztény kánont, azaz a mi általunk használt szövegváltozatot használták, amikor idéztek az ószövetségből. Ha nekik jó volt, akkor – úgy gondolom – nekünk is jó lesz.

Senki sem kényszeríthető arra, hogy higgyen valamiben. Ezért káros a babák megkeresztelése 

Milyen igaz! Micsoda dolog egy gyermeket arra kényszeríteni, hogy szerető családban nőjön fel!  Meg se kérdezik, hogy elfogadja-e ezt a két embert anyukájának és apukájának, csak egyszerűen odaadják a kezükbe a szülészeten, és ez ellen a gyermek nem tehet semmit! Sokkal humánusabb megoldás lenne Rousseau elgondolása: minden gyereket ki kéne tenni az erdőbe, hogy ott nőjön fel, ahol semmiféle társadalmi hatás nem éri, nem nevelnek belé ideológiákat, csak a természet neveli (mert ugye a természet ideológiamentes), így – amennyiben túléli ezt a kalandot és megéri a felnőtt kort – maga döntheti el, hogy mit hisz. (Zárójelben jegyzem meg, Rousseau, a nagy nevelési tanácsadó, mind az öt gyerekét árvaházba adta abban a korban, amikor az árvaházi gyerekek alig tíz százaléka élte meg a felnőttkort.) El kell, hogy keserítselek: elméletnek szép, de nem működik. A gyerek az erdőben nem sokáig bírja, ha pedig társadalomban nő fel, mindenképp hatással vannak rá különféle ideológiák, amiket épp úgy elsajátít, mint a késsel-villával evést. A gyermek ösztönösen megtanulja a szülei világnézetét is. Nem létezik ideológiamentes nevelés. Akkor pedig miért ne nevelhetném abban a hitben, amit jónak tartok? Hogy kényszer lenne? Nem hinném. Kérdezd csak meg a kamasz gyerekek szüleit. A kamaszkornak épp ez a szerepe: megküzdeni azzal, hogy a szüleim világnézete (hite, politikai, társadalmi véleménye) az enyém-e. Vannak gyerekek, akik ilyenkor teljesen más irányba mennek tovább, és vannak, akik belátják, hogy immár felnőtt fejjel is el tudják fogadni a szüleik hitét. Akárhogy is: meghozza a saját döntését, onnantól már az övé.

Hogy egy kicsit biblikus is legyek: Isten nem véletlenül rendeli el a körülmetélést a nyolcadik napon.  Ahogy a gyereknek szüksége van ételre a növekedéshez (arról sem dönthet, hogy akar-e enni) és szerető családra az érzelmi fejlődéshez, úgy szüksége van a lelki családra is, amibe belenő, ami által elsajátítja a hitet, és amiből lelkileg táplálkozik. Egy támogató környezetre, amitől lehet, hogy kamaszkorában elfordul egy időre, amíg megharcolja a saját identitásának kialakulását, de jó esetben vissza is talál hozzá.

Végre! Az egyház halad a korral!

Szívesen együtt örülök veled, bár kérdés, hogy pontosan mire gondolsz? Arra, hogy a papok most már okostelefonról mondják a zsolozsmát, ezért kevesebb fát vágnak ki? Vagy egy erkölcsi tanítás megváltozását látod? Ha így van, akkor valamit nagyon elrontottunk! Meg kell értened, hogy miért alapította Jézus az egyházat! Két okból: azért, hogy az ő kegyelmi adományai folyamatosan táplálják a világot (ezeket hívjuk szentségeknek, hét van belőle), és hogy legyen egy közösség, ami őrzi a kinyilatkoztatást. Gondolkodtál már azon, hogy milyen érdekes, hogy Jézus maga egyetlen sort sem írt a Bibliában, sőt a közvetlen apostolai is keveset? Ehelyett rábízta a tanítását egy közösségre, akinek hivatása eldönteni, hogy az újonnan felmerülő kérdésekkel kapcsolatban mi Isten akarata. Ezért mondja Jézus, hogy “aki titeket hallgat, engem hallgat” (Lk 10,16). Ennek első megnyilvánulását a Jeruzsálemi zsinatnak nevezett apostoli gyűlésen látod, amit az Apostolok Cselekedeteinek 15. fejezetében találsz. Az a kérdés merül fel ugyanis a korai egyházban, hogy a pogányságból megtérőket körül kell-e metélni, vagy elég, ha csak megkeresztelik őket. Erre összegyűlnek az apostolok, és mivel Jézus erről nem mondott semmit, megvitatják és átimádkozzák, hogy mi Isten akarata ebben a kérdésben. Aztán döntenek, és ennek a döntésnek súlya, tekintélye van. Konkrétan úgy kezdik a döntés kihirdetését, hogy “Úgy tetszett a Szentléleknek és nekünk…” (Apcsel 15, 28). Ugyanez történik a követekező 2000 évben minden egyes zsinaton: a püspökök (akik az apostolok utódai) összegyűlnek, és döntenek az aktuálisan felmerülő kérdésekről. Akkor végzik jól a dolgukat, ha a döntéseik összhangban vannak a kinyilatkoztatással. Látod? Senkinek nincs hatalma a kinyilatkoztatást megváltoztatni. Az egyház csak abban dönthet, hogy egy új kérdésre a Szentírás fényében mi a válasz. Lehet, hogy ez alapján úgy tűnik a világ szemében, mintha nem haladna a korral, de azt gondolom, hogy Jézus követőiként nem az a feladatunk, hogy megfeleljünk a világ elvárásainak. Haladjunk a korral? Ami a megfogalmazást, a kommunikációs csatornákat illeti: igen. Ám az evangélium, a hit tartalma nem változik.

A nőknek joguk van eldönteni, hogy mi legyen a testükkel!

Ebben teljesen egyetértünk! Sajnos azonban azt gyanítom, hogy te most az abortuszra gondolsz, és itt kezdődnek a problémák. Az első probléma: kétlem, hogy akiről beszélünk, a nő saját teste lenne. Igaz: benne van, de különbözik tőle. A DNS állománya ugyanis teljesen egyedi a fogantatása pillanatától kezdve. A DNS különböztet meg minden embert, nincs belőle két azonos. Emellett annak a kis sejtcsomónak minden szerve saját. Tudtad, hogy a szíve a 22. napon (más számítás szerint a hatodik héttől) kezd el dobogni? Az anya még nem is tudja, hogy várandós, már egy önálló szív dobog a szíve alatt. Hogy az anya saját teste lenne, amiről önállóan dönthet? Nem hinném. A másik probléma: embernek tekintsük-e? Mondd el nekem, hogy ha szerinted az a sejtcsomó nem ember, akkor mégis mikor válik azzá? Hol van az a pillanat, amikortól kezdve számolhatjuk az önálló létét? Ugyanis a születésig nincs egyetlen olyan meghatározható mozzanat sem, ahol a fejlődése kiugróan megváltozna, amit úgy határozhatnánk meg, hogy na, innentől kezdve ember. Valami pedig, ami nem ember, nem lesz pusztán azáltal emberré, hogy nagyobb lesz. Tudod, a “csak egy sejtcsomó” elmélet nagyon veszélyes. Ma több országban már végeznek születés közbeni abortuszt, hiszen – mondják – amíg nem sírt fel, még nem ember. Az orvos megvárja, amíg kibukkan a gyermek feje, és összeroppantja. Durva? Az. De ha elfogadjuk a “sejtcsomó elméletet”, akkor logikus.

Látva a jelenlegi gyakorlatot, bennem felmerül néhány kérdés: mikor kezdődik a meddő pár gyerekének élete, és mikor az egyéjszakás kaland során fogant gyereké? Akik évek óta próbálkoznak, hidd el, hogy az első halvány jelre már örülnek. Ám persze ha valaki nem szeretne gyereket, még néhány hónapig elvetetheti. Hol itt a logika? Emellett a magyar törvények szerint egy gyermek a fogantatásától kezdve örökölhet, sőt az alaptörvény szerint megilleti az emberi méltósághoz való jog. Érdekes! Az élethez pedig nincs joga? Újra kérdezem: hol itt a logika? Az Egyház azt tanítja, hogy minden megfogant életet embernek kell tekinteni. Innentől már nem dönthetünk az élete felől. Egyetlen esetet ismerünk el: ha az anya élete veszélyben van, akkor szabad őt gyógyítani, még akkor is, ha ez veszélyezteti a magzat életét. Például egy méhen kívüli terhesség esetében. Ebben az esetben nem az a célunk, hogy megöljük a magzatot, hanem hogy megmentsük az édesanyát. Ez azonban csak arra az esetre vonatkozik, ha az édesanya a beavatkozás nélkül meghalna. Ha például a vizsgálat eredményei Down-kór gyanút mutatnak ki, hazug érvelésnek tartom, hogy a babának jobb ha meghal. Egyrészt a Down vizsgálat még ma sem elég pontos, és az orvosok félve a műhiba perektől, inkább bedobják ezt a gyanút, hogy később ne őket hibáztassák. Másrészt: miből gondoljuk egyáltalán, hogy a Down-szindrómával született gyerek boldogtalan? Sokszor sokkal boldogabb életet él, mint a mentálisan ép társai. Nem arról van-e szó inkább, hogy az anya ijedt meg a nem várt nehézségtől? Ebben az esetben pedig az abortusz puszta önzés, amit megpróbálunk kimagyarázni.

Azt olvastam az újságban, hogy Ferenc pápa mindent megváltoztat. 

Korábban média szakot végeztem, tudnék mesélni az újságokban megjelent hírekről… Elég az hozzá, hogy érdemes gyököt vonni minden esetben. Ám egy fontos kérdést felvet ez a mondat: van-e joga megváltoztatni a pápának az isteni kinyilatkoztatást? És a válasz: nincsen. Még akkor sincs, ha az egyház tévedhetetlennek tartja a Szentatyát. Hogy értem ezt? Az egyház állásfoglalásai között vannak olyan dolgok, amik az isteni kinyilatkoztatáshoz tartoznak (pl. a Biblia tanítása), ezek megváltoztathatatlanok. Tehát a pápa hiába akarná kijelenteni, hogy igazából nem egy Isten van, hanem öt, attól nem változik meg az Egyház tanítása, csupán a pápa esik eretnekségbe, és ennek következtében, az egyházi törvénykönyv szerint, automatikusan elveszti a hivatalát. Vannak azonban olyan tanításai az egyháznak, amik nem tartoznak szorosan a kinyilatkoztatáshoz, hanem egyházi törvények, ezek megváltoztathatók. Ilyen például, hogy szembe, vagy háttal misézzünk, vagy hogy a pápaválasztásokor milyen szavazati aránnyal lehet győztest hirdetni, esetleg, hogy nősülhessenek-e a papok vagy ne. Ez utóbbinak például biblikus alapjai vannak, Pál ajánlja, de nem “kötelező”. Tehát vannak dolgok, amiket megváltoztathat, és vannak, amiket nem. Az a tapasztalat, hogy minden pápa alakít valamit a szabályokon, de a kinyilatkoztatáshoz tartozó dolgokat nem változtathatja.

Folytatása következik!

A cikk folytatását itt találod.

Támogasd Te is a 777 evangelizációját!

Ne feledd, a megosztással evangelizálhatsz!

Előző bejegyzés Következő bejegyzés

Még nem érkezett hozzászólás