#csakegygondolat

#csakegygondolat – A “szabadságról”

Nem tagadhatjuk, hogy hatalmas tisztelői vagyunk F. M. Dosztojevszkijnek. Az alábbi gondolatmenet fantasztikus művéből, A Karamazov testvérekből származik.

“A világ szabadságot hirdetett – az utóbbi időben kivált -, és mit látunk ebben a szabadságban? Csakis rabságot és öngyilkosságot! Mert a világ azt mondja: “Ha vannak szükségleteid, elégítsd ki őket, mert ugyanolyan jogod van hozzá, mint a legelőkelőbb és leggazdagabb embereknek. Ne félj kielégíteni, sőt még gyarapítsd is őket” – ez a világ mostani tanítása. Éppen ebben látják a szabadságot. És mi az eredménye ennek a szükségletek növelésére irányuló jognak? A gazdagoknál az elkülönülés és a lelki öngyilkosság, a szegényeknél pedig – a gyűlölet és a gyilkosság, mert jogokat ugyan adtak nekik, de a szükségletek kielégítésének eszközeit még nem mutatták meg. Azt állítják, hogy a világ egyre inkább egyesül, testvéri közösséggé tömörül azáltal, hogy csökkenti a távolságokat, és a levegőn át közvetíti a gondolatokat. Ó, jaj, ne higgyetek az emberek ilyenfajta egyesülésében. Ha a szabadságot az igények növelése és mielőbbi kielégítése gyanánt fogják fel, eltorzítják tulajdon természetüket, mert sok értelmetlen és ostoba vágyat, szokást és képtelennél képtelenebb ábrándot fejlesztenek ki magukban.”

Előző bejegyzés Következő bejegyzés

1 Komment

  • Válasz Kiss Ágoston 2017. 09. 22. 20:23

    Ez ma is aktuális! Nekem ugyanakkor ez a kedvenc idézetem tőle:
    ” a csodák szerintem sohasem ejtik zavarba a realistát, és nem is a csodák hajlítják a hit felé. Az igazi realista, ha nem hivő, mindig talál magában erőt és képességet arra, hogy ne higgyen még a csodának se, ha pedig a csoda megcáfolhatatlan tényként áll előtte, akkor inkább a saját érzékeinek nem hisz, semhogy lehetségesnek tartsa azt a tényt. Ha mégis lehetőnek tartja, csak mint olyan természeti tényt fogadja el, amelyet mindeddig nem ismert. A realistánál nem a csoda szüli a hitet, hanem a hit a csodát. Ha egyszer a realista hinni kezd, akkor éppen realizmusánál fogva okvetlenül el kell fogadnia a csodát is. Tamás apostol kijelentette, hogy nem hiszi el az Úr megjelenését addig, amíg nem látja, amikor pedig látta, azt mondta: „Én Uram, én Istenem!” A csoda késztette arra, hogy szilárdan higgyen? Az a legvalószínűbb, hogy nem; hogy csakis azért hitt, mert hinni akart, és lelke mélyén már akkor odaadóan hitt, amikor azt mondta: „Nem hiszem el, amíg nem látom.”