#csakegygondolat

#csakegygondolat – A “szabadságról”

Nem tagadhatjuk, hogy hatalmas tisztelői vagyunk F. M. Dosztojevszkijnek. Az alábbi gondolatmenet fantasztikus művéből, A Karamazov testvérekből származik.

“A világ szabadságot hirdetett – az utóbbi időben kivált -, és mit látunk ebben a szabadságban? Csakis rabságot és öngyilkosságot! Mert a világ azt mondja: “Ha vannak szükségleteid, elégítsd ki őket, mert ugyanolyan jogod van hozzá, mint a legelőkelőbb és leggazdagabb embereknek. Ne félj kielégíteni, sőt még gyarapítsd is őket” – ez a világ mostani tanítása. Éppen ebben látják a szabadságot. És mi az eredménye ennek a szükségletek növelésére irányuló jognak? A gazdagoknál az elkülönülés és a lelki öngyilkosság, a szegényeknél pedig – a gyűlölet és a gyilkosság, mert jogokat ugyan adtak nekik, de a szükségletek kielégítésének eszközeit még nem mutatták meg. Azt állítják, hogy a világ egyre inkább egyesül, testvéri közösséggé tömörül azáltal, hogy csökkenti a távolságokat, és a levegőn át közvetíti a gondolatokat. Ó, jaj, ne higgyetek az emberek ilyenfajta egyesülésében. Ha a szabadságot az igények növelése és mielőbbi kielégítése gyanánt fogják fel, eltorzítják tulajdon természetüket, mert sok értelmetlen és ostoba vágyat, szokást és képtelennél képtelenebb ábrándot fejlesztenek ki magukban.”

1 Komment

  • Válasz Kiss Ágoston 2017. 09. 22. 20:23

    Ez ma is aktuális! Nekem ugyanakkor ez a kedvenc idézetem tőle:
    ” a csodák szerintem sohasem ejtik zavarba a realistát, és nem is a csodák hajlítják a hit felé. Az igazi realista, ha nem hivő, mindig talál magában erőt és képességet arra, hogy ne higgyen még a csodának se, ha pedig a csoda megcáfolhatatlan tényként áll előtte, akkor inkább a saját érzékeinek nem hisz, semhogy lehetségesnek tartsa azt a tényt. Ha mégis lehetőnek tartja, csak mint olyan természeti tényt fogadja el, amelyet mindeddig nem ismert. A realistánál nem a csoda szüli a hitet, hanem a hit a csodát. Ha egyszer a realista hinni kezd, akkor éppen realizmusánál fogva okvetlenül el kell fogadnia a csodát is. Tamás apostol kijelentette, hogy nem hiszi el az Úr megjelenését addig, amíg nem látja, amikor pedig látta, azt mondta: „Én Uram, én Istenem!” A csoda késztette arra, hogy szilárdan higgyen? Az a legvalószínűbb, hogy nem; hogy csakis azért hitt, mert hinni akart, és lelke mélyén már akkor odaadóan hitt, amikor azt mondta: „Nem hiszem el, amíg nem látom.”