Blog

Miért nem veszik komolyan a keresztény fiúk a randizást?

Samuel Brebner egyik új cikkében öt okot sorol fel, amelyekben leírja, hogy a keresztény fiatalok, különösen a fiúknak egy része miért is nem randevúzik.

Fiatal keresztény férfiak, van egy kis probléma!

Olyasfajta problémával állunk szemben, ami bátorságot és magabiztosságot fog igényelni a megoldás érdekében. Ez a probléma sok keresztény testvérünket érinti, talán téged is. Nem utolsó sorban pedig egy olyan problémáról beszélünk, ami egyben kiábrándító fiatal keresztény lány barátainkra, ismerőseinkre nézve is.

Ugyanis nem hívjuk őket randevúzni.

Márpedig ez sosem volt probléma uraim. Édesapámnak rengeteg olyan emléke van, amikor biciklin kísérte hazáig a számára legcsinosabb lányt a fiatalok közösségi alkalmáról; nagyapám pedig híres volt arról, hogy majd’ mindegyik fiatal hölgyet táncba vitte az adománygyűjtő bálok alkalmával.

Azonban Joshua Harris – I Kissed Dating Goodbye ( magyarul Búcsú a randevúktól címen jelent meg – a szerk.) című könyvében rávilágít arra, hogy napjaink kapcsolati modelljei, a randizás – megváltoztak. Keresztény körökben is „belopta” magát egyfajta problémás hozzáállás.

Ismét felteszem tehát a kérdést: fiatal keresztény barátaim, miért nem randizunk?

Mert túlságosan is a „nagyőre” fókuszálunk

Biztosan sokaknak jött már szembe, hogy akkor érdemes belekezdeni a randizásba, ha már készek vagyunk a házasság irányába orientálódni az életben. És ez nem rossz, sőt jó tanács mert ezáltal őszintén, céltudatosan és tisztelettel leszel képes megnyilvánulni a másik fél felé. Azonban túlontúl gyakori az a forgatókönyv, amikor ezt az elgondolást alkalmazva úgy érezzük, hogy azért nem kellene randira hívni a lányt, mert nem úgy tűnik, mert nem vagyunk benne elég biztosak, hogy ő lenne az igazi. Ennélfogva a randevú meghiúsul, mert a férfi, aki – hacsak némileg is, de vonzódik egy lányhoz – azon tépelődik, hogy vajon a kiszemeltje-e a jövendőbelije is egyben?

Úgy tűnik elfelejtettük, hogy azt, hogy ő lesz-e életünk párja, vagy sem, úgy lehet kideríteni, hogy igenis elhívjuk randizni.

Szóval, ha megvan a szándék arra, hogy elhívj valakit egy kávéra, semmi szükség arra, hogy előtte méricskéld az illető érdemeit, úgy, mint utódaid lehetséges édesanyját (sőt, valójában jobb, ha nem is teszed). Egyszerűen csak gondold azt, hogy „igen, jó lenne megismerni jobban is, ezért el kellene hívnom őt valahova.”

Túl komolyan vesszük a randevúzást

A randizás tényleg nagy dolog a legtöbb fiatal keresztény számára. A párkapcsolatban akár hetekig, hónapokig is fontolgatunk dolgokat, mielőtt megtennénk a következő lépést. Ha elkezdünk randizni, úgy érezzük, hogy a párkapcsolatnak mindenképp a házasság felé kell tartania, pedig ez nem feltétlenül igaz, mert az ismerkedéshez és egymás valódi felfedezéséhez fontos a nyugodt környezet.

Ennek a komolyságnak, úgy vélem, része az a (berögződött) meggyőződés, hogy minden egyes randevú alkalmával a szíved egy darabját adod annak akivel éppen vagy. Sokak számára ez a felismerés a fent említett könyvből köszönt vissza először. A könyv egy gyönyörű esküvői jelenettel kezdődik, ahol a menyasszony és a vőlegény az oltár előtt áll, készen arra, hogy megesküdjenek. És mégis, ahogy elkezdődik az eskütétel, egy nő az összegyűltek közül kilép a vőlegény mellé és megfogja a kezét. Ezt követően ismét kilép egy nő és ugyanígy tesz. Majd még egy és még egy… Mindegyik egy-egy randipartnert képvisel ily módon, akiknek a vőlegény szíve egy darabját adta. Ez a kép kissé „hűvös” és idegen egy esküvőn, valamint azt gondolom, hogy az olvasóban kivált egyfajta vonakodást a randizás iránt.

Joshua Harris és más, ebben a témában megírt könyve az 1990-es években és az ezredforduló környékén íródott, mert a társadalom hozzáállása egyre inkább alkalmivá vált az olyan dolgokhoz, mint a szerelem, szexualitás és a kapcsolat – amelyek jellegükből adódóan nem alkalminak lettek teremtve.

A probléma viszont akkor is felmerülhet, ha félreértjük Harris könyvét, aminek következtében a randizásra is furcsa szemmel tekintünk, még akkor is, ha egyébként betartjuk a megfelelő fizikai és érzelmi határokat. A helyes randizás kapcsán pedig nem kellene, hogy attól féljünk, hogy lelkünk egy darabját minden egyes randin elhagyjuk. Egyszerűen csak egy egészséges, élvezhető módozatnak kellene lennie, ami alapján képesek leszünk eldönteni, hogy belevágjunk-e egy romantikus párkapcsolat kialakításába.

Téves elvárásaink vannak

Fontos, hogy magasra tegyük a mércét. Kedvesség, nagylelkűség, alázat, humor, bátorság, hit és becsületesség – ezek mind nagyszerű értéknek számítanak, amikor a potenciális partner tulajdonságait vesszük figyelembe.

Attól tartok, hogy téves elvárásokat támasztunk a leendő párunkkal szemben. A korábban említett tulajdonságok mellett egy pörgős, extrovertált lányt keresünk jó testalkattal, sikeres karrierrel és közös érdeklődési körökkel. („Te is ötödszörre olvasod a Gyűrűk urát? Hihetetlen!”)

Vagy talán nem törődünk azzal, hogy a hölgy szereti-e annyira Gandalfot, mint mi, de elvárjuk, hogy már most szent legyen. Nemcsak hogy meg kell lennie benne az összes korábban felsorolt erénynek, de mindnek állandóan meg kell mutatkoznia, és soha meg nem botolhat.

Valójában senki, akivel randizol, nem lesz pontosan olyan, amilyennek te szeretnéd. A kapcsolat lényege, hogy arra hívjátok egymást, hogy jobbá váljatok. Ez azt jelenti, hogy van helye a javulásnak. Lesznek hibái, fájdalmai, rossz szokásai – épp úgy, mint neked.

Úgy érezzük, nem randizhatunk a barátainkkal

A fiú találkozik a lánnyal, együtt töltik a szabadidejüket, a fiúnak tetszik a lány és aztán… nem történik semmi. A kapcsolat megreked, mert a fiú nem akarja „tönkretenni a barátságot”. Ismerősen cseng?

Ha ez az, ami megakadályoz abban, hogy megtedd a következő lépést, az a gondolat segíthet, hogy talán nem arra vagytok teremtve, hogy „barátok” maradjatok örökre.

Andrew Swafford szerint egyik vagy másik irányba, de a kapcsolat meg fog változni, ahogy az élet megy tovább. Ezt írja: „Vagy feleségül fogod venni ezt a lányt, vagy máshol fogod megtalálni a hivatásodat” (amely esetben, ha vonzalmat érzel a lány iránt, valószínűleg nem tanácsos, hogy ugyanolyan közel maradj hozzá, mint amilyen közel most vagy).

Van-e ebben kockázati tényező? Persze! Tudatni a lánnyal, hogy hogyan érzel iránta, és így vagy úgy, de ez meg fogja változtatni a barátságot. Viszont ez olyan kockázat, amit érdemes vállalni. Vagy viszonozza a lány az érzéseidet (*pacsi*), abban az esetben kezdődhet a randevúzás! Vagy nem viszonozza, és az fájdalmas, de most legalább tisztázva van a kapcsolat.

Mindig tépelődünk

Túl sokszor, úgy gondolom, a határozatlanság jellemzi életünk ezen területét. Nem akarunk rossz döntést hozni, ezért minden lehetőséget ezerszer átgondolunk, és jól kivesézünk, annyira, hogy a cselekvés előtt meggondoljuk magunkat.

Ez nem azt jelenti, hogy Isten nem akarja, hogy bizonyos időszakokra egyedül legyen az ember. A középiskola után egy évig misszionáriusi munkát végeztem, és végig szándékosan egyedülálló voltam. De amiről beszélek, az hogy az egyedüllétnek célja van, és nem a döntésképtelenség eredménye kellene, hogy legyen.

Ha úgy gondolod, hogy házasságra vagy meghívva, és elég idős vagy ahhoz, hogy ez szóba jöjjön, akkor miért nem ismerkedsz? A házasságról gondolkodni nem elméletben szoktunk, hanem egy bizonyos emberrel történő házasságra gondolunk. Az egyetlen módja, hogy kiderítsd, ki az a személy, hogy randevúzol a másik nemmel.

Lehetséges, hogy van valaki, aki körül a gondolataid forognak, miközben ezt a cikket olvasod; egy lány, aki – most, hogy említem, – az utóbbi időben minden gondolatodat lefoglalta? Egy gyönyörű, tiszta nő, akihez még nem volt bátorságod közeledni?

Hívd el egy randevúra!


Forrás: Samuel Brebner (a University of Auckland hallgatója, ahol teológiát és jogot tanul. Jelenleg Új-Zélandon él és kedvenc hobbija a szörfözés.) via RELEVANT

Ezt a cikket Almási Laura és Dallos Bence önkéntes fordítónknak köszönhetően olvashattad el magyarul. Ha te is szívesen fordítanál, örömmel várjuk jelentkezésedet kapcsolat oldalunkon.

Ne feledd, a megosztással evangelizálhatsz!

Előző bejegyzés Következő bejegyzés

Még nem érkezett hozzászólás