Blog, Hodász András

Bocsáss meg végre (magadnak!)

Egyszer csináltam egy igazi, nagy hülyeséget. Írhattam volna finomabb szót, de igazából durvábbat kellett volna használnom. És ha ez még nem lett volna elég, úgy alakult, hogy rögtön utána ki is kellett ülnöm gyóntatni. Képzelhetitek, milyen érzés volt. De aznap valami fontosat tanultam meg saját hibámon keresztül.

Ha érezted már magad alkalmatlannak és méltatlannak valamire, az semmi ahhoz képest, amit én akkor éreztem. De show must go on, tehát gyóntattam, bátorítottam, feloldoztam, hirdettem Isten bocsánatát. Aztán egyszer csak egy feloldozás kellős közepén megállt a kezem. Szíven ütött a felismerés, hogy milyen gépiesen ismételgettem az “Isten szeret”, “Isten megbocsát” mondatokat, miközben alig tudtam figyelni a gyónásokra, mert lekötött, hogy belül azt bizonygattam, képtelen vagyok megbocsátani magamnak. Fura helyzet.

Gondolkodtál már azon, hogy mi az igazi különbség Júdás és Péter között?

Szokás az egyiket árulónak, a másikat szentnek tartani, pedig mindketten elárulják Jézust nagycsütörtök este, mégis az egyikből az egyház feje lesz, a másik pedig öngyilkosságot követ el. Miért? Azt hiszem azon az éjszakán mindketten szembesültek tettük szörnyűségével, de úgy tűnik Péter érettebben reagált rá.

Hallottad már, hogy “mindannyian követünk el hibákat”? Biztos vagyok benne, sőt talán már unod is, mert közhely. Ennek ellenére mégis meg vagy lepődve, amikor beigazolódik. Miért? Tudjátok, gyakran találkozom azzal a jelenséggel, hogy mégoly jó keresztény emberek is (sőt, ez általában a leghűségesebb, legjobban törekvő keresztényekre jellemző igazán), akik készek elhinni, hogy Isten megbocsát mindenkinek, akár egy gyilkosnak is, vonakodnak maguknak megbocsátani. Pedig alig tudok elképzelni annál rosszabbat, mint hogy 0-24 órában együtt kell élj valakivel, akivel rosszban vagy. Nem épp a boldogság útja, és ráadásul nem is evangéliumi.

Jézus nagyon sokszor beszél a megbocsátás fontosságáról, nem véletlenül. Ha valakire haragszom, a köztünk lévő kapcsolat megreked, és tulajdonképpen egy megkötözöttség jön létre a lelkemben. Mindig, amikor rá gondolok, és arra, amit elkövetett, rossz érzés lesz úrrá rajtam, szinte megfagyok. Fokozott az érzés, ha ráadásul saját magamról van szó. Mi a teendő? Sokan itt elbizonytalanodnak: vajon megbocsáthatok magamnak? Nem önteltség, vagy könnyelműség ez? Határozottan nem! Vannak olyan mondatai Jézusnak, amiket ritkán hallunk meg. Például ez:

“Szeresd felebarátodat, mint ÖNMAGADAT”.

Tehát a szeretet első lépése: saját magad helyes szeretete. Ugyanis ha magadat nem szereted, másokat sem fogsz tudni. És ha magadnak nem bocsátasz meg, másnak sem fogsz. Akkor tehát mi a teendő? Megpróbálom öt lépésben elmondani.

  1. Ismerd el, hogy valóban hibáztál! Nem kell finomkodni, légy őszinte! Semmi szükség rá, hogy megpróbáld kisebbnek hazudni a baklövésedet, ugyanis a szíved mélyén úgyis tudni fogod, mi az igazság. Nem attól lesz könnyebb, ha maszatolsz.
  2. Engedd meg magadnak, hogy Ember legyél! Nagybetűvel. Ha tökéletes lennél, és soha nem hibáznál, akkor te lennél az élő Isten, mely esetben abbahagynám ennek a blognak az írását, és rögtön áldozatot mutatnék be neked. De nem vagy tökéletes, és ebbe itt az idő beletörődni! Ez nem jelenti, hogy bátorítalak a hibázásra, de meg kell barátkoznod a gondolattal, hogy a legnagyobb jószándék mellett is lesznek pillanatok, amik nem kerülnek fel a dicsőségfaladra.
  3. Gyónd meg, és ha van kitől, kérj bocsánatot! Azaz rendezd a dolgot, akivel kell!
  4. Engedd el a saját, önként vállalt büntetésed! Sokszor azért járkálunk megnyúlt arccal, azért emlékezünk újra és újra tettünk szörnyűségére, hogy így büntessük magunkat. Ebben nagyon kreatívak vagyunk! Mivel úgy érezzük nincs jogunk a boldogságra ilyen bűnök elkövetése után, teszünk is róla, hogy ne legyünk boldogok. Erre azonban semmi szükség. Ha megbántad, ha helyrehoztad amit lehet, akkor már csak egy dolgod van hátra:
  5. Engedd el, és többé ne hánytorgasd fel a múltat! Elfelejteni valószínűleg nem fogod (ha igen, akkor nem volt olyan nagy dolog), de megteheted, hogy már nem hibáztatod tovább magad érte. Ezzel pedig épp Isten akaratát teszed, hiszen Isten soha nem vádol, csak a sátán. (lásd: Jel 12,10) Isten megtérésre hív, és ha megtérsz, megbocsát. Szóval nyugodtan engedd el! (MTörv 15,3).

Ennyi.

Annyiszor beszélünk a szeretetről és a megbocsátás fontosságáról, itt az idő, hogy a legközelebbi emberen gyakoroljuk: saját magunkon! Jézus azt mondja: bocsáss meg 70×7, és ez rád is vonatkozik, akkor is, ha te vagy az elkövető! Ezzel kerüljük el ugyanis a legveszélyesebb kísértést: a farizeusi lelkületet.

Most pedig megyek, és ezt mind én is megfogadom.

Hodász András

Támogasd Te is a 777 evangelizációját!

Ne feledd, a megosztással evangelizálhatsz!

1 Komment

  • Válasz zeher zoltánné kati 2017. 08. 11. 01:23

    Én nem vagyok Isten hívő, de aki hisz benne, azt pártolom, elfogadom , segítem a templomba eljutásában.
    Figyelmesen olvastam a sorokat : tetszett, s elgondolkodtatott !