Blog, Herényi Márk Barnabás

7+1 dolog, ami kellett az álomesküvőnkhöz

Ha már egy ideje követed a 777-et, talán tudod, hogy július elején volt az esküvőm. 22 évesen elvettem feleségül a világ legklasszabb nőjét (ezúton kérek elnézést minden kedves olvasónktól, a hölgyektől ezért, az uraktól azért). Esztivel már több, mint egy éve elkezdtük az esküvőszervezést, sok-sok óra ötletelésünk, munkánk volt benne, és végül július 1-jén olyan esküvőnk volt, amilyenről álmodtunk! Egyszerűen minden fantasztikus és gyönyörű volt! Most 7+1 pontban összegyűjtöttem azokat a tapasztalataimat, amelyek hozzásegítettek bennünket ehhez.

1. Mertünk segítséget kérni

Nem tudom, mi lett volna az egész esküvőből, ha nincsenek mellettünk a barátaink… Egy ekkora rendezvényen rengeteg olyan feladat van, amelyre a pár nem tud már figyelni, az esküvő alatt menedzselni. Fontosnak tartottuk azt is, hogy ne a közeli rokonainkat, a szüleinket, nagyszüleinket terheljük a nagy napunkon mindenféle elintéznivalóval; hadd legyenek ők aznap csak ünneplő családtagok. Úgyhogy a vége felé a barátainkra bíztunk nagyjából mindent. Visszanézve nem tudom, hogyan köszönjük meg nekik azt a rengeteg segítséget, amit értünk tettek az előkészületek és az esküvő során… Mindenki tudta a dolgát, kreatívan és önzetlenül végeztek el minden – sokszor „láthatatlan” – munkát, hogy nekünk csak magával a házassággal kelljen foglalkoznunk.

2. A legjobb papokat választottuk

Az ökumenikus esküvőnkön két olyan pap szolgált, akiket nagyon szeretünk, akik ismernek bennünket, és akik fontos szerepet töltöttek be az eddigi életünkben. Balicza Iván igehirdetésein nőttem fel; rengeteget erősödött a hitem, miközben őt hallgattam, egyszerűen mindig átsugárzott rajta, hogy hiteles ember, aki valóban ismeri Krisztust. Hodász András pedig sok éve nagyon jó barátom, példaképem, ő a lelki vezetőm, ráadásul az Esztivel való kapcsolatomat az elejétől fogva végigkísérte. Megnyugtató, felemelő és nagyon különleges érzés volt, hogy ők voltak ott velünk az oltárnál. Minta haza érkeztünk volna.

3. Személyessé tettük a szertartást

Bár az esküvői szertartásnak elég kötött forgatókönyve van, mégis sok mindent személyre lehet szabni, ezzel sokkal személyesebbé téve az esküvőt. Esztivel mi választottuk ki azt a két bibliai részt, amelyek alapján utána a papok hirdették az igét, és mi választottuk ki a dalokat, amik elhangzottak a templomban. A szertartás vége felé pedig, amikor a könyörgésekre került a sor, néhány barátunkat kértük meg, hogy a két pap által elmondható, előre megírt imádságok helyett ők mondják el saját szavas könyörgésüket értünk. Nagyon jó érzés volt őket hallgatni, ahogy a személyes jókívánságaikat emelték fel előttünk Istenhez!

4. Kipihentük magunkat a nagy nap előtt

Érdekes jelenete volt a készülődésnek, amikor néhány nappal az esküvő előtt találkoztunk a lelkészekkel, hogy átbeszéljük a szertartás menetét, és a találkozó vége felé „ránk parancsoltak”, hogy a nagy nap előtt vegyünk ki egy szabadnapot, utazzunk el valahova kettesben, és csak egymással foglalkozzunk. Úgyhogy mit volt mit tenni, elmentünk nagy kényszerűségből az Aquaworldbe, és ott töltöttünk egy egész délutánt, csúszdáztunk, jacuzziztunk, ebédeltünk, beszélgettünk… Utólag látom igazán, hogy mennyire szükség volt erre a napra. A szervezés hajrájában az Esztivel való beszélgetéseink nagy része az esküvőről, a lakásfelújításról, a gyakorlati dolgokról szóltak, sokszor kicsit ingerültebben is a szokásosnál. Aznap viszont – két nappal az esküvőnk előtt – valóban randevúztunk. Csak egymásra figyeltünk, és teljesen kikapcsoltunk minden megoldatlan feladatot, stresszforrást az agyunkban, és kipihentük magunkat. Egészen más volt így az oltár elé állni, mintha csak „beestünk volna” egymás mellé.

5. Sok-sok ismerősünk ott tudott velünk lenni

Bár a lagziban nem tudtunk mindenkit vendégül látni, a templomba az elmúlt két évtizedből szinte mindenkit meghívtunk, akik az életünkben fontos szerepet játszottak. Régi barátokat, tanárokat, közösségi tagokat, távoli rokonokat – és annyira jó érzés volt látni, hogy hányan eljöttek, hogy velünk ünnepeljenek! Megható volt akár sok év után találkozni a régi kedves ismerősökkel.

6. Nem akartunk túlzottan megfelelni senkinek

Bármennyire is sok ember vesz rajta részt, az esküvő elsősorban a párról szól. Sokat gondolkodtunk annak idején, hogy „vajon a családunk milyen esküvőt szeretne”, „milyen szertartást várnának el”, „mi lenne fura nekik, és mi az, ami még belefér”? Aztán szépen lassan körvonalazódott, hogy néhány alapvetésen túl nem az a feladatunk, hogy bárkinek is megfeleljünk. Az igazán fontos az, hogy mi önmagunk tudjunk lenni és olyan esküvőt szervezzünk, amilyenre mi magunk vágyunk.

7. Teljesen át tudtuk élni a pillanatot

Ahogy elkezdődött az esküvő, bekövetkezett az, amitől „tartottam”: elkezdtem könnyezni a meghatottságtól. Később, ahogy a szertartás haladt előre, egyre „rosszabb” lett a helyzet; végül az eskütételnél azon kaptam magam, hogy nem csak én és Eszti zokogunk örömünkben, hanem a két lelkész szeméből is lecsordult néhány könnycsepp! Ráadásul a násznép is végigkönnyezte az egész szertartást… Én ezt igazi csodának látom. Egyre kevesebb az életünkben az olyan pillanat, amit valóban szívvel-lélekkel meg tudunk élni. A mi esküvőnk ilyen volt, és ezért mérhetetlenül hálás vagyok Istennek.

+1. Rengeteget imádkoztunk mindenért

És hogy hogy sikerülhetett minden ennyire tökéletesen? Hogyan történhetett, hogy ennyire át tudtunk élni minden pillanatot? Mi volt a titka annak, hogy az esküvőnk valódi tanúságtétel lehetett Isten szeretetéről? Hogy lehetséges az, hogy úgy vonultam be a templomba, hogy egy csöpp kétség sem volt bennem azzal kapcsolatban, hogy Esztit akarom feleségemül? Hogy lehet az, hogy miután szakadó esőre ébredtünk az reggel, délutánra kisütött a nap, és kellemesen lehűlt a levegő is? Hogy fantasztikusan sikerült a lagzi?

Mióta megkértem Eszti kezét, rendszeresen imádkoztunk az esküvőnkért. Imádkoztunk azért, hogy teljesen jelen tudjunk lenni, hogy felkészülten állhassunk majd az oltár előtt. Imádkoztunk a lelkészeinkért, a családjainkért, a barátainkért. Imádkoztunk az időjárásért, és imádkoztunk a lagzinkért. Az egész szervezés és minden előkészület imádságban telt, Istent folyamatosan hívtuk, hogy legyen jelen mindenben. És Ő jelen is volt. És egy csodálatos nappal ajándékozott meg minket.

Herényi Márk Barnabás

(Kép: ezek tényleg mi vagyunk, a fotóért köszönet Orbán Gellértnek!)

Előző bejegyzés Következő bejegyzés

Még nem érkezett hozzászólás