2017. 07. 04.

„Nem azért döntenek a nők az abortusz mellett, mert választhatnak, hanem mert úgy érzik, nincs más választásuk”

Szombaton Dublinban több tízezer emberrel együtt vettem részt a Rally for Life felvonuláson. Az írek kiállva az élet mellett évente utcára vonulnak, az idei demonstráció mégis különös jelentőséggel bírt. A felvonulók az ír alkotmány 8. módosítása mellett hallatták hangjukat, amely jogi védelmet nyújt mind az anyának, mind gyermekének a várandósság alatt.

Embertömegek az utcán, családok, fiatalok és idősek, transzparensek, lufik, jó hangulat, ének, tradicionális ír zene… Hihetetlen hangulat övezte a szombati felvonulást Dublinban, melynek célja az élet és egy alkotmánymódosítás védelme volt.

Az ír parlament tavaly kezdett el foglalkozni az abortusz kérdésével, és nem titkoltan az ír alkotmány 8. módosításának hatályon kívül helyezésével. 2016 novemberében felállítottak egy polgári közgyűlést az abortusz szabályozásának felülvizsgálása céljából, amely végül azt javasolta az országgyűlésnek, hogy változtassa meg a jelenlegi életvédő törvényt.

A miniszterelnök népszavazást ígért, amelyről a parlament dönthet. Az életet ünneplő felvonulás résztvevői arra kérték a döntéshozókat, őrizzék meg az emberi életet védő alkotmánymódosítást, és helyette a válsághelyzetben lévő várandós anyák és családok megsegítésére összpontosítsanak.

Azok a nők, akiknek részük volt abortuszban, arról számolnak be, hogy a „választás” eufemizmusa valójában kényszert jelentett számukra, melyet legtöbbször a munkahely, az otthon, a társ, a család elvesztésétől való félelem idézett elő.

 „Nem azért döntenek a nők az abortusz mellett, mert választhatnak, hanem mert úgy érzik, nincs más választásuk”

– hangsúlyozta az egyik megszólaló.

Jelenleg Írországban abban az esetben engedélyezett az abortusz, ha az anya öngyilkosságot szándékozik elkövetni. Az anya egészségügyi okok miatt fennálló életveszélye esetén pedig minden olyan eljárás elérhető, amely célja az anya életének megmentése abban az esetben is, ha az a magzat halálát okozza. Ez utóbbi megegyezik a katolikus egyház tanításával, illetve emellett a gyakorlat mellett áll ki a 2012-ben létrejött anyai ellátásról szóló Dublini Nyilatkozathoz csatlakozó több mint 1000 orvos is:

„Mint a szülészet és nőgyógyászat terén jártas szakemberek és kutatók kijelentjük, hogy a közvetlen abortusz melynek célja a meg nem született gyermek céltudatos megsemmisítése orvosilag nem szükséges egy nő életének megmentése érdekében.

Fenntartjuk, hogy alapvető különbség van az abortusz és azon szükséges orvosi kezelések között, amelyek az anya életének megmentését szolgálják abban az esetben is, ha azok a meg nem született gyermek életének elvesztését eredményezik.

Megerősítjük, hogy az abortusz tilalma semmilyen módon nem befolyásolja a várandós nők optimális ellátáshoz jutását.”

Zaymus Eszter

A fénykép forrása itt található.

Életbevágó
hirdetés

Még nem érkezett hozzászólás