Hinni vagy nem hinni. Ez itt a kérdés?

Hiába okostelefonok, internet és egyéb “kütyük”, a “rózsafüzér szakkör” vagy “kontyos URH” riadóláncánál nincs se gyorsabb, se naprakészebb híradási hálózat. Így történt, hogy én aztán a neten majd fél órát kerestem azt, amiről a kontyos nénik már susogtak a templomban vasárnap hajnalban. Hogy állítólag könnyezett a Szűzanya…

Melyik, mikor, hol? – kaptam fel a fejem, és hegyeztem a fülem, hogy elcsípjem a lényeget. (Amit utána nagy nehezen, de megtaláltam az interneten is.) Mégpedig a Pásztói Plébánia Facebook oldalán. (Számomra az is rejtély, hogy mindezt internet és Facebook profil nélkül, mégis hogyan tudták meg a nénik, több 100 km távolságból…?)

De megtaláltam, fotó is volt fent róla. Sőt, nem is egy Mária szobor, hanem kettő is könnyezett.

“Vasárnap óta könnyezik a Szentlélek Templomban a Rosa Mystica Szűzanya Kegyszobor”…. június 28.

“A Szentlélek Templomban ma reggelre a nagy Szűz Mária Kegyszobor szeme is könnyezik…egészen a szája sarkáig lefolyt már a könnye”… június 29.

Tessék! Itt állsz egy ilyen esettel szemben, amiről azt kell mondjuk, ha igaz: csoda.
Csoda? Na, de pont ott? Egy temetőkerti, kis városi templomban?
De biztos? Nem csak beázott a templom? És mindjárt kettő?

Én nem voltam rest. Lementem. Lementem és megnéztem. Egész úton sorban jöttek a kétkedő gondolatok. A miértek. Miért itt? Miért most? Miért kettő? Biztos könny az? Vajon jelentették? És ki látta meg…. És mi van, ha nem is igaz. Hány csodáról mondták ki, hogy csak annak vélték, hogy nem igazi, hogy nem ismerik el… Kell ez nekem, hogy én ennyi órát, kilométert utazzak? És mi van, ha már nem is könnyezik? És ha nincs is nyitva a templom? Akkor hiába mentem le?

Aztán ki tudja honnan, de ebben a káoszban, ami a fejemben volt, előállt egy gondolat:

Mi van, ha valóban könnyezik a Mária szobor?

Fel tudom én ezt fogni? Hogy épp oda tartok, hogy esetleg láthatom is? A része lehetek, mert most jelen időt írunk? Nem de pont így kételkedtek Jézusban is, a csodáiban és mindenben azok, akikkel egy időben élt? Mi van, ha most pont én is abban kételkedek, amiben hinni kellene? Úgy éreztem, oda kell mennem, látnom kell, MOST történik. Nem lehetek közömbös…

Aztán láttam a saját szememmel is. Annyira egyszerű és magától értetődő volt minden. Olyan szerény és hétköznapi. Leültem, hogy elmondjak egy rózsafüzért. Kintről beszűrődött a mindennapok zaja, és én ott ültem, és imádkoztam. Nem tudom, hogy miért könnyezett a Mária szobor, nem tudom, hogy ez hogy lehetséges, azt sem, hogy vajon tényleg egy valódi csoda szemtanúja voltam-e?! De amíg imádkoztam, rájöttem, hogy ez már egyáltalán nem számít. Az számít, hogy a hitem által félre tudtam tenni a hétköznapjaim, és oda tudtam adni ezt a napot, rá tudtam áldozni ezt a napot arra, hogy a mai napon a legeslegfontosabb Isten és a hitem. Tudtam áldozatot hozni azért, hogy leutazzak, és minden mást magam mögött hagyjak. És ez jó érzés volt, ez megerősített.

Miközben hazafelé utaztam, arra is rájöttem, hogy már teljesen mindegy számomra, hogy egy búcsújáró hely léte igaz csodán alapul-e vagy csupán legendán. Nem gondolkodom azon, hogy csak “valaki kitalálta” valamiért… Ha hittel, jó szándékkal imádkozunk, akkor nem lehetünk becsapottak, nem tudnak megcsalni bennünket, nem lesz hiábavaló az imánk, nem lesz több vagy kevesebb az imádságunk.

Hazafelé elmúltak a kételyek és nem azért, mert láttam ott azt a könnycseppet. És ez a felismerés volt, ami a legjobban megerősített. Nem azért, mert ott voltam és láttam. Hanem azért, mert felnyitotta a szemem, milyen kicsi vagyok, milyen sok mindent nem értek és nem érthetek meg. Rádöbbentem saját magam kicsinységére, és mindezek tudatában most már alázattal tudok meghajolni Isten minden szándéka előtt.

Eddig is az ő kezébe ajánlottam az életem, de ez most más, ez több annál!

Az emberek nem szeretik beismerni a hibáikat, még inkább nem megalázkodni mások előtt. Fejet hajtani, behódolni, elismerni a másik elsőbbrendűségét. Én ott Pásztón megtanultam, mit jelent Isten előtt alázatosnak lenni, és mindez nagy boldogsággal töltötte el a szívemet. Hogy csoda történt?

Hm…

Az én életemben bizonyára.

Kedves Ilka

hirdetés